2007. szeptember

mindenféle

ma így kezdődött nap:

de aztán elmúlt.

és néha ilyen kicsinek érzem magam, például most is: .

aztán az is van, hogy tegnap valaki a tornateremben a mellettem lévő vécében valami nagyon furcsát művelt. a zajokból következtetek. azazhogy nem következtetek, mert el sem tudom képzelni, hogy mi folyt ott, de nagyon sok papír kellett hozzá, és nagy zajjal járt. arra gondoltam, hogy ha lenne egy ilyen pszichológiai/szociológiai kísérlet vagy vizsgálat, hogy miket is művelnek az emberek a vécén, akkor szerintem nagyon sokkal előbbre menne a világ.

és még azt is szeretném mondani, hogy a 300 nézhetetlen, giccses szar. más nem történt.


számolgat

tegnap voltam vérvételen, és ma már azt is tudom, hogy a cd4-em 821 és 33%, ami még mindig nagyon jó. a vírusszámomat a jövő héten tudom meg, azon még sok minden múlik. a jelentősége ennek az, hogy most egy hónapja megint nem szedek gyógyszert. ez a második gyógyszerszünetem, a múltkor közel másfél évig bírtam gyógyszerek nélkül, alacsony vírusszám és magas cd4-es szám mellett.

az ezzel kapcsolatos régebbi bejegyzések itt olvashatók.

beszéltem a minap egy ismerőssel, aki nem szed gyógyszert egyáltalán, és mégis határérték alá csökkent a vírusszáma, és az immunológiai leletei is nagyon jók. érdekes, hogy magyarországon többen is hasonló vírustörzzsel fertőződtek: olyannal, ami csak nagyon lassan szaporodik, és az immunrendszer egyedül is egészen jól boldogul vele. aztán egy idő után elkerülhetetlen a gyógyszer, de az ilyen betegek több évet is eltölthetnek gyógyszer szedése nélkül.

egyre gyakrabban hallom persze azt az érvet, hogy nem olyan nagy gond, ha hiv-fertőzött leszel, hát legfeljebb beveszed a gyógyszereket. bár ilyen egyszerű lenne! a gyógyszerek szedése borzalmasan megterhelő. nemcsak a mellékhatások miatt, amik nekem minden alkalommal hetekre, sőt hónapokra megkeserítik (szinte lehetetlenné teszik) az életemet, de a fegyelem miatt is. én például sokat utazom, és az időm nagyobbik részét emberek társaságában töltöm. sokszor nagyon nehéz időben bevenni a tablettákat, és lehetőleg úgy, hogy ne kelljen se magyarázkodni, se pedig megakasztani a beszélgetés vagy munka folyamatát. ezért izgulok, hogy sikerüljön most ez a gyógyszerszünet is.

 


tévé

ezek megvannak? egy jóbarát küldte nekem.

 


kp-1461

rubik kocka, mert azt gondoltuk anyuval, hogy az jó idea koronis pharmaceuticals új nukleozid analóg vegyülete nagy izgalmat és figyelmet váltott ki a napokban a hiv-vel foglalkozók körében. a szokásos nukleozid analógokkal ellenetétben ez a citidin analóg ugyanis arra képes, hogy a fertőzött sejtekben egyfajta rugalmasan alakuló, de hibás építőkockaként olyan mennyiségű hibás mutációt okozzon a termelődő vírusokban, ami végül az adott víruspopuláció teljes összeomlásához vezet. a fertőzött dns újraírása közben ugyanis ambivalensen viselkedik a sejtbe került gyógyszermolekula: egyszer citidinnek, egyszer pedig timidinnek tűnik, ezzel teljesen összezavarva a dns felépülését.

az elsőre bonyolultnak tűnő, de voltaképpen nagyon elegáns megoldás egyelőre csak a kémcsőben működik, az embereken folytatott első kísérletekhez most toborozzák a résztvevőket. ugyanakkor - most először - ez a hatásmechanizmus azt ígéri, hogy a hiv esetleg eltüntethető lesz a szervezetből. ez most nem lehetséges; a vírus szaporodása jelentősen lelassítható, de a fertőzés nem gyógyítható.

én ezt hallatlanul izgalmasnak tartom, mert egészen más oldalról közelíti meg a kezelést, mint az eddigi gyógyszerek. eddig az volt a cél, hogy különféle vegyületek kombinációjával minél lassabb szaporodásra késztessük a vírust, méghozzá úgy, hogy minél kevesebb rezisztens mutáció jöjjön létre, mert azok veszélyezetetik a kezelés sikerét. a kp-1461 esetében pedig éppen az a cél, hogy gyors hipermutációk segítségével szaporodóképtelenné "mutáltassuk" a vírust, amit aztán az immunrendszer a szokásos módon el tud takarítani.

(annyira kellene ide egy kép, nem? de micsoda?)


innen

annak, aki esetleg nem tudná,

 

innen jöttem.

 

és előrefelé megyek.


celsentri

maraviroc sematikus képea pfizer gyógyszergyár korábban maraviroc generikus néven ismert ccr5 inhibitor készítményét celsentri (az amerikai kontinensen selzentry) néven forgalmazásra jóvá hagyta az európai gyógyszerhatóság. a celsentri az első ccr5 (behatolási) inhibitor, ami nem a cd4-es sejten belül végez a hiv-vel, hanem megakadályozza, hogy a vírus a sejtbe hatolhasson, méghozzá úgy, hogy a sejten található ccr5-ös receptort blokkolja. hasonló vegyületekkel sok kísérlet folyt pár évvel ezelőtt, de csak a maraviroc/celsentri jutott el addig a fázisig, hogy gyógyszer legyen belőle.

ahogy azt korábban is írtam már, a ccr5 inhibitorok csak a ccr5 receptorokkal rendelkező hiv-törzsek esetében hatásos. a tropizmusnak nevezett jelenségről részletesebben itt írok.

az eddig megfigyelt legjellemzőbb mellékhatások köhögés, láz, kiütés, izomfájdalom, ízületi fájdalom és szédülés. érdeklődő vegyészeknek itt a képe.


elköltöztem

elköltöztem innen ide. azért, mert arra gondolok, hogy ha egy magyar blogportálon vagyok, akkor talán többen olvasnak, könnyebben elérem azokat, akiket szeretnék.

a blog megjelenése anyu és ana munkája, akik sokadszor segítenek nekem. én nem vagyok nagyon ügyes ilyen technikai dolgokban, és ezért nagyon hálás vagyok nekik a segítségért. ana a tartalom és a forma kialakításában segített, és sokat bíztatott, anyu pedig egy pillanat alatt (öhm...) összedobta ezt a sablont.

kérlek titeket, hogy olvassátok el azokat a dolgokat is, amiket a régi blogomban írtam. oldalt is eléritek, a linkek között ott van. persze továbbra is kötelező olvasmány a hiv+.hu honlap, ami szintén az én munkám.

lassanként mindenféle információk és bejegyzések átkerülnek majd ide a régi blogból. addig is isten hozott mindenkit, aki új, és duplán azokat, akik régóta olvasnak.


alkohol

régóta folyik a vita arról, hogy milyen befolyással van az alkohol a hiv-fertőzésre. rendszeresen megkérdezik tőlem azt is, hogy szabad-e alkoholt inni, ha az ember hiv-fertőzött, vagy ha már gyógyszert szed.

most egy új kutatás megmutatta, hogy csak a nagyivók vannak veszélyben, az ő esetükben alacsonyabb cd4-es érték figyelhető meg, és hamarabb alakulnak ki opportunista fertőzések. ugyanakkor a vizsgálat megmutatta, hogy az alkoholtól nem kifejezetten a cd4-es sejtek száma csökken, hanem általánban a fehér vérsejteké. amúgy ha valaki sokat iszik, akkor viszonylag minden baja hamarabb lesz: az alkohol nem túl barátságos a szervezettel.

ugyanakkor a mérsékelt alkoholfogyasztás nincs különösebb hatással a hiv-fertőzés progressziójára. az alkoholfogyasztás nem befolyásolja a vírusmennyiség alakulását sem. az antiretrovirális kezelésben részesülők esetében az alkohol gyakorlatilag semmiben nem rontotta szignifikánsan az eredményeket. az igazi veszély tehát inkább az, hogy aki sokat iszik, könnyebben mulasztja el bevenni a gyógyszerét, és ezzel kockáztatja a terápia sikerét.

a legtöbb hiv-gyógyszerrel együtt lehet alkoholt fogyasztani. a reakció mindekinél egyéni lehet. vannak, akik nem tudnak inni, mert a májuk tiltakozik: hamar rosszul lesznek. (én például nagyjából kétszer annyit tudok inni gyógyszer nélkül, mint amikor szedem.) mások ugyanúgy bírják az alkoholt gyógyszer mellett, mint előtte. a normális keretek között folyó alkoholfogyasztás hiv-fertőzötteknél tehát nem veszélyezteti sem a máj egészségét, sem a hiv-fertőzés alakulását.


tartózkodás

ezt a pettkó andrást állította rá az mdf a hiv/aids ügyekre. mondjuk, legalább ott valaki foglalkozik ezzel, mert a szocik nem nagyon (csak gurmai zita a kivétel, de ő meg eu-parlamenti képviselő), a fidesz és a kdnp tudomást sem vesz a dologról (lehet, hogy addig jó), és akkor persze még ott van az áldott léderer andrás az szdsz-nél, aki egy kicsit igyekszik, de a pettkó szoros emberfogásban tartja.

ha figyelmesen elolvassátok a cikket, akkor kiderül, hogy a jogszabályok szerint most is ez a helyzet, csak - úgymond - ezt nem tartják be. a világ legtöbb országában (és az európai unió országaiban is) letelepedni vagy tartózkodási engedélyt szerezni csak negatív hiv-teszt birtokában lehet. ennek az az egyszerű oka van, hogy az egyes országok féltik a társadalom- és egészségbiztosítási rendszereiket a költségektől. a hiv nem éppen olcsó betegség (bár még mindig sokkal olcsóbb, mint pl. bármilyen rák, amiből pedig sokkal, sokkal több van). ez sokkal fontosabb szempont, mint a járványügyi megfontolások. a hazánkba látogató dögös holland buzik, csodás ukrán prostituáltak, bohém orosz heroinisták, ropogós nigériai orvostanhallgatók és egyéb izgi dolgok egy hét alatt sokkal több embert meg tudnak fertőzni sajnos, mint az a menedékes, aki valamelyik afrikai diktátor elől menekülve itt keresi boldogulását, és nagy eséllyel már hiv-fertőzött.

olvassátok el a kommenteket is itten.


2007. október »