az itt idézett tanulmány rámutat, hogy a hiv-fertőzöttek nem aids-ben halnak meg. hanem szívinfarktusban, magas vérnyomás betegségben, rákban és májelégtelenségben. azt figyelték meg ugyanis a kutatók, hogy a nagy hatékonyságú hiv-terápia (haart) bevezetése óta regisztrált nagyon meredek emelkedés a hiv-fertőzöttek várható élettartamában fokozatosan lassulni kezdett. tehát miközben tényleg sokkal tovább élnek ma már a hiv-fertőzöttek, az élettartam nem tolható ki olyan ütemben, mint eddig. és azt is megfigyelték, hogy a hiv-fertőzöttek egyáltalán nem a hiv-fertőzéssel kapcsolatos betegségekben (tehát aids-ben, tüdőgyulladásban, agyvelőgyulladásban stb.) halnak meg, hanem olyan betegségekben, amelyekről feltételezhető, hogy vagy a társfertőzéseknek (pl. hepatitisz c) vagy a gyógyszerek mellékhatásainak köszönhetők (májproblémák, szív- és koszorúérgondok).
annál is fontosabb tehát a megfelelő életmód, a pontos gyógyszerfegyelem és a rendszeres orvosi felügyelet.
én különben alvásmegvonásban és agyondolgozásban fogok kimúlni hamarosan, de legalább nagyon sok pénzem lesz a temetésemre. kár, hogy nem fogom látni, hogy elfriedét idézzem.

mér, el fogsz ütni?
Nem valami nagy vigasz, de a hiv-negatívok is pont ilyesmikben szoktak meghalni, infarktus, rák, máj, ez utóbbinál valószínűleg nem gyógyszer, hanem pia.
Én ha választhatok, akkor szívinfarktus, de nagyon gyors legyen :-)) vagy éjszaka alvás közben egyszerűen leáll a szívem... állítólag a jóga-guruk le tudják állítani a saját szivüket, és igy a sajat halalukat maguk tudjak befolyasolni. tok jo!! valami ilyesmi kene. elkezdek jogázni.
B.
szerintem, b., azt is lehet, hogy fejbe ütlek, és kész.
Shiva! Nem szándékozlak elütni, sem téged sem mást. Nem tom , hogy ezt most poénként kérdezted vagy nem. Nem tettél hangulatjelet a mondandód után . Csak ez a tanulmány tényleg vicces , mert a lakosság nagy hányada ezekben a betegségekben hal meg. Mint ahogy azt anyuha is írta. Plusz közúti balesetekben. Csak hozzáfűztem. Már többször elgondolkodtam azon is, hogy szerintem rengeteg olyan pozitív van aki nem is tudja magáról, hogy az , nem foglalkozik a tüneteivel és egyszer csak meghal egy tüdő rákban , tüdő gyusziban vagy egyéb opportunista fertőzésben. A környezete meg csak áll értetlenkedve , hogy " Pedig olyan fiatal volt" meg " Biztosan Csernobil " meg " Pedig életében egy cigit sem szívott el... " Ugye mindenki hallotta már ezeket a mondatokat!
Amúgy pedig hadd fejezzem ki hálámat a blogod iránt! Minden nap szívesen olvasom , sokmindent megtudok belőle. Már jóideje, hogy minden nap elolvasom.
S néha pár dolgot 2X írok pár dolgot 2X írok! :))
persze, vicc volt. jól esik, hogy idejársz, köszi.
hát szerintem ez egy nagyon jó hír. a lassulás a várható élettartam emelkedésében persze azért annak is betudható, hogy sokan túl későn mennek el tesztre és akkor már a várható élettartatmuk sem emelhető a végtelenségig.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Email címet megadni nem kell. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Valamint még az autóbaleset kockázata is fennáll. :))