a towleroad írja: san fraciscóban azt figyelték meg az orvosok, hogy a kezelésben részesülő hiv-fertőzöttek között érthetetlen módon ismét nagy arányban jelentkezik a kaposi szarkóma. ez a kellemetlen, de voltaképpen nem túlzottan komoly rákbetegség egy időben szinte stigmaként vált a hiv-fertőzöttek, aids-betegek jelképévé. a vörösesbarna, feketés képletek a bőrön a mai napig az aids-t szimbolizálják reklámokban, filmekben. a kaposi szarkómába belehalni nem nagyon lehet, és eddig a gyógyszeres terápia és némi sugárkezelés hatására magától meggyógyul. kisebb daganatok esetében sugarazni sem kell, a haart hatására felszívódik a daganat, ahogy az immunrendszer lassan helyreáll.
ezért meglepő most ez az új hulláma a megbetegedéseknek a kezelés ellenére. az új betegek általában 40, 50 körül vannak, ezért az orvosok azt vizsgálják, hogy az egyébként hatékony terápia mellett ez nem azt jelenti-e, hogy az immunrendszer öregedésével járhat együtt a jelenség. (egyébként én már az elején azt tanultam, hogy a ks bármikor, bármilyen cd4-es szám mellett előfordulhat, csak nagyon ritkán.)

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Email címet megadni nem kell. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
ujabb szar hir
B.