tévé

ahogy közeledik az aids világnap (december 1.), úgy szaporodnak a külföldi tévécsatornákon a hiv/aids ellenes, prevenciós és felvilágosító filmecskék, reklámok, kampányok. sajnos magyarországon nem történik egyelőre semmi, főleg a pénz hiánya, az odafigyelés hiánya és az ész hiánya miatt. a nemzeti aids bizottság ugyan működik, de semmit nem csinál. egyszer meghívtak engem is, de aztán már nem, hiába kértem, mégsem. gondolom, egy hiv-fertőzött csak útban lenne a nemzeti aids bizottságban - én ezt meg is értem. addig is, amíg az embereknek megjön az esze magyarországon, és ismét lesz prevenció, figyelmezzünk más országokra. hiszen amúgy is éppen az a magyar hiv/aids-helyzet egyik legbutább jellemzője, hogy mindenki azt hiszi, ez nálunk nem történhet meg. jelentem: történik minden percben. mindaddig, amíg a magnumban és a 69-ben gumi nélkül kúrják egymást a fiúk, mindaddig, amíg a coxx-ban bármikor percek alatt szerezhetsz faszt óvszer nélkül, mindaddig amíg olyan kérdéseket kapok, amilyeneket, én egészen biztos vagyok benne, hogy a gyanútlan hiv-fertőzöttek itt mászkálnak közöttünk. nem is sejtik, aztán csak putty, meghalnak.

nézegessetek külföldi példákat! a francia aides kampányában rugby-sztárok tanítanak arra, hogy az aids ellen kell harcolni, nem az aids-esek ellen.

 

a nike kampánya arról szól, hogy a legnagyobb ellenséged láthatatlan:

 

ez a holland filmecske pedig arról szól, hogy az óvszer nélküli szerelmeskedésen kívül lehet más, hatékonyabb hülyeségeket is csinálni:

 

kategóriák

védekezés

címkék

aids , kepek , vedekezes , velemeny

komment  

Eddig 10 komment érkezett

  1. gus:
    2007. 10. 18. 6:39

    állati jók ezek, főleg az első!

  2. meir:
    2007. 10. 18. 7:50

    szerintem ne bánd, hogy nem hívnak. Ismered a tagokat és egy eleve vesztes csapathoz tartozni nem jó. Talán majd, ha már mások lesznek akkor igen. Én is voltam a legutobbin pontosan három percig:)
    Utolag annyit hallottam, hogy méltatalanul sok pénzt forditanak állami szinten az aidsre, amikor nem is olyan nagy a veszely, csak hiszteria keltés:) hmmm...
    Egyett értek veled mindenben:) Itt a fertőzés folyik, nem prevenció.

  3. in this life:
    2007. 10. 18. 22:15

    prevenciós anyaga, több kiadványa van egy civil csoportnak is(nem írom le a nevét, ez nem a reklám helye), ahol nagyon részletesen le vannak írva hogyan védekezzen az ember a különböző szexuális cselekmények alatt, mindenféle felállást, szituációt alaposan elemezve. Hát nem kis olvasmány, de mindenképpen ajánlatos!
    Úgy gondolom, nem csak a fenti szórakozóhelyeken terjed a HIV, hanem mindenhol! Ugyanis sokan mások nem az említett bárokban fertőződtek és nem meleg kapcsolat során! Szóval senkiben sem szabad megbízni, még akkor sem, ha nem HIV-rizikós helyen vagyunk!
    Magyarország eléggé el van maradva sok mindenben! Hiába, a média is csak hírverés céljából foglalkozik a HIV-vel, ahelyett, hogy komolyabb dolgokra hívná fel a figyelmet!

    A francia kisfilm szövegének fordítása:
    1. Vajon meghurcolnának-e, ha szeropozitív lennék?
    2. Vajon faképnél hagynának-e, ha szeropozitív lennék?
    3. Vajon megérintenének-e, ha szeropozitív lennék?
    Vajon a XV De France-ban lennénk, ha szeropozitívak lennénk?

    Az AIDS az, amit ki kell zárni!

  4. shivamantra:
    2007. 10. 18. 23:09

    és nem az aids-betegek.

  5. in this life:
    2007. 10. 18. 23:19

    Most látom, hogy egy kocka (utolsó) olyan gyorsan ment, hogy észre sem vettem. Pontosabban igen, azt írja: és nem a szeropozitívakat. Ugyanis az AIDS-betegség meg a szeropozitivitás különböző dolgok, tehát egyáltalán a HIV-fertőzötteket nem szabad kizárni!

  6. in this life:
    2007. 10. 18. 23:22

    Most látom, olyan gyorsan váltott az utolsó képkocka! Igen, azt írja: az AIDS az, amit ki kell zárni és nem a szeropozitívakat! Ugyanis az AIDS-betegség és a szeropozitivitás között lényeges különbség van, tehát általában a HIV-fertőzötteket nem szabad kizárni!

  7. shivamantra:
    2007. 10. 19. 0:18

    nekem mondod, hogy az nem ugyanaz? vicces vagy. én az angol változatot láttam az aurosporton, ott az van, hogy "fight against aids, not against people with aids".

  8. in this life:
    2007. 10. 19. 0:40

    nem neked mondom, csak akkor érdekes, mert a francia szabatosabban fejezte ki magát. és az angol ezt nem szó szerint fordította, mert akkor HIV-positive-ot vagy seropositive-ot kellett volna írnia. a people with aids, azaz PWA az inkább az AIDS-betegekre használatos kifejezés az AIDS szó jelentéstartalma miatt is, helyesebb lenne a HIV-fertőzött szó szerintem. Innen is látni, hogy másképpen fejezik ki magukat! Belinkelnéd az angol verziót? Csak mert jó lenne összehasonlítani, hogy a többi mondatot hogyan vette át.

  9. hjkls:
    2007. 10. 20. 23:54

    ENGEM IS ÉRDEKELNE AZ ANGOL NYELVŰ REKLÁM!!!!
    HOL TALÁLHATÓ????

  10. shivamantra:
    2007. 10. 21. 0:26

    nem tudom, nem találom én sem. talán még egy kis idő. amint mondtam, én az eurosporton láttam két rugby közvetítés között.

Mondjad

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Email címet megadni nem kell. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.