engedek a közvélemény nyomásának, és akkor most a nyalásról lesz szó.
nyalni lehet puncit és segget. ne hörögjön senki, a cunnilingus mellett az anilingus is nagyon elterjedt módja az orális kényeztetésnek. kezdjük azonban a valószínűleg elterjedtebb pinanyalásnál, amelynek során az alábbi dolgokra érdemes figyelni.
BREAKING NEWS! most rájöttem, hogy az origó tabu rovatában ez nagyon jól le van írva, úgyhogy idemásolom. én soha nem írnék ilyen negédesen, de a lényeg jól benne van.
"Hogy milyen póz a nyerő, egyrészt szituációfüggő, másrészt persze egyéne válogatja. A leghagyományosabb, mikor a nő szétterpesztett lábakkal helyezkedik el, akár hanyatt fekve, akár ágynak, asztalnak vagy egyéb tereptárgynak támaszkodva - az örök kedvenc elmerülés a szeméremajkak között. Ezáltal ér célba legkönnyebben a partner, és így kezdhet neki legmagabiztosabban a vénuszdomb mögött húzódó, kincsként őrzött hely feltérképezésének. Ekkor lassan lehet tapogatózni, kóstolgatni, széttárogatni az immár remélhetőleg kellőképpen nyirkos és duzzadt szeméremajkakat, vagy hogy egy VII. századi kínai író szóhasználatával éljünk, megkezdődhet a "nyíló bazsarózsa" nyalogatása. Persze egy igazán intenzív nyalakodásban nem nélkülözhető a kezek, különösen a mutató- és középső- vagy akár a hüvelykujjak szelíd bevetése sem a szeméremnyílás egész területén. Az ekkorra rendszerint vérrel megtelt, vörösen pulzáló csikló és az alatta lévő gát szabad préda, lehet dörzsölgetni, szopogatni, nyelv hegyével rezegtetni, birizgálni, csak a fantáziától és a partnernői igényektől függ, hol a határ. Fontos itt is megjegyeznünk, ahogy azt mindig meg is tesszük majd rovatunk anyagaiban, hogy egyedi érzéseit mindig a partnereddel érdemes megbeszélned. Ha csak ezt az egyet el tudjuk fogadtatni veled, szinte mindent tudsz ahhoz, hogy nemi életed egyre teljesebbé és örömtelibbé váljon."
tömény giccs, de azért tartsátok magatokat ehhez. én majd inkább elmondom, hogy ne harapj! és természetesen a puncinyalással is el lehet kapni egy halom betegséget, de pont hiv-et nem nagyon. bár a vaginális váladék fertőző lehet, de orálisan csak akkor lehet megfertőződni, ha a szájüregben, nyelven, ajkakon friss, vérző seb van. létezik valóban a női kondom, ami megfelelő védelmet nyújt, de őszintén megmondom, hogy én sok évnyi prevenciós és aktivista munka alatt sem találkoztam olyannal, aki szeretné a női kondomot (vagy akár csak elviselné azt). nálunk egyelőre nem kapható, de az interneten könnyen rendelhető. alapvetően úgy kell elképzelni, mintha egy óvszer anyagból készült zacskót helyeznél fel a hüvelybe, amit a szerelmeskedés után el kell távolítani:
How To Use Female Condom - Watch the best video clips here
minden egyéb, szokásos nemi betegség terjed a puncinyalással is, nem is részletezem. odavissza, szájból puncira, ánuszra, onnan szájra satöbbi. gonorrhea, szifilisz, chlamydia, herpes simplex, herpes genitalis és hát persze az örök sláger: a hepatitisz a és b (a c-hez vér kell, úgyhogy menzesz közben annak is van esélye). ja, és a molluscum contagiosum, ami már nem nagyon van, de azért még lehet az is.
aztán nézzük az anilingust, a seggnyalást. sokáig gondolkodtunk a barátaimmal, hogy a "nyasgem" (nyald ki a seggem) kifejezés miért lett olyan pejoratív, amikor pedig sokan szeretik az orális szexnek ezt a formáját. mindegy is, a lényeg, hogy a melegek között "rimming" néven ismert technika, az anusz szájjal, nyelvvel történő izgatása a hiv-fertőzés szempontjából gyakorlatilag veszélytelen. azonban el lehet kapni a gonorrheát, a humán papillomavírust, és főleg az a típusú hepatitiszt, ami széklettel terjed. még a frissen megmosott fenék is tartalmazhat fertőző baktériumokat, vírusokat, úgyhogy csak óvatosan. itt se harapj! egyáltalán ne harapj, mert az fáj, és a nyálkahártyák könnyen sérülnek.
ahogy most ezt elolvasom, úgy tűnhet, mintha el akarnálak ijeszteni titeket attól, hogy az ágyban (konyhában, zuhany alatt, vasúti kocsiban, reptéri vécében) használjátok a fantáziátokat és az összes testrészeteket egyszerre a dugáshoz. nem, nem! csak szeretném, ha először is megismernétek a testeteket, aztán a kockázatokat, és aztán használnátok az eszeteket meg az óvszert.
summa summárum: orális szexszel szinte egyáltalán nem lehet hiv-fertőzést szerezni, mindegy, mit csinálsz. viszont más nemi betegségek ilyen módon is terjedhetnek, ezekkel légy óvatos.

egy kicsit visszatérünk a hiv-hez meg a gyógyszerekhez.
A kabbe is pejoratív, pedig. Így felejtődtek, pejoratívan. (mennyi kilenc + 22?)
Lett egy konkurensed: velvet.hu/blogok/hivbosszu/2007/10/19/hogy_miert_takarom_el_az_arcom/#comments
Iszonyú, amit ez a nő művel. Ha valaki elolvassa, amit ír (vagy amit helyette a velvet bulvárújságírói írnak), az biztos, hogy nem megy el szűrésre, mert ha már meg kell halnia, akkor minek tudni róla. Ahelyett, hogy arról írna, hogy milyen jó, hogy van kezelés, amit csak az kaphat meg, aki kiszűrette magát.
Nem örülök ennek, egy kis hisztériakeltés a hiv fertőzöttek körül egyáltalán nem hiányzik. Utálom, ha valaki arról ír, hogy a hiv fertőzöttek ripsz-ropsz meghalnak.
Kiváncsi vagyok, hogy az ügy lezárása után mi lesz az ominózus bloggal!
nekem a judit nem konkurencia. inkább nagyon sajnálom őt. mindenképpen nehéz lehet: nem elég maga a hiv-fertőzés, mint baj, de még a nyakába vette a nyilvánosság terhét is. nekem, aki ezzel a bloggal és az aktivizmussal mindig kicsit a nyilvánosság peremén egyensúlyozok, hatalmas dilemma volt ez mindig. meddig lehet elmenni az üzenettel, mikor válik kontraproduktívvá, mikor feszülök fel egy olyan keresztre, amit nem is akartam, miközben a legjobb szándék vezet? nehéz döntés ez, és nem is érdemes a betegségből, akármilyen betegségből politikát és szenzációt csinálni, nekem az a tapasztalatom. kicsike piac ez, de ha judit esete és a tanulságok miatt mondjuk még százan elmennek tesztre, akkor már megérte.
Hm.
A világban minden olyan ambivalens.Soxor elkap ez az érzés itt Judit esetében is.De valahogy én sem szimpatizálok azzal ahogyan a történetet a média vagy éppenséggel ő kerekíti.Abszolut negatív a vetülete a hiv pozitivakra nézve.Shivamantra teljesen másképp kommunikáljaa a dolgokat,és sztem másképp is érzi.
Osszehasonlíthatatlanok.
A másik oldala sztem felkapták az emberek a fejüket.Heteroszexuális férfi nem is egy hanem két nőt fertőzött még.Ez nemcsak a ratyik betegsége???
Hát nem.
Mindannyiunké.Ki így, ki úgy,de közösen osztozunk benne.
A vírus üzenete számomra: FELELŐSSÉG.
Kedves Shivamantra és Mindenki!
"... még százan elmennek tesztre ..."
Heteróként, monogámként én leszek az egyik.
Igaz, az a Blog vezetett el ide, de aztán végigolvastam - szinte - mindent.
Mellesleg köszönöm a kézszárító kerülésének ajánlását is, melyet egy biológus írt :)
Több, sokkal több írás kellene ezekról olyan helyeket, amelyeket mindenki olvas, akár félhülye női magazinokban is, mert azokat - érdekes módon - jónéhány férfi is olvassa.
Tiszteletem azért amit tesztek, és mindannyiótoknak minden jót kívánok!
Kékróka
helyeket => helyeken
szia kékróka! a cotcot.hu-n (félhülye női magazin) rendszeresen közlik az írásaimat szerencsére, és a szexhir.hu-n is meg lehet találni. de különben igazad van, és kösz. neked is minden jót.
Szia Shivamantra!
Az első írásom elküldését elbénáztam...
Én is szoktam olvasni néha ezeket a magazinokat online, nem merném különben így aposztrofálni őket :)
Sokan szégyellősségből meg szeméremből - meglátja a redszergazdi, hogy ő milyen oldalakat olvas -, nem fogják megnézni, de sok helyen le is van tiltva a szex szót tartalmazó cím, vagyis olyan oldalakon is kellene "nyomulni", amelyeket egy "utca embere" :) is olvas.
... tehát az elsőt elbénáztam, de sokszor eszembe jutott, hogy mégiscsak fontos, ezért leírom.
Többen említettétek, hogy kérni kell a leendő kedvest holdfény és andalgás közepette, szánjon időt, hogy kézenfogva a naplemente helyett sétáljon el a szűrésre. Egy nőnél a valószínűsített válasz: mit képzelsz rólem, én nem olyan nő vagyok, hogy fűvel-fával; egy férfitól pedig: mi az, nem bízol bennem? Ti/Te, akik ezt javasoljátok, próbáltatok már ilyet mondani? És mi volt a reakció?
Kékróka
Hát, ha már meg kell halni, nincs is an(n)ál jobb, mint ez a módja...
Shiva, sztem fantasztikus, amit csinálsz!
mondjuk, az kicsit ciki lesz, amikor a pozitív világnézeteddel legyűröd a vírust, meggyógyulsz, és senki se fogja elhinni, amikor 100 évesen interjút adsz, h nem kamu volt az egész;)
seggnyalás meg tutijó, prosztatapiszkálás is, az ÖSSZES pasinak iszonyú izgató, plafonig élveznek (amikor nem a gyomromba).
szűrésre küldés: megismerem, elküldöm szűrésre, várok 3 hónapot? és milyen szűrésre, csak hivre? v mindre? és addig semmi? vagy óvszerrel? (itt megint feltenném a kérdést, h van-e olyan, akinek megy óvszerrel, végig, és nem szakad, nem tűnik el stb, és ha igen, árulja már el, h milyen márka. kösz.)
kedves cinna, az emberek túlnyomó többsége tudja használni az óvszert, és ezzel nincs is különösebb gondja. ez nem a márkán múlik. évente sok milliárd óvszert adnak el, nem hiszem, hogy ha annyira "nem működne", amint sejteted, akkor még megvenné bárki. ha az óvszer gyakorta lecsúszik, annak az lehet az oka, hogy esetleg nem jó a mérete: túl nagy vagy túl kicsi az óvszerbe helyezett fasz. ha hiszed, ha nem, az óvszergyártók alapos kutatások alapján határozzák meg, hogy a világ egyes térségeiben milyen méretű óvszerekre van szükség, és hogy azok mennyire táguljanak széltében és hosszában. ha nektek mégsem alkalmas a nálunk kapható átlagos méret, akkor egy-egy gyógyszertár tart kisebb és nagyobb méretet (illetve nem latex óvszert annak, aki arra allergiás), illetve ilyeneket lehet rendelni az interneten is olcsón. egyszer már írtam erről, de most nem találom.
általában pedig igen: tessék óvszert használni mindaddig, amíg rá nem szánjátok magatokat, hogy elmentek szűrésre. a legtöbb nemi betegségnek egyértelmű tünetei vannak, csak a hiv-nek nem feltétlenül, de ezeket is érdemes szűretni, főleg a szifliszt, mert abból elég sok van mostanában.
értem. akkor én rendszeresen olyanokkal fekszem le, akik nem tudják, hogyan kell. ok. biztos nem tudják, h melyik jó rájuk. ok. vagy velem nem stimmel vmi ott (sem), mert én olyanokról is letekergetem, akik áll. addig tudták használni. ok.
sajnos mindezek miatt én nem tudok óvszert használni, mert nincs kedvem folyton az ügyeletre rohangálni kiszedetni magamból. akkor én ne dugjak. ok.
köszi a felvilágosítást.
megkérdezném még, h és ha elmegyek szűrésre, akkor mi van? akkor tudom, h 3 hónapja még nem voltam hiv+. és? ez mit jelent az aktuális partnerem szempontjából? nem sokat.
igen, nem vagyok monogám. jelenleg. és képzeld, elég nehéz ráimádkoznom a pasikra az óvszert. tudom: mér állok össze ilyenekkel. és még ha rajtuk is van, akkor kezdődik a fent említett. ok, használjanak kettőt + pill.ragasztó.
naszóval én nem szeretnék senkit lebeszélni, dehogyis, sőt, de nekem (csökkent értékűnek és tudatlannak) nem működik. sajnos. és igen, tudom, milyen kockázatot vállalok ezzel. ráadásul az élvezeti értéket az én részemre mit sem növeli a nem safe sex. csak azzal, h nem kell percenként megnézni, h megvan-e az óvszer.
azért a partnereimet ne sajnáljátok nagyon: 99%-ban ők azok, akik nem veszik fel, pedig nemcsak a hivvel és az std-laborral, hanem a gyerektartással is fenyegetem őket. ELŐRE term.
még egyszer, mielőtt nekem esnétek: használjon mindenki óvszert, aki tud. (és írjon fényképes mélt, szívesen megismerkednék vele;)
Egyik:
shivamantra.blogspot.com/2007/02/biztonsg.html
Valahol az is le volt írva, hogy dupla óvszer az pont olyan hatékony, mint a semmilyen óvszer.
köszi, h megkerested, de sajnos rajtam nem segít:(
én teljesen hagyományos szexhez használom, hüvelybe, síkosító nélkül. és ok, h ellenőrizzem, de azzal pont a lényege veszik el a szexnek, ha végig ezen kell aggódnom. egyébként gyanús, h télleg az én hibám: amióta hüvelyre „gyúrok”, azóta van ez. az egy más kérdés, h a pasik mér nem hajlandóak felvenni, ők nem félnek???
Hát akkor síkosító. (Azért ez gyúrásnak elég húzós, hogy úgy kell kiműteni a felszippantott óvszert. Szerintem ne gyúrjál tovább.)
anyuuuuuuuuuuuu, nem kell!!! úszik az egész lakás tőlem. NEM arra gyúrok, h ne legyek nedves!!!! nem is tudom, hogyan kéne, talán dehidratálódással:)
nagyon erősek a hüvelyizmaim. és tudatosan használom őket. mindenki örömére. kivéve az óvszert.
aszondja tegnap a barinőm, hát akkor ne használd. jah, télleg, ez a megoldás, ok. tkp minek is dugunk? ő kiveri az egyik sarokban (óvszerrel), én vibrizek a másikban (kesztyűben).
naszóval még mielőtt: én NEM az óvszer ellen beszélek, DE vannak olyanok (igen, ufók), mint én, akinél nem válik be. és nem, nem fogom emiatt kiműttetni a hüvelyizmaimat, bocs. és igen, veszélyeztetem az egészségemet és a partnereim egészségét is. ettől függetlenül én le nem szedem róluk, legalábbis kézzel nem, és nagyon örülnék, ha vmelyik képes lenne fenntartani (v legalább belőlem kiszedni utána).
nah, túl vagyok tárgyalva, elnézésbocsánat.
(Eddig is értettem, és az az érzésem, hogy valami nem stimmel, de szerintem is túl van tárgyalva :D)
én is azt gondolom, hogy ennek a témának itt vége van.
ok. h velem vmi nem stimmel, azt nem tőled hallom először:P
mindenkinek köszönöm a részvéte(l)t.
cinna rolam meg soha, senkivek nem csuszott le, lehet, hogy csak nincs szerencsed a formaval :) ne add fel.
hadd kérjelek titeket nagy tisztelettel arra, hogy a cinna hüvelyizmairól szóló beszélgetést most fejezzük be. köszönöm szépen.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Email címet megadni nem kell. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Shiva nagyon belehuzott.Egyre jobb és érdekesebb témák.Adsz egy kis izelítőt a következő rész tartalmából?:-))