a mai bejegyzés nagyobb része a sz.é.p. blogon olvasható, aminek a linkjét itt oldalt is megtaláljátok. ott nincs hiv-szűrés, de nem baj, mert van máshol, és ti szépen elmentek oda (már ha nem vagytok már eleve hiv-fertőzöttek, ugye.)
azonkívül van még itt ez a cikk arról, hogy a merck vakcinakísérlete nemcsak teljesen hatástalannak bizonyult, de ráadásul a kísérletben résztvevők hajlamosabbak lettek a hiv-fertőzés elkapására. a kutatók teljesen értetlenül állnak a dolog előtt; a következő hetekben elölről, alaposan újra elemzik az összes adatot, hátha kiderül valami. egyelőre azt sem lehet eldönteni, hogy vajon ez csak az adott oltóanyagra, vagy az összes vakcinára általában jellemző probléma.
december elsején, az aids-világnapon pedig kezdetét veszi indonéziában a kondomhét. vagy a kondom hete. vagy a kondomok hete, a kondomnak szentelt hét, egy hét kondomünnep. lesznek felvilágosító kampányok, kondomosztás, versenyek (?) és koncertek.

nagyon klassz, hogy jobban vagy! gratulálok. tudjuk jól, hogy a cd4-es szám és a lelkiállapot összefügg. ha jobban vagy, könnyebben emelkedik a cd4-es számod, ha rosszabbul, akkor lassabban. és persze a magasabb cd4-es szám visszahat a hangulatodra is: jobb a kedved és kisebb az esélyed is arra, hogy apróbb-nagyobb nyavalyák gyötörjenek.
hallottam erről a helyzetről, ami a gyógyszereket illeti. sajnos elképzelhető, hogy elfogyott a gyógyszer, és az is, hogy a megrendelt gyógyszer nem érkezik meg időben. ha valóban nem kapod meg az adagodat (vagy emiatt cserére kényszerülsz), akkor mindenképpen tájékoztass engem, esetleg külön levélben is. ugyanakkor tapasztalatom szerint az oep általában végül biztosítja a szükséges keretet, csak mostanában lassabban mozdulnak még a szokásosnál is.
Melyik gyógyszer fogyott el??? Ezt azért is lenne jó, ha megemlítenéd, mert hátha idén másokat is érint!
Tulajdonképpen ennek nem szabadna megtörténnie, hiszen úgy kell megrendelni, hogy inkább több legyen, számbavenni, hogy kb. hány beteg kezdi el abban az évben a gyógyszert szedni és hány beteg fejezi be esetleg(aminek oka lehet sokféle: pl. kezelésváltás, halál, tervezett gyógyszerszünet, külföldre utazás, vagy önszántából) és nyilván, akik eddig szedték, azokat szintén számbavenni.
A kezelési protokollban gyógyszerváltási okként biztos nem lehet besorolni azt, hogy elfogyott a gyógyszer, hiszen nem a terápiával kapcsolatos probléma, hanem a finanszírozással. Ilyen esetben abban lehet reménykedni, hogy egy hónap múlva megérkezik.
Ha mégsem, akkor nyomatékosítani kell a kórházat, hogy jelezze az OEP felé a hiányt és a mihamarabbi pótlásról gondoskodjon! Egyébként a tervezet készítésnél lehet számítani korrekciókra, akár év közben is, tehát ilyenekre mindig fel kell készülni.
Addig viszont elképzelhető, hogy átmenetileg más gyógyszert adnak helyette, de amint megérkezik az eredeti gyógyszer, úgy vissza lehet térni az eredeti verzióhoz.
Kérdés, hogy NRTI vagy NNRTI gyógyszer hiányzik. Mert ha NRTI, akkor ott nagyobb a választék, NNRTI esetén viszont Stocrin és Viramune van, értelemszerűen, ha az egyik hiányzik, akkor a másik.
Amúgy akkor a kezelésváltás okai:
- súlyos mellékhatások (akut és krónikus is egyaránt) intoleranciája
- virológiai elégtelenség, ami adódhat rezisztenciából is
- immunológia elégtelenség, ami a CD4 számok csökkenését jelenti
- klinikai állapotromlás, ami a tünetek megjelenését vagy visszatérését jelenti
- életmódbeli ok, ha pl. a gyógyszerfegyelmet nem tudja a beteg tartani
- dózis adag növelése, ha elégtelen a gyógyszerszint(ez inkább gyermekek esetében van)
vireadról van szó. (annyira nem szabad a cserebere, mert hbv ellen is szedem.) ha olvassa ezt valaki, akinek van elfekvőben egy pár szem vireadja, amit azért nem használt fel, mert pl. gyógyszert váltott, és nem vitte vissza, ezért már úgysem használná, csak lejárna a szavatossága a fiókban, szóljon, felvenném vele a kapcsolatot. sose lehet tudni. összeszámoltam minden darab gyógyszeremet, pontosan január elsejéig tartanak ki. ez nem valami jó dátum, év végén minden lassabban történik, de ha pár nappal sikerülne meghosszabbítani, akkor több esélyem lenne arra, hogy folyamatosan szedhetem.
Itt nem lehetne kondomhetet tartani?
Nagyon remélni, hogy egy hónapon belül megérkezik. Nem kéne leszállni róluk, igenis meg kell kérdezni, megjött-e már. Viszont 3 hónapra kéne adni az adagokat! Úgy látszik Viraed-dal elszámították magukat, úgy érzem kezelésváltásnál nem egy emberkénél nyúltak ehhez AZT vagy Epivir helyett!! És éppen ezért is lehet most az, hogy így kifutottak belőle.
Abban teljesen igazad van, hogy nem lenne jó a csere, hiszen ez csak megbolygatná az egész gyógyszerszedést, egy új gyógyszer bevezetése átmenetileg, míg nincs másik. Mi van, ha az új gyógyszer olyan mellékhatásokat produkál, ami nem hiányzik az embernek?
Különben a Viraed nem igazán javasolt első kombinációban, csak a gazdag országokban, nálunk költségoptimalizáció miatt(drága cucc) inkább a második vagy sokadik kombiban adják. Feltételezem, hogy nem vagy nő és terhes, mert azoknak meg teljesen ellenjavallt. Én bízom benne, hogy megérkezik időben, mert Viraed helyett esetleg azt tudnák adni, amit eredetileg szedtél előtte, de ennek sincs sok értelme. Majd azért írj, hogy jártál!
kíváncsi leszek, h nálunk mi lesz az aids napon!
max 1-2 napig nyomatva lesz a téma, aztán minden vissza a régi kerékvágásba
legfeljebb judit és a másik fertőzött nőt lehet majd olvasni a chat szobában
remélem nem csak a személyes kis sorsukrók mesélnek(ami önmagában tragikus és tanulságos lehet), de azért a vírusra úgy általában sem ártana felhívni a figyelmet mert nem csak ők járnak így!!! ha már nyilatkoznak
1, Ilyenkor veszhelyzetben nem lehet esetleg Bécsből akár pénzért beszerezni, vagy máshonnan? szerintem vészhelyzetben nem érdemes spórolni, nem??
2, egész más ügy. Shiva, te állandóan mindenkit arra bíztatsz, hogy menjen szűrésre, és én ezt a mai napig nem értem. Szerintem nem szűrésre kell járni, hanem óvatosan kell szexelni. Nem tudom mire jó a szűrés. Ha nem akarjuk a HIV fertőzötteket Madagaszkárra deportálni- mint arról korábban szó volt, és leszavaztatok, pedig ott meleg van :-))- akkor nincs különösebb értelme.
B.
TV TAXI:
vészhelyzetben tényleg nem érdemes spórolni, nem is tenném, de ezeket a gyógyszereket nem olyan könnyű beszerezni. jó, arra nem lennék képes, hogy mindig saját zsebből fizessem ki, de az ilyen különleges esetekben jó lenne, ha az oep nem akarja kifizetni, akkor én kifizethessem. biztonságosabb lenne. ha lenne lehetőség arra, hogy küldföldön megkapjak egy dobozt, amikor magyarországon elfogy, nyilván elmennék érte és kifizetném.
egyébként megnéztem, mennyibe kerül egy napi gyógyszeradagom, nem kevés. az még megdöbbentőbb, hogy amikor megkapom a háromhavi adagot, akkor hány forintot viszek haza papírzacskóban. nem akarom ide leírni, hogy mennyit, mert esetleg a fertőzöttek ellen hangolnám a butább embereket. ha valakit érdekel, hogy ő mennyibe kerül a tb-nek, meg tudja nézni az oep oldalán.
nem vitás, hogy a hiv-gyógyszerek drágák, de még mindig sokkal olcsóbbak, mint sok más betegség kezelése.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Email címet megadni nem kell. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
hadd mondjam el mindenkinek, mert nincs kivel megosztanom az örömömet: túlvagyok az 500-as álomhatáron (ez a cd4 szám) :))) 218-ról indultam, de az utóbbi időben nem növekedett, sőt csökkent. de most 530, végre történt valami jó is.
és hogy legyen valami közérdekű is: az történt, hogy kiderült, nincs a kórháznak abból a gyógyszerből elég, amit én szoktam szedni, ezért három helyett csak egy dobozzal hozhattam haza. azt mondták, remélik, egy hónap mulva lesz megint gyógyszer, de a gyógyszerész úgy tudja, a probléma az, hogy a kórház kihasználta az erre az évre szabott kontingenst, és most az oep jóindulatától függ, hogy lesz-e még idén gyógyszer vagy sem.
nem hisztériázom emiatt, csak kíváncsi vagyok, információt szeretnék szerezni: másokkal is történt-e ilyen, ők mit tudtak meg, nekik mit mondtak erről. pl. beszéltek-e arról, hogy mi van, ha végülis nem lesz idén már gyógyszer? gyógyszercsere? ez nyilván nem szerepel a kezelési protokollban gyógyszerváltási okként. hm.