ezmegaz

itt van ez a rövid beszámoló arról, hogy a világ kilenc nagy országában elvégzett vizsgálat szerint az emberek 40%-a még mindig nem tudja, hogy a hiv-fertőzés gyógyíthatatlan betegség, illetve azt gondolja, hogy létezik ellenszere a fertőzésnek. figyelem, dr. szlávik minap közölt nyilatkozata félreérthető lehet: a hiv-fertőzést nem lehet meggyógyítani, csak olyan jól vissza lehet szorítani, ellenőrizni a gyógyszerekkel, hogy sokáig nem következik be aids-betegség.

a time magazin kicsit részletesebben is ír arról, hogy meghíusult a merck gyógyszergyár vakcinakísérlete: a beoltott betegek semmilyen immunreakciót nem produkáltak a hiv ellen, sőt, egyes statisztikák szerint könnyebben kapták el a fertőzést. az eredeti elképzelés szerint a közönséges náthavírusba beépített hiv-fehérjéket kellett volna megjegyeznie az immunrendszernek, hogy amikor élesben találkozik velük, akkor fel tudja venni a harcot ellenük. csakhogy többek között az volt a gond ezzel, hogy a náthavírusok annyira ügyesek és gyorsak, hogy simán kikerülik az immunrendszert - ezért is kapjuk el a náthát annyian és olyan sokszor. úgyhogy a hiv-fehérjéket is hiába mutogatták.

stan találta ezt a rövidke hírt arról, hogy egy fiatalember a fejére húzta az óvszert, és meghalt. gratulálunk.

 

valahogy így.

kategóriák

hírek

címkék

aids , altalanos , hirek , velemeny

komment  

Eddig 13 komment érkezett

  1. csakegynő:
    2007. 11. 19. 15:25

    Megkérdezhetem, hogy mi a foglalkozásod? Nagyon profinak tűnsz.....

  2. csakegynő:
    2007. 11. 19. 15:25

    Megkérdezhetem, hogy mi a foglalkozásod? Nagyon profinak tűnsz.....

  3. shivamantra:
    2007. 11. 19. 16:16

    a foglalkozásom nyelvtanár, de nem abból élek. nem vagyok orvos vagy ilyesmi.

  4. fliki:
    2007. 11. 20. 2:34

    Szia Shivamantra !

    Te mit tudsz arról, hogy vannak olyanok, akik a HIV gyógyszerüket, ( konkrétan itt a központi idegrendszerre ható, Stocrin vagy Sustiva, vagyis az efavirenz vegyüketet tartalmazókat ) rekreációs célokra használják ?

    Én már hallottam erről, olyan formában, hogy 1részről, rendesen, valaki szedi, mert pozitív diagnózist kapott, csak többet vesz be belőle, de van olyan is, hogy elszívják fűvel és állítólag, olyan "furcsa" érzése van tőle az embernek, mintha meghasonulna, harmadik perspektívából látja magát, vagy csak simán jön a mozi nyitott szemmel és utána olyan álmokat látnak, amik sokkal valóságosabbnak tűnnek, mint a rendesek.

    Csak annyi állítólag a hátránya, hogy folyékonyat székel tőle az ember.

    Mondjuk, ez elég brutál azért, tekintve, hogy mit művelhet ez a szörnyű vegyszer a test többi részével.

    itt egy cikk erről :

    www.int.iol.co.za/index.php

    Elég bizarr egy trend, de én nem kételkednék benne, hogy amerikában például, a nagy jóléti társadalomban, kapják a welfare-t a halálos betegségükre, ingyen gyógyszer az állambácsitól és ez majd kikerül a feketepiacra aztán lehet ebből jól meg is tudnak élni :)

    Amúgy meg ez a csávó, aki a videón jön, a szlávik....

    Hát, lehet hogy itt nem kíváncsi senki sem az én véleményemre, mindenesetre egy nyílvános blog, úgyhogy azért beírom, max kitörlitek, vagy nemtudom.

    Szóval, ez a figura, nemtudom, hogy neki így külön ad-e valameik nagy gyógyszergyártó cég pénzt, bár ahogy tudom, ez úgy szokott menni, hogy jönnek a pr arcok egy adott cégtől, és ők mondják el, mutatják be az általuk gyártott szereket, tehát lehet nem ilyen direkt módon van kapcsolatban, bár amennyire korrupt ez az ország, a jóégtudja, de hogy nem mond igazat, az nyílvánvaló szerint annak is, akit egyáltalán nem érint, érdekel ez a dolog. "Kicsit sem" elfogult, hogy gyakorlatilag gyógyszerekkel meggyógyulhat egy hiv pozitív :) Erről az amcsiknak biztos más véleményük van, mert ott azért több a szegény meleg, akiket terrorizálhatnak ezzel az egésszel, ők nem szívesen veszítenék el a piacukat, szóval muszály nekik fenntartani ezt a "gyógyíthatatlan" látszatot, különben nem szednék ezek az emberek életük végéig őket.

    Az is nyílvánvaló szerintem egy ehhez hozzá nem értő személynek, hogy azt mondja szlávik úr, aki egy orvos, jelenleg még egy állami intézményt képvisel, szóval nyílvánvalóan, ez valahol az ő részéről politikai állásfoglalás is és valótlan adatokat nincsen különösebben érdekében titkolni, meg ha nem azt mondaná, nyílvánvalóan az orvostársadalmon belül is lenne felhördülés.

    De nincs, mert szlávik úr adatai alapján, amik egyébként tükrözik a www.oek.hu-n lévő adatokkal, csak szlávik úr nyílván anyagi indíttatásból, mert ő a gyógyszeres kezelést javasolja, azt nem tette hozzá, hogy úgy van 1200 fertőzött magyarországon, hogy 1985-óta :) A másik dolog pedíg ezzel kapcsolatban, hogy a Nemzeti AIDS Bizottság adatai alapján, a 2006-os jelentés szerint, ezeknek az embereknek a háromnegyede már nem is tartózkodik magyarországon már.

    Szóval, arra akarok én utalni, hogy egy többmilliós országban, van durván, jóindulattal, szlávik szerint is, kb 500 kezelt hiv beteg, akkor miféle "járvány"-ról beszélnek ?
    Lehet elfelejtették odaadni a magyaroknak az UNAIDS HIV kalkulátor programot, amivel abból a 13.000 dél-afrikai hiv pozitívból csinálnak 5.6 milliót ? Hány embert kezelnek ma magyarországon vajon mondjuk chlamydiával ? Vagy Condylomával ? Szerintem megdöbbentőek lennének a számok.

    Az egyedüli érdekcsoport, akiknek fennt kell tartani ezt a halálos járvány dolgot, azok a HIV-el kapcsolatos szervezetek, akik állami léhez jutnak.

    És ez szerintem gusztustalan.

    Tudom, hogy egyedül vagyok ezzel a véleményemmel, mert sajnos az átlagembert, baromira nem érdekli, érinti a téma. Ez a tipikus "kit a francot érdekel az aids?" kategória.

    Ezért merik szerintem például ezek a Judit félék megcsinálni hogy mutogatják magukat a bulvárlapokban, mert 1-2 hónap után az biztos hogy a kutya se fog rájuk emlékezni vagy felismerni őket az utcán.

    Ez a "betegség", 1984 óta megkeserítette sok ember életét, sok afrikait és nem afrikait ölt meg az AZT és nyomorít meg ma is. Vagyhát vannak akik betépnek egy-egy PI-től :)

    Szóval, lényegében, nemtudom minek is írtam ezt le, de mostmár megtettem :)

    Egészséget mindenkinek

  5. cranberries:
    2007. 11. 20. 14:58

    A Stocrin/Sustiva idegrendszerre való hatása a legkifejezettebb, nézve itt az összes HIV-ellenes készítményt. Alapból is okoz olyan mellékhatásokat (bár valakinek úgy látszik, ez nem feltétlenül kellemetlen hatás), mint a fejfájás, szédülés, érzékcsalódások, eufória, hangulat/kedélyállapot változás, hallucinációk, élénk álmok, koncentráció zavar, rémálmok, súlyosabb esetben öngyilkosságra való hajlam, önkivületi állapotba kerülés, stb... A felírt dózisadag duplázása semmiképpen sem ajánlott, persze kevesebbet bevenni sem. Javasolják, hogy lefekvés előtt vegye be az ember. Ezek az idegrendszeri mellékhatások az akut szakaszban fordulnak elő leginkább, valakinél enyhe formában, valakinél annyira intenzíven, hogy akár gyógyszercserére is kerülhet sor. Általában az első hetekben van a leggyakoribb előfordulás, ugyanakkor valakinél még hónapok elteltével is jelentkezik kisebb-nagyobb formában. Az biztos, hogy a kezeltek legalább 30-40%-át érinti. Hogy ki milyen más rekreációs célokra használja az efavirenz készítményt, az magánügy. Egyébként esetleges teratogén hatása mellett, a fentebb említett okok miatt terheseknek ellenjavallt. Előfordul, hogy valaki alapból allergiás erre a készítményre(azt hiszem maga Shivamantra is), ők szintén nem szedhetik ezt a készítményt. Nem javasolják azoknak sem, akik sokat vezetnek, vagy olyan munkájuk van, ahol a koncentráltságra 100%-ban szükség van (magasépítők, pilóta, artisták, stb...)
    Gyermekeknek szintén nem javasolt a közp. idegrendszerre gyakorolt hatások miatt. Bár az efavirenz a nemzetközi ajánlás szerint az ajánlott oszlopba tartozik, mégis azok a férfiak, akiknek a CD4 sejszámuk 250 alatt van, és azok a nők, akiknek ugyanez 400 alatt van, azok a Viramunet kapják kezdőkombinációban. Mo-on kb 450 gyógyszerszedő van, és nagy része efavirenz készítményt szed NNRTI-ként.

  6. shivamantra:
    2007. 11. 20. 20:03

    stocrint szedni szar dolog. mindenki tudja, aki már egyszer megpróbálta. semmi köze a rekreációhoz. fliki, ne vedd rossz néven, de se füle, se farka annak, amit írsz. olvasd el újra. egyébként simán ki szoktam törölni azokat a kommenteket, amik tagadják a hiv vagy az aids létezését vagy azt, hogy a kettőnek köze van egymáshoz, de a te kommentedről nem tudom eldönteni, hogy mit akarsz mondani. javaslom egyébként, hogy ha kételkedsz az aids létezésében, vagy abban, hogy hiv-fertőzöttnek lenni nem éppen leányálom, javaslom, próbáld ki. nem kell megfertőződnöd, elég, ha elterjeszted magadról, sőt, gyógyszert is szerzek neked, hogy meglásd, milyen rekreáció az.
    ahhoz pedig, amit cranberries idemásolt a gyógyszerkönyvből, azt szeretném hozzáfűzni, hogy ezek a furcsa mellékhatások nagyon csekély számú betegnél jelentkeznek. a betegek túlnyomó része minden izgalom nélkül simán csak szarul van hónapokig, amikor gyógyszert kezd szedni. nem tudjátok, miről beszéltek, az a baj.

  7. fliki:
    2007. 11. 20. 21:22

    Shivamantra !

    Te jó dörzsölt figura lehetsz, ezt akár veheted bóknak is :)

    Épp ezért én nem fogok veled vitatkozni, mert felesleges lenne és úgyse fogsz a saját fészkedbe piszkítani. Mindazonáltal meglepetéssel észleltem, hogy nem törölted ki amit írtam.

    Utólsó üzenetként, csak annyit mondok, hogy csak a vak nem lát át a szitán, tudod te is jól miről beszélek...

    Egészséget és boldog életet neked

  8. cranberries:
    2007. 11. 20. 21:34

    Kikérném magamnak, hogy gyógyszerkönyvből másoltam ki, vagy ne adj Isten gyógyszertájékoztatóból! Fejből írtam, talán nem kellene azt gondolni, hogy nem tudok észben tartani ennyi információt!
    Igaz, hogy azok a szélsőséges mellékhatások csak nagyon ritkán, az esetek 0.1%-nál vagy annál kisebb arányban fordulnak elő, de a mellékhatások felsorolásánál, elvileg minden olyan mellékhatást meg kell említeni, ami akárcsak egyszer, egy betegnél is megjelent. Természetesen ez sok beteget elriaszt a gyógyszerszedéstől, mert amikor elolvassa a tájékoztatót, akkor kismillió kellemetlenséggel szembesül, holott lehet, ezek közül egyik sem jelentkezik nála. Az más dolog, hogy nekem nem kell Stocrint szednem és nem tapasztaltam élesben ennek kellemetlen hatásait, ettől függetlenül ellene vagyok ezeknek a "rekreációs tevékenységeknek".

  9. Müller Viktor:
    2007. 11. 21. 15:38

    "többek között az volt a gond ezzel, hogy a náthavírusok annyira ügyesek és gyorsak, hogy simán kikerülik az immunrendszert - ezért is kapjuk el a náthát annyian és olyan sokszor. úgyhogy a hiv-fehérjéket is hiába mutogatták."

    Nem valószínű, hogy ezzel lett volna a baj. Éppen azokban növelte meg a vakcina a fertőződés esélyét, akiknek védettsége volt a bevitelhez használt adenovírus ellen. Egyébként a náthavírusok általában nem úgy kerülik ki az immunrendszert, hogy ugyanazt újra megkapod, hanem rengetegféle van belőlük, és mindig marad olyan, amit a szervezeted még nem ismer föl. A vakcina kudarcát illetően igazából mindenki a sötétben tapogatózik, de talán két lehetőséget lehet felvetni. A HIV elsősorban aktivált CD4 sejteket fertőz, az oltás megemeli a HIV-re reagáló sejtek számát, ezért az oltottakban a vírus rögtön a belépésekor több sejtet aktivál, több sejt válik fertőzhetővé, és ezzel megnő az esélye, hogy a behatolás sikeres lesz. Másik lehetőség: tudjuk, hogy sokféle immunválasz van, és ami jó az egyik kórokozó ellen, az hatástalan a másikkal szemben. Az oltóanyag olyan immunválaszt vált ki, ami jó az adenovírus ellen, de lehet, hogy ez nem jó a HIV ellen, viszont a különböző immunválaszok versengenek egymással, ezért a megfelelő reakció nehezebben alakul ki. Az, hogy az adenovírussal már találkozott emberek fertőződtek meg inkább, mindkét lehetőségbe belefér. Kegyetlenül bonyolult rendszer: a vírus viszonylag egyszerű, de az immunrendszer nagyon bonyolult, így a kölcsönhatásuk is az -- ezért nem értjük még mindig.

    Sajnos az eddigi vizsgálatok alapján úgy tűnik, talán sohasem lesz védőoltás HIV ellen.

  10. shivamantra:
    2007. 11. 21. 19:18

    köszönjük szépen a magyarázatot.

  11. anyuha:
    2007. 11. 21. 21:56

    Kecsketej baszki. Mi folyik itt?

  12. shivamantra:
    2007. 11. 21. 22:19

    hányok a kecsketejtől.

  13. hs:
    2007. 11. 22. 12:22

    meg ha kecskesajt lenne..

Mondjad

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Email címet megadni nem kell. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.