egész héten külföldön voltam, ráadásul minden este másik városban, másik szállodában kellett aludni - hullafáradt vagyok. és holnap is dolgozom; igaz, az másféle munka lesz, amit nagy kedvvel csinálok, de mégiscsak. úgyhogy egy kicsit el vagyok keseredve, pedig még fogyok is, meg minden, de mégis dagadt, szerencsétlen, vén buzinak érzem magam, és biztos vagyok benne, hogy hamarosan végem. még ha tudom is, hogy ez csak a fáradtságtól van, mégsem tudokúrrá lenni a rosszkedvemen. de mindegy is, addig is híreket mondok, hogy tudjátok, mi van.
először is olyasmiről, ami sokunknak nagy csalódást okozott. a bush kormány azt ígért egy évvel ezelőtt, hogy jelentősen megkönnyíti majd a hiv-fertőzöttek beutazását az egyesült államokba. ehhez képest a két nappal ezelőtt beterjesztett - és gyorsított eljárásra javasolt - eljárási rend voltaképpen lényegesen megnehezíti
a beutazást. a hiv-fertőzötteknek - azonnali kiutasítás terhe mellett - először is speciális vízumot kell kérelmeznie (vagy megkapod, vagy nem, és az útleveledben évekig szerepel, hogy hiv-fertőzött vagy), aztán pedig a határon igazolnia kell, hogy minden szükséges gyógyszerrel rendelkezik az államokban tartózkodás idejére, igazolnia kell, hogy olyan érvényes beteg- vagy utazási biztosítással rendelkezik, ami fedezetet nyújt minden eseményre, ami érheti őt (és ennek a biztosításnak érvényesnek kell lennie az egyesült államok területén mindenhol), harminc napnál tovább semmiképpen nem maradhat az országban, és alá kell írnia egy nyilatkozatot, miszerint az egyesült államokban nem folytat semmilyen olyan tevékenységet, ami közegészségügyi kockázatot jelenthet. alkalmasint tehát akkor is ki lehet utasítani egy hiv-fertőzött turistát, ha lefekszik valakivel.
mindeközben az amerikai hiv-fertőzöttek továbbra is szabadon utazhatnak. annyira fel vagyok háborodva, hogy nem is nagyon van most kedvem erről hosszabban írni. a nemzetközi szervezetek hangosan kiabálnak, de egyelőre semmi eredménye. a fentebb megadott oldalon ti is csatlakozhattok a tiltakozókhoz.
ehhez némileg kapcsolódó hír, hogy a közelmúltban a unaids háromnapos konferencián tárgyalta a hiv-fertőzés mint bűncselekmény kérdéseit. egyre több országban tapasztalható ugyanis, hogy a hiv-fertőzés terjesztését bűncselekményként kezelik. a résztvevő szervezetek képviselői aggodalmukat fejezték ki ezek miatt a fejlemények miatt, de egyelőre semmi konkrét javaslat nem született.
közben megjelent a legfrissebb elemzés az európai hiv/ais helyzetről. az európai járványügyi
központ (ecdc) kimutatásai szerint észtországban a legrosszabb a helyzet: egész európában itt a legmagasabb a lakosság teljes számára jutó hiv-fertőzöttek száma. a második helyen portugália, a harmadikon az egyesült királyság áll. a legalacsonyabb fertőzöttségi arányt szlovákiában és magyarországon mérik. (érdekes apróság, hogy az ecdc főigazgatója jakab zsuzsanna, magyar egészségpolitikus.)
egész európát nézve 1999 óta majdnem megduplázódott az újonan diagnosztizált hiv/aids esetek száma. folyamatosan növekszik a heteroszexuális fertőződések aránya, és már észtországban sem főleg az intravénás droghasználók fertőződnek, hanem mindenki más is: nyilvánvalóan a fertőzés a droghasználók közösségéből továbbterjedt. a becslések szerint egész európára jellemző az, hogy feltehetően a fertőzöttek közel egy harmada nem tudja magáról, hogy fertőzött. ők különösen nagy kockázatot jelentenek, főleg, hogy világosan látszik: az eddigi, a biztonságos szex népszerűsítésére építő prevenciós stratégiák nem, vagy alig működnek.

anyu megelőzött, mentségemre szolgáljon, hogy én meg borzalmasan fáradt nő vagyok. :)
szia itthon, aludj egyet vagy akár többet is.
Én meg egy hízófélben levő akárki vagyok. Szerintem is pihend ki magad és akkor más színben fog tünni minden.
Amerikáról annyit, hogy lesz@rom. Sokba van nekik a háborúsdi és ráadásul nem is úgy alakul, ahogy azt szeretnék. Felboruló félben van a gazdaságuk részebn a háborúk , részben a kínai iparosodás és mesterségesen alacsonyan tartott kínai árfolyam miatt.
Üdv! Jáuzsi
Sziasztok!
Művelődésszervező vagyok. December 5.-re szervezek Baján AIDS naphoz kapcsolódóan kerekasztalbeszélgetős estét. Embereket keresek , akik vállalnának egy ilyen beszélgetést.
Az usakok, azzal az idiota texasi sinterrel eddig sem volt a kedvencem, most meg plane. Utazzon oda a franc! Bokor pajtas meg dugja fel maganak a sundisznot, naponta tobbszor.
(bocsanat a suniktol)
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Email címet megadni nem kell. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Dagadt... :D:D:D Kisportolt, szerencsés, virágkorát élő (vagy legalábbis nálam fiatalabb, tehát nem vén), deazonbanellenben borzalmasan fáradt pasi vagy. Menjél aludni, ma még egyszer se mondtam :)