kampány

most csak idemásolom ezt a cikket a kreatívból. linkelni nem tudom, mert előfizetős lenne, de asszem azért, hogy ez fontos.

RTL Klub - AIDS-ellenes filmeket készített

[2007.12.03. 15:54]

Az RTL Klub készített társadalmi célú szpotokat az Anonim AIDS Tanácsadó Szolgálatnak, amely több csatornánál sikerrel házalt. Ez azt jelenti, hogy hamarosan a kereskedelmi tévé kisfilmjeit lehet látni az országos és kábelcsatornákon is. Balogh Attila, a szolgálat főorvosa szerint a hirdetés hiánypótló, ugyanis egy generáció nőtt fel nélkül, hogy kampányban hívták volna fel a figyelmet a betegség megelőzésére és annak veszélyeire.

Az RTL Klub az AIDS Világnapján, december 1-jén indította el társadalmi célú kampányát, amely az AIDS megelőzésére és a betegség veszélyességére hívja fel a figyelmet. Az RTL Klub két filmet készített a kommunikációhoz. 

„Az Anonim AIDS Tanácsadó Szolgálat keresett meg bennünket azzal, hogy tudunk-e segíteni az AIDS elleni küzdelemben, a szolgálat munkatársai szerint ugyanis évek óta nincs olyan kampány, amely a fiatal korosztályt szólítaná meg a témában" - mondta el kérdésünkre Kotroczó Róbert, az RTL Klub hírigazgatója. A csatorna vezetése úgy döntött, hogy az ügy mellé áll, és kidolgozták a kampány részleteit. 

„Nem pénzkérdés, hogy részt veszünk-e társadalmi célú kampányokban. Ha a csatorna részéről van kapacitás, akkor elvállaljuk a feladatokat" - tette hozzá a hírigazgató és példaként említett egy korábbi TCR-kampányt, amelyet a Hégető Honorka Alapítvány felkérésére készítettek el. 

Az RTL Klub karácsonyig intenzíven sugározza az AIDS-ellenes szpotokat, de a filmek nemcsak a csatornán futhatnak. 

„A szpotokat a tanácsadó szolgálatnak adtuk, ők rendelkeznek a felhasználásról. Készítettünk RTL Klub logónélküli verziókat is a filmből annak érdekében, hogy más csatornákon is feltűnhessenek a szpotok" - mondta Kotroczó Róbert. 

Balogh Attilától a tanácsadó szolgálat főorvosától megtudtuk, hogy már több csatornával sikerrel tárgyaltak az AIDS-ellenes szpotok sugárzásáról, amely a közeljövőben biztosan megjelenik majd a Hír TV-n, a Cool TV-n, az M1-en és az M2-n, a Dunán, az ATV-n és a Hálózat TV-n. Megkeresésünkre a TV2-nél elmondták: egyelőre még nem keresték meg őket a szolgálat munkatársai. Arra a kérdésünkre nem kaptunk választ, hogy sugároznák-e az RTL Klub készítette kampányt. 

A TCR-hirdetés egyébként a határon túli magyarokhoz is eljut, a munkatársak már tárgyaltak a romániai magyar kábelcsatornákkal is. 

Balogh Attila szerint a decemberben startolt TCR-kampány hiányt pótol, ugyanis egy generáció nőtt fel anélkül, hogy az AIDS megelőzésére és a betegség veszélyére hívták volna fel a figyelmet. Utoljára a kilencvenes évek közepén zajlott országos AIDS-ellenes kampány.

az rtl is tudósít erről itt

a youtube-on egyelőre nincsenek fent ezek a filmek, de gondolom, ami késik, nem múlik. akkor majd megnézegetjük együtt. én sajnos idő hiányában nem nagyon nézek tévét, úgyhogy még egyiket sem láttam.

köszönet illeti dementiát, aki elküldte ezt nekem.

kategóriák

védekezés

címkék

altalanos , biztonsagos , teve , vedekezes

komment  

Eddig 16 komment érkezett

  1. holz:
    2007. 12. 04. 17:24

    vasárnap láttam a heti 7es szünetében! este 23.30 körül....ideális időpont...nem?

  2. anyu(ha):
    2007. 12. 04. 21:43

    itt van e:

    href.hu/x/43kl

  3. holz:
    2007. 12. 04. 22:26

    Az ADIS megöl...

  4. Rihanna:
    2007. 12. 04. 22:52

    Erről a két kis filmről írtam egyik régebbi kommentemben. RTL honlapján is rajta vannak, nem kell youtube-ra menni!
    Kár, hogy csak karácsonyig futnak, a prevenció az emberiséggel egyidős kellene legyen, nem?
    Gondolom, a pénz...

  5. shivamantra:
    2007. 12. 04. 23:18

    köszönöm mindenkinek, most akkor megnéztem. az nagyon jó, hogy heteró kapcsolatok vannak bennük.

  6. B.:
    2007. 12. 05. 23:50

    az annyira nem jo viszont, hogy az aids megöl. de valamiben végülis meg kell halni.

  7. Independence:
    2007. 12. 06. 9:45

    B.,

    Nem mindegy, hogy hogyan halsz meg, Ahol példáúl egy szívroham percek alatt végezhet egy emberrel, AIDS-ben meghalni sokkal tovább tart.

  8. B.:
    2007. 12. 06. 12:41

    en is inkabb a szivrohamot valasztanam. Imadkozni fogok, hogy szivrohamban haljunk meg még az AIDS előtt!

  9. noll:
    2007. 12. 06. 22:40

    biztos csak addig választanád a szívrohamot, amíg el nem kezdődik. és akkor hirtelen, úgy döntenél, sokkal jobb lenne egy másik betegség. jó, hogy ilyen sok betegség van, amiből választhatsz.

  10. kifli:
    2007. 12. 06. 22:49

    Fliki visszatér :)

    Előszőr a "jó" dolgokkal kezdeném.

    Elolvasgattam a hivpozitiv.hu-n leírtakat és szeretném felhívni kedves ( ?, erről majd még később ) shivamantra figyelmét egy orbitálisan nagy ellentmondásra, ami a "Meggyógyítható-e a HIV fertőzés" címszó alatt van.

    "A sejtek genetikai DNS-ébe már beépült HIV elemeket, az úgynevezett provírust nem lehet kiirtani, sőt kimutatni sem. Az ilyen látens fertőzés a teljes szervezetben jelen van."

    Namost, vérvizsgálat-vírusmennyiség-vizsgálat című fejezetből világosan kitűnik az a TÉNY, hogy van már HIV DNS PCR tesztelés, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag, aki megkapta a hiv pozitív diagnózisát, onnantól kezdve, akár a gerincvelőből vett mintából is ki tudják mutatni, ami ugye arra jó, hogyha esetleg az agyat is megfertőzte már a vírus, akkor erre lehessen következtetni, még mielőtt nagyobb gáz nem lesz.

    Mondjuk, ez inkább szerintem arról szól, hogy valaki volt annyira balszerencsés, hogy valahogyan hiv pozitívnak diagnosztizálták, annak gyakorlatilag, ahogy fejlődik a technológia, semmi esélye nincsen arra, hogy ne mutassák ki belőle a vírust.

    Hogy ez miért jó, azt ne tőlem kérdezzétek :)

    A másik dolog, amit akartam még, mert azért szeretnék reflektálni, hiába nem kíváncsi senki sem a véleményemre, ezen az alapon én is ugyanúgy kifejezhetem a felháborodásomat azt hiszem, ez ellen a blőd, tipikusan amerikai fasság ellen, ami tulajdonképpen ez a "mondj nemet a szexre" vagy másképpen teljes absztinencia elve.

    Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, miért kell emellett a hülye elv mellett kardoskodni, pláne úgy, hogy mi itt az európai únióban nem alkalmazzuk ezt, éppen ezért írtam az angol példát, mert ott frankón az van, ha hiszitek ha nem, de ha egy heteroszexuális ember elmegy hiv szűrésre, a felvilágosítás alkalmával megkérdezik, hogy intravénás drogfelhasználó-e és ha nem, akkor azt szokták mondani, hogy "uram, önnek nagyobb esélye van meghalni autóbalesetben, mint hiv fertőzés eredményeképp aids-ben elpusztulni.

    Az ELISA teszt, aminek a papírjába nyíltan bele van írva, hogy nem használható hiv fertőzés kimutatására, szükséges hzzá pl egy wb, vagy immunofluorescence assay, hogy megerősítse, mert nagyon érzékeny a teszt a sok vírustörzsre és ha nem a veszélyeztetett ( homoszex, IV drogos ) népesség körében végeznek vele szűrést, akkor több esetben ad álpozitív eredményt, mint valódi pozitívat.

    És erre a tesztre mondják azt az angolok, hogy 3 hónap után konklúziv. Ha megkérdezed tőlük, hogy miért van ez, csak mosolyogva mondják, hogy náluk többen halnak meg természeti szerencsétlenségekben, mint aids-ben, ez a tipikus "haggyad már" van.

    Az agresszióról meg annyit, shivamantra, hogy én senkinek sem kívántam-kívánom a halálát, ehhez képest te engem a PCP-vel paráztatsz, ami úgy ahogy van egy büdös nagy hülyeség, ha érdekel, nekem volt "gombás tüdőgyulladás"-om, több haveromnak is, még amikor kicsik voltunk, szóval, nekem hiába démonizálod a pcp-t, de szerintem mást se kéne ezzel fárasztani. Tény, hogy a mai napíg bele lehet halni, ha valaki fasz és nem megy el orvoshoz, de ritkán halnak bele manapság, még az aidsesek is. Azt, hogy te honnan vetted, hogy a pcp az aidsesek fő haláloka, elárulhatnád a nagyérdeműnek, mert pl engem is érdekelne.

    Áruld már el nekem, hogy mi a bajod pl B-vel, aki semmi rosszat nem szólt. Csak talán arra próbált meg utalni, hogy vannak olyan betegek, pl a rákosok, akiknek a betegségének mégcsak az oka sincs meg, szintén halálos, de akármennyire hihetetlen, vannak köztük olyanok akik felépültek belőle. Vagyis, meggyógyultak.

    Miféle faszom élet lehet az, hogy valaki halálos beteg és eleve elutasítja a gyógyulás lehetőségét, esélyét csak és kizárólag azért mert azt mondják a dokik, a média, az amerikai egybesült állatok, hogy "There is no cure for AIDS". Szóval ha neked ezzel a tudattal élni jó, akkor csak így tovább. Vagy pl azzal, hogy hiába vagy hiv pozitív a legjobb, legújabb gyógyszereket esélyed sincs megkapni, mert mondjuk a te vírusod még nem mutált annyira, hogy megkaphasd. Téged ez nem bosszant ? Vagyhgy 22 év alatt, gyakorlatilag szinte semmi nem történt 60-80 milliárt dolcsi belefeccölése után se, és akkor megjelenik egy H5N1 és már szinte azonnal volt utána gyógyszer-vakcina. ( mondjuk ez is kétes eredetű dolog, de ebbe most ne menjünk bele )

    Ja, meg még annyit kérdeznék, hogy te mégis, ha úgy adódna, mien minősítésedben lennél ott a lászlóban ? Nyelvtanári vagy udvari bohóci ?

    Písz

  11. shivamantra:
    2007. 12. 06. 23:02

    kedves fliki! olyan nagyon sok mindent írtál ide, hogy azt sem tudom, hol is kezdjem. kifogtál rajtam. az udvari bohócot választom, a tanítást sok éve abbahagytam.

  12. anyuha:
    2007. 12. 06. 23:19

    Hát én mindig csak a nonprofit c vitamint várom, de hiába. Meg a biodatolyát, attól is meggyógyulnak a hivesek, ha nem teljesen hülyék, hogy bevegyék ezt a sok marhaságot, amit a velejükig gaz gyógyszergyárak összehazudoznak.

  13. hs:
    2007. 12. 07. 10:56

    anyuha a ginko bilobat kifelejtetted, es a ginseng is hatasos!
    ez tok nem ide tartozik, de multkor std-krol olvasgattam, es ahhoz kepest, hogy valami bakterialis szart (clamydia/gonorrea/stb) a vedekezes nelkuli dugasok feleben-negyedeben lehet elkapni, viszonylag szerencsenk van a hivvel, hogy nem fertoz olyan konnyen.. cserebe egy heti antibiotikumtol nem gyogyulsz meg.
    de hogy ezt most miert mondtam.. Mennyi 29 + tizenhét?

  14. öcsi:
    2007. 12. 07. 14:38

    flikli: shivamantra genetikusan frusztrált, i.e. a kromoszómáiban születésétől kezdve ott a parafehérjelánc beépülve, ezért szeret paráztatni. gyári hiba, nem tehet róla

  15. xxx:
    2007. 12. 10. 19:03

    Azthiszem ezekrol van szo:

    www.anonimaids.hu/video/hiv01.wmv
    www.anonimaids.hu/video/hiv02.wmv

    Ha lesz idom felrakom a YouTubera bar eddig meg nem tettem, hisz sosem ereztem kesztetest ra. :)

  16. shivamantra:
    2007. 12. 11. 0:30

    itt vannak a filmek a youtube-on:
    www.youtube.com/watch?v=7apaglI47HU
    www.youtube.com/watch?v=IHZjfbtG1uw
    köszi annak, aki küldte.

Mondjad

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Email címet megadni nem kell. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.