először is az van, hogy az emea (az európai gyógyszerhatóság) engedélyezte az atripla forgalmazását európában. az atripla az a "három az egyben" gyógyszer, amiből csak naponta egyet kell szedni. rengetegszer írtam már róla, a vonatkozó bejegyzéseket itt lehet megtalálni. mostantól azon múlik a forgalmazás, hogy az egyes országokban milyen megállapodásokat sikerül kötni a betegbiztosító pénztárakkal, tehát ez innentől pénzkérdés, ha tetszik. ugyanezt a kombinációt (efavirenz + tenofovir + emtricitabine) már sokan szedik, csak nem egy tablettában.
más: mostantól sorozatot indítok nektek, mert annyira jófej vagyok. minden nap bemutatok nektek egy olyan művészt vagy híres embert, aki vagy aids-ben halt meg, vagy hiv-vel él és alkot most is. azazhogy nem mutatom be őket úgy igazán, hanem csak ízelítőt adok belőlük. kezdjük mindjárt andy bell énekessel, aki az erasure frontembere, és tökjó. oh, l'amour, i love to hate you és a többi.
itt most nektek énekli azt, hogy mindig csak veletek akar lenni.

Szia Shiva!
Szerintem nagyon jó ötlet, hogy indítod ezt a sorozatot!
eléggé hosszú lesz.
Imádom az Erasuret, s Andy Bellt is ;)
nem érdemes nektek meglepetést csinálni, mert olyanok vagytok, mint azok a kisfiúk, akik először is elolvassák, hogy mi a könyv vége. főleg rád gondolok, carrington. biztos azt is elmondanád az elején, hogy mi a film vége. ehh, mindegy.
az Atripla akár 2008-ban már itthon is elérhető lehet?
www.blikk.hu/cikk.php?cikk=86561
Judit megint! Bár a Blikket nem tartom egy szavahihető lapnak!
De ha tényleg két hét alatt 40 embert szűrtek ki, akkor az dráma! Ennyi egy félév alatt szokott lenni!
Kérdés, hogy tényleg ilyen sokan elmentek volna szűrésre (mondjuk azt, hogy Judit "kampányának" köszönhetően), és a sokból akadt fenn ilyen sok, vagy ez is csak egy téves infó a reklám kedvéért? Így karácsony előtt amúgyis még sokkal kevesebben mennek szűrésre, ezek szerint most nem?
Mert a 40 ember/2 hét arány az nagyon sok!!!!
kivancsi lennek, hogy mennyi az a 'tomegek'. az aids nap miatt amugyis volt egy csomo reklam, bulvar judit meg eljuthatott egy csomo olyan emberhez is, akiket esetleg mas nem erdekel.
Kedves sorstársaim!
Ma először, de lehet utoljára panaszkodom nektek, de elsősorban shivának! Elejétől fogva tudtam nagy szarba nyúltam és sok embernek nem tetszik majd bátorságom, a pofám,a betegségem, a történetem!! De hogy ennyi antihumanitás van az emberekben, soha nem hittem volna.Bőgők tehetetlen dühőmben, mert nem értem a világot, vagy Ő nem ért engem? Miért bántanak olyan emberek akik nem is ismernek? vagy ha bánt, miért nem adja hozzá a nevét, fél tőllem, vagy mi a fene? Az eü. miniszterrel folytatott beszélgetést nem adta le a tv2, csak 3 percet a 10 perc helyett!!!A megvágott szövegem így félreérthető és "gáz" !!
Shiva találkoznunk kell, tudom hogy ki vagy, mire vagy képes és segítened kell, mert képes vagyok harcolni széllel szemben is, de kell a tapasztalatod, irritáló stílusod, hogy elérjem azt amit nem csak én akarok hanem TE és TE ésTE is!!
Nem adhatom fel, pont most mikor készülök az OKTATÁSI miniszterhez is "támogatásért" meg egyébért januárban. Én nem csak a heterokat akarom képviselni, hanem "benneteket" is.Ez nem hizelgés, hanem TÉNY, csak, mert, azért...na tovább nem adom ki magam, mert a "rosszak" vissza élnek vele időnként, sajna!!
JUDIT
ej, ej. ne itt beszéljük ezt meg, és ne ilyen indulatokkal telten, bár megértem a felindultságodat. nekem az ünnepek alatt egy kicsit nehéz lesz, mert nagyon sok helyre kell rohangálnom, de levelezzünk, és akkor kitalálunk valami hasznosat, és azt is, hogy hogyan találkozhatnánk.
De, Shiva, légyszi folytasd a sorozatot!
Egyébként imádom a blogodat!:)
Üdv,
CR
dehát folytatva van.
Hello!
Talán óvodásnak tartottátok a felvetésem, ezért nem reagáltatok. Azóta megkérdeztem egy-két embert, hogy hogyan állna a párja elé ezzel a kívánsággal, hogy akkor most évente menjenek el a tűdőszűrés mellett ilyen szűrésre is. Érdekel válaszokat kaptam... Mindenesetre én előadtam a saját tartozékomnak, és ha kinyit az Anonim januárban, elmegyünk.
Erre már nem kell reagálni, nem jövök többet.
kár, de te tudod.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Email címet megadni nem kell. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
andy bell weboldala eleg minimal :)