határos

hogy egy kicsit a peremterületekkel is foglalkozzunk, találtam pár érdekes dolgot az elmúlt napok termésében. az egyik hír szerint az erekciós problémák kezelésére kínált gyógyszerek használata esetében több esetben tapasztaltak hirtelen halláskárosodást, a hallás teljes elveszítését az egyik vagy mindkét fülben, amely erős fűlzúgással párosult, és az esetek egyharmadában ideiglenes, máskor pedig maradandó. a jelenséget szédülés, hányinger kíséri. köztudomású, hogy a homoszexuális kultúrában, és különösen a hiv-fertőzöttek között nagyon széles körben elterjedt az úgynevezett impotencia elleni gyógyszerek (viagra, levitra, cialis) szedése. a hiv-fertőzöttek esetében a gyakori merevedési zavar ellen, amit a hiv-gyógyszerek okozhatnak, máskor pedig csupán rekreációs céllal. a már eddig is számos mellékhatás mellé most ezt is tudomásul kell venni: egy jó dugásnak esetleg süketség lesz az ára.

a következő hír azt mondja, hogy egy nemrégiben elvégzett francia elemzés bebizonyította: a rezisztencia miatt már nem teljesen hatékony terápia is jelentősen csökkenti az aids-állapot bekvetkezésének esélyét még nagyon alacsony cd4-es szám (kevesebb, mint 200) mellett is. ez azt jelenti, hogy kimutatható vírusmennyiség és bizonyított rezisztencia mellett is érdemes folytatni az optimálisan leghatékonyabb kombináció szedését, mert az egyértelműen csökkenti a megbetegedés esélyét.

a ucla 1984 óta gyűjtött adataiból kiderült, hogy a rekreációs drogok használata (akár rendszeres használata) nincs mérhető befolyással a használó személy immunstátuszára. vagyis a kokain, amfetamin, poppersz vagy marihuána nem csökkenti kimutatható mértékben a cd4-es és a cd8-as sejtek számát. a vizsgálat hiv-fertőzött és nem fertőzött férfiakra terjedt ki, akik homoszexuális kapcsolatokat tartanak fenn és rendszeresen használnak rekreációs drogokat. ezzel egy régi álláspont látszik megdőlni: főleg a popperszről és az amfetaminról eddig úgy tudtuk, hogy számottevően rontják az immunállapotot. a gyakoribb fertőződés oka ebben az esetben valószínűleg a szerek okozta könnyelműség és figyelmetlenség lehet.

már nem sok ember van hátra a sorozatban, amiben hiv-vel élő vagy aids-ben meghalt művészeket, alkotókat, gondolkodókat mutattam be (meg) nektek. ma fela kuti van soron, az afrikai eredetű popzene és jazz egyik első, nigériai származású főpapja, aki európában és amerikában hatalmas sikerrel ismertette meg az eredeti afrikai népzenét és ritmusokat, és több generációt tanított meg tökéletesen segget rázni. a zenélés mellett a politika volt az, ahol nagyot alkotott.

kategóriák

gyógyszer

címkék

altalanos , eletmod , gyogyszer , mellekhatas , sorozat

komment  

Eddig 11 komment érkezett

  1. cranberries:
    2008. 01. 15. 20:49

    Az való igaz, hogy az alacsony vírusmennyiség nagyban késlelteti az AIDS kialakulását és a betegség előrehaladását, de racionálisan mérlegelni kell. Ugye a kimutathatóság jelenleg 50 kópia/ml alatt van, a terápia célja ennek a szintnek a minél további megtartása. Ha valakinél kimutathatóvá válik a vírus, még nem jelenti feltétlen azt, hogy rezisztencia is fennáll, viszont a gyógyszercserére virológiai szempontból szükséges lehet. 500 kópia/ml alatti mennyiség esetén még nem keresnek másik kombinációt, ám 500-1000 kópia/ml esetén már szóba jöhet a csere. 1000 feletti szint esetén a rezisztencia tesztet is érdemes megcsináltatni, de mivel ez hazánkban nem elterjedt (csak a sokadik "vesztes" kombináció fennállása esetén), ezért mégha látatlanban is, de más kombinációt keresnek. Sok beteg tiltakozik a csere ellen, hiszen az 500-1000 kópia/ml még nem okoz klinikai progressziót, azonban még ilyen alacsony vírusmennyiség esetén is fennáll annak a lehetősége, hogy egyre több rezisztencia mutáció szelektálódik és ezzel romlanak a majdani kombinációk hatékonyságának esélyei.
    Másik dolog, hogy a vírusmennyiség 0.5 log értéknél nagyobb mértékű növekedése már kizárhatja a remisszió fogalmát, még akkor is, ha minden más tényező (pl. klinikai állapot, CD4 sejtszám) jó tendenciát mutat. Mivel itthon nem csinálnak rezisztencia teszteket, csak nagyon indokolt esetben, ezért a hazai protokollban már kismértékű vírusmennyiség emelkedés is cserét vonhat maga után. A kezelés valóban hatásos lehet kimutatható vírusmennyiség mellett is, viszont a későbbi mutációk természetes szelekciójának kizására végett (és nem feltétlenül a progresszió visszaszorítása érdekében) új kombináció adása javasolt.
    Az a tanulmány sokkal inkább olyan országokban állja meg a helyét, ahol pl. költségoptimalizáció miatt nem szívesen adnak drágább, modernebb gyógyszert (pl. TDF, FTC) a betegnek.

    A (könnyű)drogok egészségkárosító hatása sokféle lehet, ebbe most nem mennék bele, viszont a CD8 sejtszámot nem feltétlen csökkenti, hiszen a CD8 sejtszám (még máig nem tudják a tudósok sem, hogy miért) de automatikusan növekedni kezd a krónikus HIV-stádiumban, ellentétben a CD4 sejtszámmal, ami csökken. A CD8 sejtszám csökkentése, és ezzel a CD4 sejtszámhoz közelebbi értékhez való igazodása nem feltétlen jelent immunállapot romlást. Mellesleg 100-1000/mikroliter CD8 sejtszám ideális egy ember esetében, a gond sokkal inkább az, hogy HIV-fertőzés esetén 1000 felé szalad ez az érték és/vagy a CD4 sejtszám pedig folyamatosan csökken.

    Aztán a mellékhatások: süketség. Hát, ez így önmagában nem helyes kifejezés, habár még ma is sok szakirodalomban és orvosok között is ez használatos -helytelen- a siketség (Hypacusis) a helyes kifejezés. A süket(ség) kifejezetten bántó, pejoratív és derogatív kifejezést jelent siket közösségekben. A siket állapot eléréséhez nagyon nagymértékű halláscsökkenést kell elszenvedni (mindkét fülre legalább 90-100 db romlást). Más dolog, hogy a siketség lehet veleszületett és élet során szerzett állapot is. A siketség kifejezés önmagában nem csak a nagymértékű vagy teljes hallásveszteséget jelenti, hanem egy szubkulturát, egy közösséget, egy teljesen más kommunikációs közösséghez való tartozást (jelbeszéd használata, szájról olvasás). Így önmagában a siketség kifejezés nem helyes szóhasználat. Drog használattal nagymértékű vagy részleges hallásveszteséget lehet szenvedni, de nem süketséget/siketséget. Maga a kifejezés sokkal összetettebb, mint egy klinikai definíció. Tehát a káros hatás: halláscsökkenés, hallásveszteség.

  2. cranberries:
    2008. 01. 15. 20:54

    Bocsánat, javítok!
    A kimutathatóság 50 kópia/ml felett van! Ez alatti érték jelenti az ideális állapotot virológiai szempontból, tehát a cél, hogy a beteg minél tovább ilyen alacsony értékkel éljen!

  3. shivamantra:
    2008. 01. 15. 22:33

    cb! sírva könyörgök, hogy fogd kicsit rövidebbre a mondandódat. nem nagyon van türelmünk végigolvasni, és néha az az érzésem, hogy sokkal jobbat tennél velünk és magaddal is, ha egy saját blogban tennéd közzé ezeket az információkat. nem azért, mert nincs igazad, sőt nagyon is okos dolgokat írsz, de nem mindenki akarja elolvasni ezt a sok, hosszú szöveget, amiben sok esetben olyasmit is leírsz, amit már korábban is leírtál vagy leírtam én. remélem, nem veszed rossz néven, de nagyon örülnék, ha egy kicsit tömörebben fogalmaznál. köszönöm.

  4. cranberries:
    2008. 01. 15. 22:46

    Dehogy veszem rossz néven! Sokkal inkább azt, hogy cb-zel engem! Nem szeretem a rövidítéseket névhasználatnál!
    Igazad van, hogy a tömörség fontos, de vannak dolgok, amiket még egy szakértő embernek is úgy kell elmagyarázni, hogy megértse. Attól függően írok sokat, hogy mennyire kell mélyen belemenni a dologba!
    Én úgy érzem, ha valakit érdekel egy téma, akkor akármennyire hosszú is az, de elolvassa, ha tanulni, informálódni akar. Ha Téged is érdekel egy könyv, akkor nem csak a felét olvasod el, nem?

  5. Jedi:
    2008. 01. 16. 6:38

    Nezzuk a dolgok pozitiv oldalat! Legalabb nem hallod, ha kefeles kozben sikitoznak:))))

  6. Lori:
    2008. 01. 17. 0:24

    Szia Shiva,

    most találtam a blogot, és Klaus Nomi-tól teljesen kikészültem...
    Andy Bell nagyon sokat tanult tőle...Nem ismeretm idáig Nomi-t, nagyon köszi, hogy írtál róla!
    Klassz a blog!:)

  7. Lori:
    2008. 01. 19. 16:56

    Nem írtok...

    Meg szerettem volna kérdezni, szerintetek miről szól a Nomi Song, ha lehet egyáltalán ilyet kérdezni? Lefordítani le tudom, de...és a többi dala is. Van sok gondolatotok róla?:)
    Legyeeeeen...!:)

    SOK SZÉPET MÁRA!

  8. hs:
    2008. 01. 19. 17:04

    hatborzongato anti-aids hirdetes: www.lepoison.com/sidaction/
    megerne egy kulon postot

  9. cranberries:
    2008. 01. 19. 21:34

    Tényleg elég szemléletes!
    A végén a mondat: a világon minden 10. másodpercben meghal egy ember AIDS-ben. Ami azt jelenti, hogy egy nap alatt kb. 8-9ezer ember. Pár éve még ez a szám 11-14ezer volt naponta, de mióta túlbecsülte az adatokat az UNAIDS, azóta kevesebb.
    Rövid voltam!!

  10. cranberries:
    2008. 01. 19. 21:48

    Jó kis francia oldal a sidaction.org!
    Érdekes, hogy Franciországban az újonnan felfedezett fertőzések 43%-a nőket érint!!! Az új fertőzések 56%-a heteroszexuális, 22%-a homoszexuális úton, kevesebb, mint 2%-a IV drog útján alakult ki. A HIV-fertőzöttek legalább 30%-nak van valamilyen hepatitis fertőzése is (hepa C gyakoribb). 5-6%-nál nem működik a terápia sokadik esetben sem. 150ezer HIV-fertőzött él, évi 7ezret diagnosztizálnak, és évi 1500-nál alakul ki az AIDS.
    Szal vannak nagy különbségek a hazai adatokhoz képest!

  11. shivamantra:
    2008. 01. 20. 0:55

    igen, nagyon szép film.
    lori, inkább írd le, hogy neked milyen gondolataid vannak.
    What power art thou, who from below
    Hast made me rise unwillingly and slow
    From beds of everlasting snow?
    See'st thou not how stiff and wondrous old
    Far unfit to bear the bitter cold,
    I can scarcely move or draw my breath?
    Let me, let me freeze again to death.

Mondjad

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Email címet megadni nem kell. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.