vita

talán emlékeztek még erre a közelmúltban előkerült reklámra, amit valaki a kommentek között osztott meg velünk.

 

elég nagy port vert fel ez az aktivisták nemzetközi közösségében, mert sokaknak az a véleménye, hogy már elég volt abból, hogy ijesztgetjük az embereket azzal, hogy azonnal meghalnak, ha hiv-fertőzöttek lesznek. nem megy az, hogy egyszerre azt prédikáljuk, a hiv már kezelhető (ha nem is gyógyítható) betegség, közben meg huhogunk, hogy mennyire halálos dologról van szó. én azt gondolom, hogy nálunk és általában kelet-európában még mindig nagy szükség van az ijesztgetésre is, mert továbbra sem hiszik el, értik meg az emberek, főleg a fiatalok, hogy a hiv-fertőzés veszteség, amivel együtt lehet ugyan élni, de az mégsem teljesen ugyanaz.

kategóriák

védekezés

címkék

aids , eletmod , kepek , vedekezes , velemeny

komment  

Eddig 13 komment érkezett

  1. joezablog:
    2008. 03. 15. 6:50

    Sziasztok!
    Kis batoritast szeretnek adni ennek az oldalnak. Sokan vagyunk, akik nem szolnak, nem reagalnak, de ugyanakkor figyelemmel kiserik ezt a blogot.
    Ezt csak azert irom le, mert neha "lattam" a Shivat kiborulni, hogy ezt minek is csinalja, ugyis alig olvassak.
    Szerintem ez egyaltalan nem igy van es sok hasznos dolgot tudhat meg innen az ember.
    Baromi nagy energiad van Shiva, le a kalappal!
    A reklamhoz meg csak annyi a hozzafuznivalom, hogy jobb felni, mint megijedni. Mert ha egyszer mar az emberben van a virus, akkor mar minden mas. Nem kene ide eljutni gyerekek, na pl erre jo ez az oldal. Felvilagositast ad es mindezt olvashato, vilagos, konnyed stilusban teszi. Szoval gratula, en olvasom tovabb:)
    Szep Napot!

  2. anyu(ha):
    2008. 03. 15. 8:40

    Reklámnak nem sok választása van, ha a figyelmet akarja magára vonni. Vagy sokkol, vagy szellemes, vagy idegesítően bárgyú. Szerintem ez a reklám jó.

  3. Raffy:
    2008. 03. 16. 8:31

    Van valami, amit nem értek. Amikor én gyerek, kiskamasz voltam, a tévé, a fiataloknak szánt műsorok és újságok (Bravo, popcorn, IM) tele voltak AIDS-felvilágosító anyagokkal. Sőt, minden évben jöttek ki az iskolánkba HIV-fertőzöttek (ahogy volt heroinfüggők is, by the way) előadást tartani, és elmondták: "nézzetek meg, semmiben nem különbözöm tőletek, kivéve, hogy..." és jött a szemléletes felsorolás.
    A rokonságban múltkor előjött a téma, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy a mai tizennégy-tizenöt évesek semmit, de semmit nem tudnak az AIDS-ről. Aztán rájöttem, mi ennek az oka: az ő tiniújságjaikban az AIDS már nem központi kérdés, csak "egy" a nemi úton terjedő betegségek közül. Ugyanazon a két a4-es oldalon tárgyalták egy rovátkában, mint a hepatitist, a trippert, és az intim herpeszt.
    A legelképesztőbb mondat pedig így hangzott a cikkben: "a HIV fertőzéssel ma már ugyanúgy lehet együtt élni, mint a diabétesszel".
    Csak nekem nyílik ki a zsebemben a bicska egy ilyen mondatra?

  4. shivamantra:
    2008. 03. 16. 8:59

    nem. mindazonáltal a hiv-fertőzéssel ma pont úgy együtt lehet élni, mint a diabétesszel, én ezt papolom évek óta, bocs. ettől azonban persze még lehetne megelőzés, ebben igazad van. a diabéteszt is igyekszik megelőzni az ember, ahogy az infarktust és a tüdőrákot is (dohányzás, ugye).

  5. Raffy:
    2008. 03. 16. 9:26

    Nekem sem magával a kijelentéssel van bajom, de egy "éretlen" kamaszban azt a képzetet válthatja ki (ahogy az unokatestvéreimen látom) hogy ne törődj a védekezéssel, ha valami balul üt ki, nabumm, akkor majd életed végéig gyógyszert kell szedned, de ez nem annyira gáz, elvégre a cukorbetegek is naponta adnak be maguknak inzulint, és hát ők is emberek...
    (Persze hogy emberek. Csak egy 15 éves azért korlátozottan cselekvőképes, mert nem tud az egész életére vonatkozó felelősségteljes döntést hozni, szexuális kérdésekben meg a szüleire általában nem számíthat... És ha emellett a fő tájékozódási forrásai (barátok, újságok, internet) félreinformálják a helyzet súlyosságáról, azzal eggyel több gondatlanul rohangáló gyerek lesz majd az utcán. Én abszolút az elrettentésre szavazok - és ne csak azzal rémisztgessük a tiniket, hogyha nem használnak gumit, leányanyák és legényapák lesznek.
    Felvilágosító előadásokat minden iskolába! :) (Különösen az egyházi iskolákba, ahol a legnagyobb a fejek homokba dugás: "nálunk a gyerekek azt se tudják, mi az a szex, várnak a házasságig vele". Khömm, hömm. Szintén megtörtént eset...

  6. JUDIT+:
    2008. 03. 16. 11:38

    Raffy!
    Végre első ember, aki úgy gondolkodik, ahogy én!! Remélem, van még hasonló felfogású, mint te meg én!!Tavaly mikor ugyanezt mondtam, hogy félelmet akarok kelteni, lehurrogtak,hogy ne keltsek pánikot!!December óta próbálom a "HIV-NÉLKÜLI JÖVŐ GENERÁCIÓJÁÉRT" alapítványt létre hozni. Azért hogy minden iskolába eljussak és személyesen én, a HIV+ nő, anya, ember, elmondhassam, hogy milyen HIV+- nak lenni!! Még az eü. miniszter asszony is azt mondta, csináljam meg, de ne 14 éves kortól, hanem már 12-től kell ilyet hallgatni és majd némi pénzzel, támogatja az alapítványom. Tehát a pánikot nem feltűnési viszketésből kell kelteni, hanem azért mert a tudatlan azt hiszi a gyerekekkel együtt, hogy "VÍGAN-GOND" nélkül élheti az életét!! Hisz a HIV+ is azzal dicsekednek, hogy "MINŐSÉGI AZ ÉLETÜK"!! Hát ez az amivel becsapjuk az emberek nagy részét!!Kedves Raffy ha gondolod betoborozlak az alapítványba /pénz nem kell,csak lelkesedés és objektív látásmód a hazai társadalommal szemben/ ha meg nem, szívesen veszem a véleményed /index/velvet/ hív-bosszú blogon!! Félreértés ne essék, mielőtt támadnának, nem akarom elcsábítani erről az oldalról Raffyt, hisz jómagam is olvasom és tanulom az itt olvasottakat, csak én tényleg tenni akarok SZEMÉLYESSEN az emberekért. Ehhez viszont egy lelkes és hasonló felfogású csapat kell, mint én vagyok. Mivel nekem már mindegy a perem miatt, ismerik a parókás-napszemüveges JUDITOT, tehát adhatom a fiataloknak ezt az élő önmagam, csak fedezem egy picit a külsőm, mert a mondanivalóm a lényeg, nem én!! DE ezt már unom hangoztatni, mégis állandóan rákérdeznek, még a HIV+ sorstársaim is, pedig ők főleg tudják, azt hogy milyen fontos TITOKBAN tartani a "betegségüket" ahhoz a bizonyos minőségi élet fenntartásához. Elnézést a hosszúságért, de én még mindig lelkesedem, annak ellenére, hogy diszkrimináltak, megaláztak, kirúgtak, gyűlölködnek velem, nemcsak az egészségesek……..??
    JUDIT

  7. Jáuzsi:
    2008. 03. 16. 17:38

    Szerintem senkit nem kell halálra rémíteni, DE megfelelő mélységekig kell a felvilágosítást adni. Gondolok itt arra, hogy egyáltalán nem leányálom fertőzöttnek lenni sem testileg sem lelkileg. Bármelyőnk komoly áldozatokra képes lenne, hogy megszabaduljon tőle. Egy cukorbeteg is él "semmi baja" CSAK szurkálni kell magát , nem ehet ezt nem ehet azt... stb. Az viszont elég gáz, hogy esetleg hetekig, mit hetekig, hosszú hónapokig jár valaki orvostól orvosig és kb a 30. !!!! orvosnak jut eszébe, hogy kéne 1 teszt... Ismerek olyat aki volt egy kórház immunológiáján és a sok vizsgálat után tanácstalanul csak azt mondta neki a dokinéni, hogy : Ha majd kiderül valahol hogy mi a baja akkor hívjon már fel! Vicc, nem!?

  8. Independence:
    2008. 03. 17. 10:33

    Azt hiszem, hogy a rémísztés, félelemkeltés nagyon veszélyes út. Egy bizonyos szintig hatékony lehet, de ha ezt a kényes pontot túllépjük, akkor az ostor megint a hiv-fertőzettekken csattan. Ha jól nézzük a történelmet, akkor meg lehet figyelni, hogy a rémísztés visszavág egy cosportra nehezítve életüket. Ha most már rá vagyunk kénszerítve, hogy titkolni kell fertőzésünket, akkor még inkább kell majd titkolni. Inkább a nyílt információ adást választanám. Én is rendszeresen leírom blogomban, hogy HIV-fertőzöttnek lenni, nem leányálom. Vannak az éjszakai izzadások, felduzzadt mirigyek, bőrproblémák, fáradtság.

  9. gonzalo:
    2008. 03. 17. 12:44

    ijesztgetéssel nem lehet célt elérni.
    ezt mondtam már magának shivának is, aki mindig azzal ijesztget, hogy a cigi miatt türőrákom lesz, ronda lesz a bőröm, usw meg minden.
    ha az ijesztgetés hatékony lenne, akkor minden cigisdobozon rákos tüdő lenne, és nikotin-free lenne a világ.
    (ezt a témát már pszichomókusok is vizsgálták, és arra jöttek rá, h az alacsony önértékeléssel bíró egyedeket kurvára frusztrálja az ijesztgetős cucc)
    nem beszélve arról, hogy ha ijesztgetünk, azzal a hiv pozitív embereknek tesszük a legrosszabbat. ők lesznek a modern pestis hordozói... vajon hova bír ez vezetni...
    volt egy fr reklám, amiben a csávó baszik fűvel-fával (as anybody else) gumiban, majd a sok Mr Right Now után megérkezik Mr Right is. A csattanó az volt, h tartogassad neki a barebacket. Engem ez győzött meg :P

  10. caro:
    2008. 03. 17. 17:51

    Sziasztok! Nem akarok negativ lenni, de en mar megint torokgyulladassal vagyok itthon, 2 hettel ezelott szedtem be az antibiotikumot, erre fel tegnap mar megint begyulladt a torkom, pedig vigyazok, amennyire csak lehet. Nalunk most eleg sok a beteg, jarvany van, azt mondjak ne csodalkozzak, hat en nem is csodalkozom, csak ....
    Udv mindenkit, Caro

  11. Jáuzsi:
    2008. 03. 17. 21:06

    caro Én személy szerint akarok negatív lenni :) Viccet félre; Jobbulást kívánok!

  12. tesó:
    2008. 03. 17. 23:21

    Nem lehetne ezt a reklámot valahogy teleportálni a magyar tv-csatornákra szinkronnal?

  13. caro:
    2008. 03. 18. 13:00

    Jauzsi, kosz, jopofa vagy, rogton jobb kedvem lett. Ma voltam dokinal, holnapra varom a torlet eredmenyet, ha negativ lesz(amilyen Te szeretnel lenni, na meg en is), akkor nem kapok antibiotikumot, szoval meglatjuk. Kimondottan utalok igy itthon maradni, jobban szeretek dolgozni. Persze ha meg nagy a hajtas, akkor meg meloban rinyalok, hogy de jo lenne otthon, hat az ember mar csak ilyen... Szep napot mindenkinek, Caro

Mondjad

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Email címet megadni nem kell. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.