nohát az van, hogy a cd4-em 499/19,5%, míg a vírusszámom 3910.
szóval elmondhatjuk, hogy kilenc hónap gyógyszerszünet után elfogyott a cd4-es sejtjeim fele és a százalékom egyharmada, miközben az immunrendszerem nagyon derekasan küzd, hiszen a vírusmennyiségem elenyésző.
na de most mit csináljak: szedjek gyógyszert vagy ne? gyógyszert szedni ugyanis viszonylag kényelmetlen, de ha meg nem szedem, akkor egyfolytában izgulni fogok, hogy jaj, de fogy mindenem. azt is tudom persze, hogy ezek a számok még mindig nagyon jók ahhoz képest.
ne tévesszen meg, hogy hajnalban írok, ahol vagyok, ott már nappal van. megkerültem közben a földet, hihi.

Sziasztok!
Rendszeres olvasótok vagyok. Két éve már, hogy rettegek attól, hogy én is fertőzött lettem. Kedden voltam a Szent László kórházban végre megcsináltatni a tesztet és hála a jó Istennek negatív lett!!! A baj az öröm mellett persze az, hogy abból az apropóból szántam rá magam hogy megcsináltassam a tesztet, mert hpv fertőzött lettem és nem reagál a szervezetem a kezelésekre.
Annak nagyon örülök, hogy jók lettek az eredményeid Shiva!
A gyógyszerszedést tünetmentes szakaszban a CD4 szám határozza meg elsődlegesen, ami szerintem ezesetben még jó.
A vírusszám is fontos, ez pedig igencsak alacsony (10.000 alatti), "nincs nagyon mit levinni" a gyógyszerrel. A kérdés, hogy a kezelőorvos mit javasolt? Mert csak akkor érdemes belevágni, ha az orvos is inkább a szedése mellett voksol.
még nem beszéltem az orvossal, majd jövő héten. de én már szedtem gyógyszert egyszer másfél évig, aztán szünet, utána háromnegyed évig megint, és most újra szünet. vagy valahogy így, vissza lehet itt olvasni.
a helyzet az, hogy én teljesen jól vagyok. semmi bajom, jövök-megyek a világban, nagyon sokat sportolok, semmit sem érzek, ami ne lenne rendben.
Nem rosszak az eredmenyek.
tanacsot nem adok, mert en meg egy mosopor kivalasztasanal is kepes vagyok fel orat hezitalni es leizzadni...
azert puszi
B.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Email címet megadni nem kell. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Ezt bizony, neked kell eldöntened. Nekem ugyanilyen eredmények mellett már minden bajom volt (akkor kerültem 3 hétre kórházba), így aztán másfél év szünet után újra elkezdtem szedni a gyógyszert. Kellett majdnem fél év, mire újra rendbe jöttem. Bármennyire berzenkedem a mellékhatásoktól, örülök, hogy most jól vagyok.