a cambridge-i egyetem kutatója olyan bimbóvédő szilikonkorongot fejleszetett ki, amely lehetővé teszi az anyatejben lévő hiv kiszűrését illetve semlegesítését. ilyen módon a hiv-fertőzött anyák is szoptathatnák gyermekeiket. a hiv ugyanis jelen van az anyatejben, és a fertőzött csecsemők jelentős része éppen így fertőződik meg (a terhesség és a komplikációtól mentes szülés során nem adódik át a fertőzés).
aztán pedig beszélgettem ma egy barátommal, aki maga is hiv-vel él, arról, hogy vannak egy csomóan, és mi is ismerünk ilyeneket, akik éveket élnek stabil párkapcsolatban úgy, hogy a párjuknak nem mondják meg, hogy fertőzőttek. a barátom értetlenkedett és csodálkozott ezen a jelenségen, én azonban bizonyos mértékig megértem. nagyon nagy az esélye, hogy egy ilyen vallomás azonnal véget vetne a kapcsolatnak, és ez sokak számára lényegesen fenyegetőbb kockázat, mint a titkolózás.
de mit gondoltok ti erről?

nem szavaztam, mert én ezen már túlvagyok. én azonnal (10 percen belül) elmondtam, amint megtudtam, de ha ennek a kapcsolatnak vége lenne, akkor nem tudom, mit csinálnék. az elején, amikor olyan törékeny a bizalom, elmondani rizikós, de ha később egy jó kapcsolat lesz belőle, hosszú idő után előállni azzal, hogy egészen addig titkolóztam... ezzel mindent veszélyeztetnék. nem akarok ilyen helyzetbe kerülni.
Shivamantra,
ha az anya nem részesül kezelésben, akkor a terhesség alatt is megfertőződhet a gyermeke! Ennek olvassál csak utána, mert bár kicsi az esélye, de nem zárható ki!! Biztos tudsz angolul: the baby can be infected by his/her mother during the pregnancy, by breast-feeding, etc...na ilyeneket lehet olvasni.
Tehát az anyáról gyermekre való átvitel a legkockázatosabb a szoptatás során (itt kezeletlen esetben 30% is lehet az esély, kezelt esetben minimális), aztán a szülés során szerzett fertőzés jön a sorban, majd a terhesség alatti időszak és a fogamzás zárja a sort, ezeknél nagyon kicsi az esély, de semmiképpen sem kizárható! Kezelt esetben minden átviteli mód esélye a nullához konvergál. Azért én nem szoptatnám a leendő gyermeket bimbóvédő koronggal sem, pláne, ha még kezelést sem kapok. Viszont a gyógyszer sem jó a babának, tehát ajánlatosabb a sterilizált anyatej, viszont így meg csökken a baba és az anya közötti kontaktus.
A másik kérdés nagyon nehéz, előttem hozzászóló valaki jól írja, túl korán sem jó elmondani, mert ha még annyira nem komoly a kapcsolat, akkor minek egy ilyen intim infót elmondani, amit esetleg másnak továbbadnak. Túl későn sem jó, mert akkor az a kapcsolat már "komoly" fázisban van, és kifakadhat a másik fél, hogy hol a bizalom, ha ennyi ideig várt vele az illető??? Azt sem tartom jónak, hogy egyesek évekig élnek úgy valakivel, hogy titkolják az állapotukat.
Ebben úgy gondolom, hogy még a középutat is nehéz megtalálni, nincs arany középút, de a túl korán és a túl későn szituk még rizikósabbak. a helyzet nagyon nehéz. Fel kéne vezetni a társ előtt az egész témát, mint kívülálló, hogy ismersz ilyen és olyan embert (barátot), aki HIV-vel él, és mégis elfogadja a társa, stb...és figyelni a másik reakcióját. Ha pozitív a reagálása, akkor van értelme a coming outnak, ha pedig nem, akkor eleve lőttek annak a kapcsolatnak, és jó, hogy hamar vége is lesz (megfontolandó a szakítás). De ezek mind annyifélék lehetnek, ahányféle kapcsolat. Nincs alapigazság, és ideális megoldás sem...szerintem...de majd írjanak olyanok, akik együtt élnek pozitívval, az ő véleményük biztos fontos lehet.
Azt hiszem, Shivamantra, Te mint pozitív, leírhatnád, hogy a társad hogyan fogadta/fogadja az állapotod, bár ha a társad is pozitív, akkor sokkal könnyebbé válhat az elfogadás. Én sem szavaznék, mert nem találom egyik válaszlehetőséget sem kiszámíthatónak, ez nagyon partnerfüggő.
D.
Kerdes, hogy 2 napja vannak egyutt vagy tobb eve?
Utobbi esetben mindenkepp tudnia kell az erintett felnek. Szerintem
A második részhez: én rögtön elmondtam, évek óta együtt voltunk és aztán évekig együtt maradtunk.
Volt néhány nehéz nap, de az csak jót tett a kapcsolatunknak.
El se tudom képzelni, hogyan lehet a gyakorlatban egy ilyen típusú titkolózást hosszú időn keresztül kivitelezni. Nem hiszem, hogy menne.
...nos nem tudom mi lenne, a második lehetőségre szavaztam, de azt nem tudom hogy szeretne e... viszont abban biztos vagyok hogy a titkolózás nem menne, és az erotikus része sem. Legalábbis most így látom.
Viszont eddig minden partneremmel akivel komolyra fordult a dolog elmentünk szűrásre...
Igaz, könnyű most beszélni hogy mit tenné ha...
mi is öt éve vagyunk együtt, és a párom a pozitiv tesztjét azonal elmondta, és engem is azonnal elcipelt szürésre. nekem negativ volt, és ma sem tudja senki mikortol és honnan datálodik a fertőzése, mert az orvos szerint ez friss fertőzés, de egyikünk sem volt mással öt éve(ezt mi tudjuk, meg átbeszéltük stb)..ugyhogy itt valami biologiai csoda lehet...eszem ágában sem volt vele szakitani, ő szeretett volna szerintem, mert nagyon félt, de szerintem mélyen belül, örül hogy együtt vagyunk.:)
Én egy hetero-pozitiv fiu vagyok,minden esetben megosztom a partneremmel az első aktus előtt,szerintem ha később mondjuk el mindenképpen a másik fél becsapása, meg kellene adni a lehetőséget a partnernak,hogy átgondolja,mérlegelje mit vállal. Saját tapasztalataim szerint egy kivétellel mind elfogadta,és teljessen normális párkapcsolatot lehet igy is kialakitani. Szóval fiuk-lányok hajrá! (nem egy vidám dolog elmondani,de titkolni még rosszabb)
Nem tudom, én hogyan kezelném a helyzetet. Valószínűleg azonnali hátramenet: magyarázat nélküli lelépés. Ha maradnék, lehet, hogy befagyna az egész, mert állandóan attól rettegnék, hogy megfertőzöm.
Daisyre szeretnék reagálni, főleg a második felére. Szerintem túl sokat gondolkodsz ezen. Tartsd fejbe, hogy a másik fél szinten felnőtt ember. Ezzel, hogy lenne jobb azzal őt kiszorítod és, érzésem szerint, nem veszed 100%-ban felnött embernek. Engem 2006 márciusában szürtek ki, áprilisban randiztam valakivel és első randin elmondtam neki. Persze, meg volt ijjedve és volt gondolkodnivalója de áthívott magához annak ellenére. Hogy 7 hónappal később vége lett a kapcsolatnak teljesen más dolgoknak tudható be.
erdekes lenne a forditott poll is, mit tennel, ha partnered bevallana, hogy hiv+ ..
IGEN, IGEN. de volt már ilyen, majd megkeresem.
itt van: shivamantra.freeblog.hu/archives/2007/10/05/megkerdezem/#comments
tavaly ilyenkor beszéltük meg.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Email címet megadni nem kell. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Jó ötlet, kérdés, milyen változásokat okoz a vegyszer a baba szervezetében... A testkontaktus megteremtése mellett a sterilizált anyatejjel történő táplálásnak egyszerűbb módja is van...