lassan

lassan visszatérek a normális kerékvágásba. úgy értem, még mindig dolgozom, de már nem annyira sokat, mint az elmúlt két hétben. de ne sajnáljatok, mert a sok dolgozás azt is jelenti, hogy sok pénzt keresek, és akkor minden nagyon jól lesz, mert veszek magamnak sok érdekes ajándékot. és másoknak is.

namost azon is elgondolkodtam, hogy nekem az egész életem a rendszerváltással és és a kapitalizmus válságával telik el, ami persze távolról sem olyan szar, mint egy világháború vagy, teszem azt, egy holokauszt, de még így is elég nyomasztó. szóval a hiv-fertőzés sokkal kevesebb szorongással vagy aggodalommal tölt el, mint a napi hírek. egyszerűbb lenne felülemelkedni és csak a fontos és érdekes dolgokkal törődni, de nem mindig megy. most itt ülök egy kávéházban, és közben odakint valami motorosok vonulnak nagy robajjal és akarnak valamit, de az egészet nem nagyon értem. én megfordultam eddig kb. 50 különféle országban, és még sehol nem láttam olyat, hogy valakinek politiai tényező legyen, hogy milyen közlekedési eszközt használ. nem értem.

biztos olvastátok, hogy luc montagnier és francoise barré-sinoussi kapta idén (többek között) az orvosi nobel-díjat a hiv felfedezéséért. olvassátok el azt is, hogy montagnier szerint miért tart még nagyon sokáig, mire sikerül leküzdeni a hiv-et. elsősorban is a vírus nagyon nagy alkalmazkodó-képességét okolja, ami miatt újabb és újabb gyógyszerrezisztens törzsek jelennek meg.

most megyek, eszem valami forradalmit, aztán majd még megnézem, hogy milyen érdekes hírek vannak, mert egy kicsit le vagyok maradva.