takács judit barátomtól kaptam ezt a cikket a new scientistből. lefordítottam nektek, és kíváncsi vagyok a véleményetekre. (az eredeti írás tele van linkekkel, azokat nézzétek meg, itt túl messzire vezetnének.)
aszongya, hogy:
Annak ellenére, hogy meggyőző erejű bizonyítékok léteznek arról a tényről, hogy a HIV-fertőzés AIDS-betegséget okoz, létezik egy olyan keményvonalas csoport, akik tagadják ezt a tényt. Ebben az írásban az AIDS kérdése körül legelterjedtebb öt mítoszt, tévhitet vizsgáljuk.
TÉVHIT: Az AIDS-betegséget nem a HIV-fertőzés okozza
TÉNYEK: Természetesen ez a legfontosabb tagadó tétel. Már 1983-ban sikerült a kutatóknak izolálni HIV-et AIDS-betegek véréből. 1985-re olyan teszteket feljesztettek ki, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy az AIDS-ben szenvedő betegek elsöprő többsége HIV-vel fertőzött, pontosabban, hogy a vérükben HIV-antitestek találhatók. Azt is több vizsgálat bizonyította, hogy a HIV-pozitív teszttel rendelkező betegek eleinte egészségesnek mutatkoznak, majd kezelés hiányában idővel majdnem minden esetben megbetegszenek.
A denialisták, tehát a HIV és az AIDS létezését vagy kapcsolatát tagadók azt is gyakorta felvetik, hogy a HIV nem felel meg a "Koch-féle posztulátumoknak" – tehát egy sor olyan követelménynek, amelyek alapján meg lehet állapítani, hogy egy-egy fertőző kórokozó okoz-e valamilyen betegséget. Ezt a kritériumrendszert Robert Koch német tudós dolgozta ki a XIX. században. Kérdéses azonban, hogy mennyire van értelme egy olyan követelményrendszert alkalmazni a HIV esetében, amit baktériumfertőzésekre dolgozott ki Koch egy olyan korszakban, amikor a vírusokat még fel sem fedezték. A HIV megfelel a Koch-féle követelményeknek, ha azokat nem értelmezzük szó szerinti szigorral:
1. Posztulátum: A kórokozónak jelen kell lennie minden olyan személyben, aki az adott betegségtől szenved. 1993-ban az Egyesült Államok Járványügyi és Megelőzési Hivatalának (CDC) Atlanta, georgiai központjai 230.179 AIDS-szerű esetet vizsgáltak felül, és az érintett betegek közül csak 47 személy volt HIV-negatív státuszú. Ez kevesebb mint 0,025%.
2. Posztulátum: A kórokozót izolálni kell egy olyan személyből, aki az adott betegségben szenved, majd tiszta kultúrában ki kell tudni tenyészteni. A HIV-et a modern virológia legszigorúbb szabványai szerint sikerült izolálni. Ausztrál kutatók kicsiny csoportja, az úgynevezett Perth Csoport azt állítja, hogy nincs bizonyíték a HIV létezésére. Az ő elképesztő követelményeik alapján azonban ugyanígy nem léteznek az influenzát, a himlőt, a sárgalázat, a bárányhimlőt és sok más betegséget okozó vírusok sem.
3. Posztulátum: A kórokozónak betegséget kell okoznia, ha egészséges személyt megfertőznek vele. Nyilvánvaló, hogy senkit sem lehet szándékosan HIV-vel megfertőzni a kísérlet kedvéért, de legalább három olyan egymástól független, igazolt esetet ismerünk, ahol laboratóriumi dolgozók véletletlenül tisztított, izolált HIV-vel fertőződtek, erre a HIV-törzsre pozitív tesztet mutattak, majd később AIDS-betegség alakult ki náluk.
TÉVHIT: Az antiretrovirális gyógyszerek "mérgek"
TÉNYEK: Igaz, hogy az antiretrovirális kezelés (ART) összetevői sokakban mellékhatásokat okoznak. Ilyen mellékhatások lehetnek a hányinger, furcsa álmok, de a megfelelő gondozás, kezelés hiányában olyan súlyos mellékhatésok is előfordulhatnak, mint például az idegrendszer károsodása. Egyes mellékhatások ideiglenesek, mások hosszabb távon fennmaradnak.
Mindazonáltal a legújabb antiretrovirális terápiában részesülő személyek esetében a mellékhatások sokkal kevesebb gondot jelentenek. Sajnos ezek a gyógyszerek egyelőre főleg a fejlett világban elérhetők csupán. Legyen szó akár régebbi, akár újabb ART gyógyszerekről, mind az öt kontinensen számtalan klinikai vizsgálat igazolta, hogy a mellékhatásokkal együtt is az előnyök messze meghaladják a kockázatokat. Például egy 1.255 pácienssel két éven át végzett vizsgálat tanúsága szerint a halandóság aránya évi 29%-ról 9% alá esett a kezelésnek köszönhetően. (The New England Journal of Medicine, vol 338, p 853).
TÉVHIT: A HIV-tesztek hibás eredményeket mutatnak
TÉNYEK: A két leggyakoribb HIV-teszt, az ELISA és a Western blot egyaránt a HIV-antitestek jelenlétét vizsgálja a vérben. Az ELISA teszt esetében előfordulhattak régebben hamis pozitív eredmények, például nem volt kizárható a keresztreakció influenza-antitestekkel, ha valaki rövidel a teszt előtt kapott influenzaoltást. A teszt a kilencvenes években elvégzett feljesztése óta ez már nem jelent problémát. Ráadásul a pozitív teszteredményt csak akkor adják ki a páciensnek, ha a pozitív ELISA tesztet egy második Western blot teszttel is megerősítik, ami drágább és bonyolultabb módszer, de még sokkal pontosabb. Az felülvizsgálatok alapján elmondható, hogy 1000-ből kevesebb mint 1 teszt mutat hamis pozitív eredményt.
TÉVHIT: Az AIDS-betegséget a szegénység vagy az alultápláltság okozza
TÉNYEK: Ezt az érvet gyakran halljuk magyarázatként arra, hogy miért olyan nagy az AIDS miatti halálozás Afrikában. Ugandai Rakai tartományában 20.000 felnőttet követtek egy vizsgálat keretében. A HIV-vel kapcsolatos halálesetek legmagasabb arányban a magasabban iskolázott személyek és az állami alkalmazottak körében voltak megfigyelhetők, másként fogalmazva a középosztályban és nem a szegények között.
Még Dél-Afrikában, a denializmus fellegvárában is megfigyelhető, hogy a statisztikák ellentmondanak a szegénységgel kapcsolatos mítosznak. A dél-afrikai halotti anyakönyvi kivonatok átfogó vizsgálata azt mutatta, hogy 2002-ben 57%-kal többen haltak meg, mint 1997-ben. A szegénység és az alultápláltság éppen hogy nem nőtt, hanem csökkent ebben az időszakban Dél-Afrikában – sőt maga a kormány is azt hirdeti, hogy jelentősen csökkent a szegénység mértéke.
TÉVHIT: Nyugaton nem következett be nagyobb HIV-járvány, és ez azt igazolja, hogy az elméletek hamisak
TÉNYEK: A nyolcvanas évek elején még mindenki nagyon sötét jóslatokat hangoztatott arról, hogy a HIV-járvány a nagy kockázatú csoportokról (melegek és intravénás droghasználók) hogyan terjed majd át a lakosság szélesebb rétegeire. Afrika Szaharától délre eső területein a HIV valóban rendkívül elterjedt a heteroszexuális lakosság körében: például Dél-Afrikában a heteroszexuális felnőttek 18%-a fertőzött. Ugyanakkor nyugaton és a legtöbb nem afrikai fejlett országban a HIV továbbra is főleg bizonyos csoportok jellemző betegsége maradt.
Nagyon kényes téma annak vizsgálata, hogy a HIV miért terjed egyes társadalmi csoportokban, másokban pedig miért nem. Az egyik elmélet szerint az Afrikában elterjedt HIV-törzsek sokkal könnyebben terjednek vaginális szexszel, míg az Afrikán kívül elterjedt törzsek sokkal könnyebben adhatók át anális szexszel.
A másik magyarázat szerint a szexuális szokásokban keresendő a magyarázat. A heteroszexuális járvánnyal sújtott afrikai országokban hagyományosan szokás, hogy a férfiaknak egy időben egyszerre több rendszeres, tartós szexuális partnere van. Ez megkönnyíti a vírus terjedését. Ezzel szemben a nyugati kultúrában inkább "sorozatmonogámok" a heteroszexuális férfiak, tehát igaz, hogy akár sok szexuális partnerük is lehet, de egyszerre többnyire csak egy, tehát a HIV-fertőzés is egy kapcsolaton belül marad, nem terjed tovább olyan könnyen. (BMJ, vol 337, p a2638).
nézzétek csak, itt egy érdekes cikkben azt írja a forbes magazine a nature medicine alapján, hogy kanadai és amerikai orvosok új, radikális módszerrel kísérleteznek a hiv kezelésében.
az új módszer lényege az lenne, hogy a szokásos kezelés mellett (haart) a szervezet egyes részeiben és az immunrendszer sejtjeiben rejtőző vírust kemoterápiával tüntetnék el.
a szervezeten belül éppen nem aktív immunsejtekben (cd4-es sejtekben) megbúvó hiv-et a gyógyszerek nem érik el. mindaddig nem lehet semmit kezdeni ezekkel az úgynevezett rezervoárokkal, amíg az adott immunsejtek valamilyen fertőzés hatására nem aktiválódnak. ugyanakkor sikerült azonosítani azokat a mechanizmusokat, amikkel a vírus képes elrejteni magát, ami miatt a gyógyszerek nem érik el.
ennek alapján lehetne a leukémia gyógyításához hasonló kemoterápiát kidolgozni, ami célzottan kezelné az érintett immunsejteket. a kezelés szelektíven elpusztítaná a fertőzött sejteket mielőtt azok hiv-et kezdenének termelni, és közben az immunrendszert ösztönözni lehetne egészséges cd4-es és más immunsejtek termelésére.
ugyanakkor a kutatók azt is kiemelték, hogy még évekig tarthat, mire ebből a felfedezésből hatékony gyógyszer fejlődhet ki.
azt javasolta az olvasósereg, hogy ezt tegyem ide ki, mert megérdemel egykülön posztot. hát lássátok, hogy velem lehet beszélni.
nesztek, lisziewicz julianna, a tapasz feltalálója és fejlesztője beszél a tévében.
többen panaszkodtatok, hogy nincsenek hírek új gyógyszerekről. és tényleg.
az a helyzet, hogy már nem különösebben érdekesek a hiv-gyógyszerek a gyógyszergyáraknak. a meglévő gyógyszerekkel nagyon jól karban lehet tartani a betegséget, az új vegyületek fejlesztése nagyon sokba kerül (de azért folyik persze), és a létező gyógyszerek különféle variációval még sokáig lehet az egész világon pénzt keresni. szóval nem igazán érdekes ez most a gyártóknak, kutatóknak, főleg, hogy – nem utolsósorban a nemzetközi aktivizmusnak köszönhetően – évek alatt sikerült jelentősen leszorítani a gyógyszerek árát, főképpen afrikában és ázsiában, ahol a járvány a legnagyobb terhet rója az egészségügyi rendszerekre.
de ennek ellenére azért többen fejlesztenek különféle újdonságokat, és ezek közül az egyik legérdekesebb a gilead sciences négyes kombinációja, amit egyelőre mindenki csak quad néven emleget. ebben tehát négy vegyület van összegyúrva egy tablettába, amit naponta egyszer kell csak bevenni: elvitegravir (integráz inhibitor), tenofovir (nrti), emtricitabin (nrti) és a gs9350 jelű booster, aminek még nincs rendes neve. fő előnye ennek a kombinációnak az egyszerűség és az, hogy minden összetevőt a gilead gyárt, nem kell megállapodni senkivel.
a booster különsen fontos lesz, mert ezzel ki lehetne váltani a jelenleg létező egyetlen ilyen vegyületet, az abbott ritonavir (norvir) gyógyszerét. a booster tulajdonképpen nem hatékony a hiv ellen, hanem arra jó, hogy erősen lelassítja a többi gyógyszer lebomlását a májban (leköti azokat az enzimeket, amik a lebontást végzik), és így sokkal tovább a vérben maradnak a hatóanyagok, vagyis elég ritkábban bevenni a gyógyszert. a ritonavir bevezetése előtt a gyógyszereket 4-6 óránként kellett szedni, most pedig elég 12-24 óránként
a quad bevezetése két-három éven belül várható, a kísérletek már folynak, az eredmények nagyon jók. (én például nagyon várom, nekem pont jó lenne.)
nézzetek csak, ezt az előbb találtam.
a májmoly a vírusos májgyulladás (hepatitisz c) magyar neve. nincs időm utánanézni, hogy miért pont moly, de ha valaki tudja, írja már meg ide.
érdekes honlap, alapos is de sajnos nem derül ki belőle, hogy ki csinálja. a jobb oldalon látható HCV reklámot kissé ízléstelennek tartom, dehát lelkük rajta.
azt hiszem, ez a vita most már elkísér végig, amíg hiv-vel élek: nevezetesen, hogy korábban vagy későbben kell-e elkezdeni a kezelést.
a legújabb eredmények szerint, amiket egy haitin folytatott kutatásból nyertek, egyértelműen sokkal előnyösebb, ha a kezelés 200 és 350 cd4-es szám között kezdik el ahelyett, hogy megvárnák, amíg a cd4 200 alá csökken. a korábban kezdett kezelés mellett sokkal kevesebb opprotunista fertőzés lép fel, a betegek hamarabb és jobban reagálnak, az immunrendszerük gyorsabban jön helyre.
de minden ellenkező és logikus gondolat ellenére ez elsősorban politikai és gazdasági kérdés. az erőforrásokban nem bővelkedő (vagy egyszerűen szegény) országokban a kezelés minél későbbi megkezdése azért bevett gyakorlat, mert így olcsóbb. ezt cáfolják rendre a friss vizsgálatok, ugyanis igazolják, hogy az egyre olcsóbbá váló hiv-gyógyszerekkel (amikből egyre több generikus változatban is elérhető) megkezdett kezelés hosszú távon olcsóbb, mint a halogatott kezelés miatt nagy számban megbetegedő fertőzöttek kezelése, ellátása.
már sokszor elmondtam én is mindenféle fórumon, hogy a kezelt hiv-fertőzött dolgozik, él, adót fizet, hasznos tagja marad a társadalomnak. ezzel szemben a nem kezelt hiv-fertőzött borzalmasan sok pénzbe kerül, sokkal többe, mint a gyógyszerek. tesztre menni is ezért fontos: az időben megkezdett kezelése az egyetlen lehetőség a hosszú, majdnem teljesen egészséges életre.
a fényképen haiti van.
egy izgalmas új kutatás az egyesült államokban megmutatta, hogy a meleg házasságok tilalma megemeli a hiv-fertőzés esélyét és gyakoriságát.
a tanulság nagyon egyszerűen foglalható össze: "az intolerancia gyilkos dolog", fogalmaz az egyik kutató. "a melegházasságok tilalma kodifikálja az intoleranciát, ami miatt több meleg rejtőzködik a nemi életében is, és ezért kockázatosabb gyakorlatot folytat."
tehát ha szégyellni, titkolni kell, hogy buzi vagy, akkor hamarabb mész el a szaunába meg más kétes helyekre, hogy ott szerezz magadnak kielégülést, és vele együtt fertőzéseket is.
keress meg a twitteren. beszélgessünk.
mantra shiva vagy shivamantra.
na összeszedem magam és írok ide. elveszítettem egy kicsit a motivációmat, az az igazság. de azt is látom, hogy így nem megy. meg aztán hiányzik is egy kicsit, hogy írjak ide.
akartok twitterezni? én akarok, de úgy látom, magyarországon még nem nagyon megy ez. alaposan beleástam magam, de lehet, hogy nem érdemes. ha akarjátok, megpróbálhatjuk, hátha kialakul belőle egy párbeszéd.
ha ide kattintasz, akkor elolvashatod a plussz egyesület meghívóját egy beszélgetésre, ahol dr. lisziewicz julianna, a dermavir tapasz ("aids-tapasz") feltalálója tart előadást. ha van kedved és időd, akkor gyere el.
most hirtelen nem is tudom, hol kezdjem, de nem törént nagyon sok dolog. a hiv-gyógyszerek egyre kevésbé érdeklik a kutatókat, sok újdonságról nem lehet beszámolni. sokkal fontosabb lett a heptatisz c (hcv), ugyanis a hcv miatti májbetegség, májleállás lett a vezető halálok hiv-fertőzötek között. meg a tbc. elég ijesztő.
részletek is lesznek ezekről, ha összeszedem a híreket rendesen.
én meg jól vagyok. az éve elején ijesztően nem volt munkám a válság miatt, de most már van. különben pedig mindent és mindenkit utálok, de ne vegyétek személyesen. szedem a gyógyszereimet, fogytam egy csomót, dolgozom, izémizé. semmi különös.