életmód bejegyzései

ilyen az élet, ha az ember hiv-fertőzött; az én életem és másoké

tagadják

lefordítom nektek ennek a cikknek az első bekezdését, ami azokról a ma már halott aktivistákról szól, akik tagadták a HIV és az AIDS létezését, illetve azt, hogy a gyógyszerek hatásosak a HIV kezelésében. ezt a mozgalmat denialistáknak nevezzük. a mai napig meglehetősen népszerű és elterjedt, főleg afrikában. európában és az egyesült államokban visszaszorulóban van, de magyarországon is vannak többen, akik így gondolkodnak. nincs is ezzel persze semmi baj, amíg valaki csak a saját egészségével játszik. a gond ott kezdődik, amikor valaki vagy másokat is rábeszél, hogy ne szedjék az életmentő gyógyszereket, vagy pedig HIV-fertőzöttként nem kezelteti magát, de másokat kitesz a fertőzés veszélyének, amikor velük védekezés nélkül létesít szexuális kapcsolatot.

"Részleges listát közlünk azokról a HIV-pozitív denialistákról, akik az AIDS-re jellemző betegségekben és tünetekkel haltak meg. A HIV tagadásában a népszerű vagy a »független« médiában élen járó tudósok és újságírók közül még senkiről nem derült ki, hogy HIV-fertőzöttként diagnosztizálták volna; a HIV/AIDS oka és kezelése pusztán akadémikus kérdés azoknak, akik a denialista mozgalmat vezetik. Ugyanakkor egy sor HIV-fertőzöttként diagnosztizált ember is - akiknek tehát az élete múlik ezen - aktivistája lett az »AIDS-disszidensek« mozgalmának. Tragikus módon közülük sokan olyan tünetekkel és/vagy fertőző betegségek miatt haltak meg, amelyek az AIDS-re jellemzőek. A denialista mozgalomban dolgozó barátaik minden esetben váltig állították, hogy a halálukhoz semmi köze nem volt a HIV-nek. A halott denialisták orvosi adatai természetesen nem nyilvánosak, de a túl korai haláluk körül született halotti jelentések és beszámolók majdnem minden esetben olyan tünetekre és állapotokra hivatkoznak, amelyek a késői stádiumú HIV-fertőzésre jellemzőek, a nem fertőzöttek esetében rendkívül ritkák; illetve ezek a jelentések gyakran »ismeretlen oknak«, titkos, illegális szerhasználatnak vagy az igen népszerűtlen AIDS-denializmus terjesztése miatt elszenvedett »stressznek«, az emiatti immungyengülésnek tulajdonítják az érintettek halálát. Érdemes észrevenni, hogy a HIV-negatív AIDS-denialisták közül senki nem halt meg hasonló betegségekben. A számok és a történetek magukért beszélnek, és reméljük, hogy akik ezután kapják kézhez pozitív tesztjüket, észreveszik azt a figyelmeztetést, amit ezek a halálesetek közvetítenek. Vajon mennyi a valószínűsége, hogy ilyen sokan halnak meg AIDS-re jellemző tünetekkel viszonylag fiatalon úgy, hogy közben ennek nincs köze a HIV-fertőzésükhöz?"


pápai gumi

percek alatt körbeszaladt az interneten persze az a marhaság, amit a pápa mondott kétségbeesett igyekezetében, hogy ne tűnjön örökre úgy, mintha a 18. században élne.

nem véletlenül linkelem ide a daily telegraph cikkét és nem a reuterst vagy az indexet, mert ebben nem sikkad el egy fontos részlet, ami miatt megint gyűlölni lehet a ratzingert.

vedd észre, hogy azt a példát hozza, hogy akkor indokolt lehet az óvszer használata, ha egy FÉRFI prostituált így igyekszik kivédeni a HIV terjedését, amivel azt is mutatja, hogy felelősen viselkedik embertársaival szemben.

megjegyzése egyszerre homofób és kirekesztő, azt sugallja ugyanis, hogy a meleg prostituáltak terjesztik a HIV-et. nyilvánvaló, hogy a férfi prostituált ebben az esetben meleg kapcsolatra utal, hiszen a férfi szexmunkások túlnyomó többsége meleg kapcsolatokban keresi a pénzét. (azt most hagyjuk is, hogy a prostituált szó már régen nem politikailag korrekt, hanem szexmunkást mondunk, de ezt most itt nem magyarázom el, hogy miért.) egyben azt is sugallja persze, hogy a melegek általában tehetnek a HIV-ről, ami természetesen régen nem igaz: a fertőzőttek többsége nem meleg, nő és nem feltétlenül szexuális úton fertőződik.

emelett a HIV-fertőzés rettenetes voltáról beszél - tudjuk jól, hogy pont az ilyen butaságon alapuló ijesztgetés tart vissza rengeteg embert attól, hogy elmenjen tesztre, pedig kellene. a diagnózis nélküli HIV-fertőzés a legveszélyesebb dolog.


másik interjú

ezt a második interjút a magyar nemzet online munkatársával készítettem. e-mailben tette fel a kérdéseit, és én is így válaszoltam. továbbra sem szoktam személyesen találkozni senkivel, hogy interjút adjak, nem bízom ehhez eléggé az emberekben.

ez az interjú sem jelent meg eddig (szeptember 23-án készült), és sajnos semmilyen hírt sem kaptam arról, hogy miért nem. mindegy, most ide kiteszem. benne van, hogy mit gondolok a dolgokról nagyjából.

- Miért döntött úgy, hogy blog írásba kezd?

Mindenekelőtt azért, hogy mások ne járjanak úgy, ahogy én jártam. Amikor megkaptam a diagnózisomat, nagyon kevés információ volt elérhető magyarul a HIV-ről és AIDS-ről, és az is ijesztően elavult volt. Ehhez képest az interneten nagyon könnyen és gyorsan tudtam megbízható, könnyen használható és érthető információkat szerezni angolul, németül vagy franciául. Arra gondoltam, hasznos lehet, ha magyarul is elérhető ezeknek az információknak legalább a leglényegesebb része. Így jött létre a Shivamantra blog, majd röviddel utána a www.hivpozitiv.hu honlap.

- Négy éve működik az oldala. Ma hány olvasója van?

Nem tudom pontosan, mert nem figyelem a statisztikákat. Naponta nagyjából 100 ember kattint a Shivamantra oldalra, míg a www.hivpozitiv.hu forgalma havonta két-háromszáz olvasó. Ez szerintem tisztes, de nem elegendően nagy forgalom.

- Milyen visszajelzéseket kapott idáig?

Őszintén mondhatom, hogy a visszajelzések eddig szinte kizárólag pozitívak voltak. Sokan keresnek meg azzal, hogy hasznos és érdekes, amit írok. A rosszindulatú kommentelők is elkerülnek, dehát nem is nagyon lehet belekötni az új gyógyszerekkel vagy az egészséges életmóddal kapcsolatos hírekbe, amiket közzé teszek. Vannak, voltak néhányan, akik jobbító szándékú tanácsokkal kerestek meg, közöttük orvosok, kutatók is. Ezeket a tanácsokat igyekszem mindig megszívlelni.

- Volt olyan levél, hozzászólás ami nagy hatással volt önre?

Feltétlenül, igen. Voltak olyan hozzászólók, akik megosztották velem saját élményeiket, ezek mindig elgondolkodtatóak, mert rávilágítanak a betegség és a betegek életének sokszínűségére. És mindenképpen tanulságosak azok a megjegyzések is, amiket szkeptikus vagy máshogy tájékozott olvasóktól kapok. Időről időre vannak olyanok, akik megpróbálnak meggyőzni engem arról, hogy pl. a HIV-fertőzés C-vitaminnal vagy fokhagymával gyógyítható, nincs szükség gyógyszerekre. Ezekből rendre olyan építő vita alakul ki, ami más olvasóknak és nekem is tanulságos. A HIV egyelőre gyógyíthatatlan, de gyógyszerekkel nagyon jól karbantartható betegség.

- Mit gondol csak HIV pozitívok, vagy egészségesek is olvassák az írásait?

Ezt nehéz megmondani, mert az olvasóim közül csak kevesen keresnek meg vagy kommentelnek. A hozzám érkező heti mintegy 5-7 levél alapján úgy gondolom, egyenlő arányban olvasnak HIV-fertőzöttek és nem fertőzött emberek egyaránt.

- Ön hat év óta HIV pozitív milyen nehézségekkel kellett szembenéznie az elmúlt években. ( A munkáját el tudja-e végezni, elveszítette-e a barátait, éreztették-e önnel valaha azt, hogy elítélik?)

Pontosabban nyolcadik éve élek HIV-vel, és kb. 7 éve szedek gyógyszereket. A betegségem semmiben nem zavarja a munkámat, gyakorlatilag semmilyen kihatással nincs rá. A munkám jelentős részét egy számítógép előtt ülve végzem, illetve sokat utazom, de ezekben a HIV nem akadályoz. Nem kell kevesebbet dolgoznom, ugyanúgy élek, mint előtte: sportolok, találkozom a barátaimmal, élek a családommal, mosok, főzök, takarítok, tanulok és elmegyek moziba.

Nem veszítettem el a barátaimat, és a blogírásnak (de nyilván nem a betegségnek) köszönhetően új barátokra is tettem szert. Szerencsésnek mondhatom magam, amiért a családom és a baráti köröm olyan erős és szeretni tudó emberekből áll, akikre támaszkodni tudok. Ugyanakkor értem a kérdésében megbúvó, általános jelenséget: a HIV-fertőzés erősen stigmatizál, és vele kapcsolatban rendkívül sok előítélet és megkülönböztetés létezik. Én is és más aktivisták is pont azon dolgozunk, hogy a megfelelő információk terjesztésével megmutassuk, a HIV-fertőzés ma már nem halálos ítélet, és hogy a közvéleményben terjedő hiedelmek jelentős része ostobaság. Például a HIV a hétköznapi érintkezés során, törölközővel, konyhai eszközökkel, ruházattal, tüsszentéssel semmiképpen nem terjed.

- A legtöbb nemi betegségre az orvosok azt mondják, hogy az egyén életvitele, magatartása áll a fertőzés kialakulása mögött. Ön hibásnak érzi-e magát azért, hogy  fertőződött lett? (Sok alkalmi kapcsolata volt?)

A HIV esetében csak fenntartásokkal lehet azt mondani, hogy nemi betegség. Igaz ez Magyarországon, ahol a nemi úton terjedő járvány a legelterjedtebb, de pl. Romániában közel húszezer (!) olyan HIV-fertőzött él, aki a betegséget nem steril injekciós tűk használata során kapta el gyermekkorában, a nyolcvanas évek közepén. Oroszországban, Ukrajnában vagy a balti államokban a fertőzöttek túlnyomó hányada intravénás droghasználattal fertőződik. Egyes afrikai térségekben továbbra is gyakori a gyermekek anyatej útján történő fertőződése.

Ugyanakkor ellentmondást érzek abban, ahogy a HIV-fertőzés kapcsán valóban gyakori ez a megrovó, szigorú álláspont, hogy magára vessen, aki fertőzött: miért nem vigyázott jobban? Nem vagyunk viszont ugyanilyen szigorúak azzal, aki sok évi dohányzás után tüdőrákban szenved, vagy aki évtizedek mozgásszegény életmódja és egészségtelen táplálkozása után cukorbeteg lesz, az alkoholbetegségről ne is beszéljünk. Sőt, ebben az esetben mindeki sajnálkozva ingatja a fejét, hogy hát igen... De ha valaki HIV-fertőzött lett, akkor hajlamosak vagyunk az egészség elvesztése mellett még morális alapon is büntetni a beteget, mintha az bármit is segítene rajta vagy a helyzeten.

Nem kell sok alkalmi kapcsolat ahhoz, hogy valaki HIV-fertőzött legyen, egyetlen alkalom is elég lehet. Éppen azt szeretnénk megértetni mindenkivel, hogy aki rendszeresen él nemi életet (mindegy, hogy meleg vagy heteroszexuális), és egy állandó partnernél többel van dolga, akkor hathavonta menjen el tesztre. A HIV nem válogat, a fertőzöttek egyre nagyobb hányada heteroszexuális, és egyre több a nő világszerte.

- Hogyan tudta feldolgozni a hírt, hogy megbetegedett? Járt pszichológushoz? Depressziós lett?

Nezehen dolgoztam fel, de szerintem mindenkinek nehéz tudomásul venni, ha beteg lesz. Igen, jártam pszichológushoz, de már a diagnózisom előtt is jártam hozzá, tehát csak folytattam. Azt gondolom erről, hogy a felnőtt és érett gondolkodás egyik ismérve éppen az, ha az ember felismeri és felvállalja, hogy segítségre van szüksége, hogy nem tud minden helyzetet mindig egyedül megoldani. Nem lettem depressziós, az nem jellemző rám, de rossz lett a kedvem, azt nem tagadom. Körülbelül egy év telt el, mire napirendre tudtam térni a hír fölött. De azt az első naptól fogva tudtam, hogy élnem kell, mert rengeteg dolgom van a világban.

- Milyennek találja a hazai HIV fertőzöttek ellátását?

Az amúgy divatos siránkozás és panaszkodás ellenére, miszerint milyen szomorú a magyar egészségügy helyzete, azt kell mondjam, hogy a HIV-fertőzöttek orvosi ellátása Magyarországon minden nehézség mellett is példaszerűen jó. A Szent László Kórházban működő HIV-es osztály orvosai és munkatársai az állandó és egyre növekvő munkateher ellenére alapos és megbízható ellátást nyújtanak. Magyarországon ugyanazok a gyógyszerek és kezelési módszerek elérhetők, mint bárhol a fejlett országokban. Ez egyébként a legjobb megoldás, hiszen a kezelésben lévő HIV-fertőzött, aki rendszeresen szedi a gyógyszerét, évtizedekig szinte teljes egészségben tud dolgozni (fizet adót és társadalombiztosítást), különösebb ellátást nem igényel és általában is jól van. Ami gondot jelent, az a HIV-fertőzöttek ellátása a Szent László Kórházon kívül, ahol általában probléma, hogy még az egészségügyben dolgozók sincsenek tisztában a HIV-fertőzés valódi jellemzőivel. Ezért gyakran keresnek meg engem is HIV-fertőzöttek azzal, hogy segítsünk fogorvost, bőrgyógyászt, egyebet találni, ahova bátran fordulhatnak a kérdéseikkel, bajaikkal. Szerencsére ma már dolgozik egy sor olyan szakorvos is, akik alaposan ismerik a HIV-fertőzés kockázatait, és mentesek az esztelen előítéletektől.

- A gazdasági válság a hazai HIV fertőzötteket érintette-e? Ha igen, hogyan?

Ennek hatása Magyarországon egyelőre nem érezhető. Eddig is voltak néha kisebb zökkenők a tesztek beszerzésében, a gyógyszerek szállításában, de ezek inkább adminisztratív jellegűek, és nem lettek gyakoribbak. Más országokban, Romániában, a balti államokban vagy főleg Oroszországban azonban nagyon megromlott a helyzet: a fertőzöttek nem kapnak gyógyszert, kényszerű gyógyszerszünetet kell tartaniuk. Pedig ha a HIV-fertőzött nem veszi be a gyógyszerét, akkor előbb-utóbb megbetegszik és meghal. Ezzel a problémával jelenleg már a WHO szintjén foglalkoznak szakemberek: hogyan lehet a válságban meggyengült egészségügyi rendszerekben biztosítani a megbízható ellátást?

- A Szent László kórházban megfelelően látják-e el? Hogyan viszonyulnak a HIV betegekhez az orvosok?  Hatásosak-e az ön esetében a kapott gyógyszerek?

Az első két kérdésre már válaszoltam korábban.

A gyógyszerek mindenki esetében hatásosak, ezek nagyon potens és korszerű készítmények. A HIV kezelése úgynevezett kombinációs terápiával történik, melynek során egyszerre legalább három különböző hatóanyag gátolja a HIV szaporodását a beteg vérében különféle mechanizmusokon keresztül. Azért van erre szükség, mert a HIV könnyen mutálódik és rezisztens lesz egy-egy gyógyszerre. Három gyógyszerre azonban már nem tud rezisztens lenni egyszerre. Ezeket a kombinációkat sok évig lehet változatlanul szedni, csak arra kell figyelni, hogy az ember betartsa az utasításokat. A legtöbben kb. 4-5 tablettát szednek naponta egyszer vagy kétszer. Ezzel a kezeléssel a HIV szaporodása nagyjából az eredeti egymilliomod részére lassítható le, azonban nem állítható meg teljesen. Ezért marad a HIV egyelőre gyógyíthatatlan, de karbantartható betegség.

- A tabletták szedéséről azt írta, hogy többször abbahagyta ezeket. Miért?

Akkoriban még olyan volt a kezelési protokoll, hogy a megfelelően helyreállított immunrendszer mellett abbahagyható volt a kezelés, hogy kevesebb legyen a mellékhatás és olcsóbb a kezelés. Azonban egy időközben lezárult, nagyon nagy, nemzetközi kutatás bebizonyította, hogy ez a módszer nem hoz megfelelő eredményt. Ezért ma már későbben kezdik a gyógyszeres kezelést, de élethosszig tart, szünetek nélkül. A gyógyszerek szedését orvosi felügyelet nélkül egyébként semmiképpen nem szabad megszakítani, mert annak igen veszélyes következményei vannak.

- Hogyan bírja elviselni a mellékhatásokat? Lassan csökkenek a tünetei?

A mellékhatások nem mindenkit kínoznak egyformán, és általában hat hónapon belül szinte teljesen megszűnnek. Én ma már nem szenvedek semmilyen mellékhatástól, és az egyre fejlettebb gyógyszerek egyre kevesebb mellékhatást is okoznak. Ugyanakkor ahogy minden gyógyszernek, a HIV-gyógyszereknek is vannak hosszabb távú mellékhatásai, amik ellen megfelelő életmóddal, bizonyos kiegészítők szedésével lehet – ha nem is tökéletesen – védekezni. Erről hosszabban írok a www.hivpozitiv.hu oldalon.

- Ha lenne Magyarországon HIV pozitív betegek részére gyógyszer kísérletek vállalná-e?

Nem indokolt a feltételes mód, mert a Szent László Kórház jelenleg is több nagy, nemzetközi gyógyszerkísérletben szerepel. Ezekben a betegek állapotuk és a kezelés indokoltsága szerint vesznek részt – az ilyesmit alaposan kidolgozott, nemzetközi szinten ellenőrzött protokollok szabályozzák. Nekem ez egyelőre nem indokolt, de ha az lenne, akkor bátran belevágnék.

- Mennyire változtatta meg az életét a betegség? (Jobban figyel-e az étkezésére? Vagy azóta sportol-s mióta beteg lett? Retteg-e most, hogy közeledik az influenzajárvány? Bemegy-e a munkahelyére, ha a kollégája mondjuk nagyon köhög?)

Szerencsés vagyok abban az értelemben, hogy nem sok dologban kellett változtatnom az életmódomon. Előtte is rendszeresen sportoltam, azóta is minden nap szánok erre időt. A dohányzásról már régen leszoktam, ezzel sem kellett küzdenem. A HIV mellett különösen ellenjavallt a dohányzás, mint minden más is, ami megterheli az immunrendszert. Mindig is ügyeltem arra, hogy mit eszem, bár nem viszem ezt túlzásba. Szeretem a hasamat, de figyelek arra, hogy kiegyensúlyzott és egészséges legyen az étrendem.

Az influenzától és a többi nyavalyától nem félek cseppet sem, és rendszeresen beoltatom magam. A HIV-fertőzés kezelésének éppen az a célja, hogy az immunrendszer minél kisebb mértékben károsodjon. A gyógyszerek segítségével a betegek immunrendszere általában ugyanolyan hatékonyan védekezik az ilyen hétköznapi fertőzések ellen, mint HIV nélkül. Nem zavar különösebben, ha valaki beteg körülöttem – nem leszek gyakrabban vagy könnyebben beteg attól, hogy HIV-fertőzött vagyok.

- Tudják- e a szülei, hogy beteg? Került-e kényes szituációba emiatt? ( Pl.: be kellett-e vallania valaha nyilvánosan a betegségét?

Alaposan megválogatom, hogy ki előtt vállalom fel a betegségemet, és ki előtt nem. Ez vonatkozik a családom tagjaira is. Mindaddig így lesz ez, amíg indokolatlan és ésszerűtlen stigmatizáltság és tudatlanságból fakadó megkülönböztetés sújtja a HIV-fertőzötteket.

- Az egyik bejegyzésben azt írta, hogy vizsgára készül és unja a prevenciós munkát. Hány éves? Ha nehezére esik miért folytatja a blogot?

43 éves vagyok, és amióta az eszmet tudom, tanulok. Mindenkinek van valami hobbija, én diplomákat gyűjtök. A prevenciós munkát néha halálosan unom, máskor pedig szívesen csinálom. Ennek megfelelően írok vagy nem írok éppen blogot. Mivel ez „társadalmi munka”, tehát senkitől semmilyen fizetést vagy más juttatást nem kapok érte, magam döntöm el, hogy mikor és mennyit csinálok, vállalok.

- Nem lenne Önnek is könnyebb ha nem írna erről? Akkor nem mindig ekörül a téma körül forognának a gondolatai.

Már miért forognának mindig ekörül a gondolataim? Erről szó sincs. Borzalmasan sok dolgom van, sokat dolgozom, a környezetem szerint nagyon is „pörgős” ember vagyok, szóval van elég más dolgom, mint hogy mindig csak a HIV-fertőzéssel foglalkozzak. Azért írok, mert fontosnak tartom, hogy a HIV-fertőzés mint probléma ne sikkadjon el továbbra sem. Azért, hogy meg lehessen magyarázni az embereknek, fontos eljárni tesztre, fontos, hogy tisztában legyenek a biztonságos szex szabályaival függetlenül attól, hogy heteroszexuális vagy homoszexuális kapcsolataik vannak-e. Azért írok, mert a hozzám érkező levelek és kérdések azt igazolják, hogy szükség van a munkámra, és mert annak idején nekem sokat segített volna, ha valakit megkérdezhettem volna úgy, ahogy most engem meg lehet kérdezni.

- Ön szerint mit tehetne a kormányzat azért, hogy csökkenjen a HIV fertőzöttek száma?

Magyarországon az elmúlt kb. 12 évben teljesen megszűnt a központi prevenciós munka. A Nemzeti AIDS Bizottság gyakorlatilag csak papíron létezik. A civil szervezetek főleg az erre a területre rendelkezésre álló szűkös anyagi források feletti marakodással vannak elfoglalva. Az egészségügyi kormányzat nagyon sokat tehetne az egészséges és tudatos szexuális életre nevelés előmozdításáért, a megkülönböztetés lebontásáért, és főleg azért, hogy a Magyarországon jelenleg kiemelkedően alacsony tesztelési arány javuljon. Magyarország az egyik leggyengébb az európai országok közül, ami az évente elvégzett HIV-tesztek számát illeti, pedig ezek nem drága tesztek, amiket ingyen és kérésre anonim módon készítenek el. Emiatt feltehető, hogy Magyarországon más országokhoz képest jóval nagyobb azok aránya, akik fertőzöttek, de nem tudják magukról. A tesztelés és a biztonságos nemi élet népszerűsítése a kormányzat feladata is lenne, ezek ugyanis jóval olcsóbb és hatékonyabb módszerek, mint később kezelés, pláne a későn diagnosztizált betegek kórházi kezelése.

- Ha felkérnék milyen intézkedéseket javasolna?

Olyan felvilágosító kampányokat, amik az ijesztgetés és a kioktatás helyett az őszinte és tudományosan megalapozott információkon alapulnak. Elsősorban fiatalok részére, akik a legveszélyeztetettebbek a fertőzés szempontjából. Ugyancsak fontos lenne az egészségügyben dolgozók képzése arról, hogy alaptalan félelmek és diszkrimináció helyett a lehető legtöbb embert küldjék el HIV-tesztre, illetve tudjanak tanácsot adni a betegségről. Ezzel kapcsolatban a civil szervezeteknek volt több kezdeményezése, amik azonban a finanszírozási nehézségek miatt félbemaradtak.

- Ön HIV pozitívként védekezik-e? Merne-e egészséges emberrel szexuális kapcsolatot létesíteni. ( Orvosi körökből azt hallottam, hogy az óvszer sem nyújt 100%-os védelmet.)

Természetesen védekezem. Óvszert használok minden közösülésnél. Az óvszer bár nem nyújt 100%-os védelmet, de óvszerhasználat mellett a fertőzés esélye statisztikailag majdnem nulla. Ha olyan könnyen lehetne HIV-fertőzést kapni, ahogy azt sokan képzelik, akkor már kihaltunk volna mind. Emellett a gyógyszerét rendszeresen szedő, kezelt HIV-fertőzött személy gyakorlatilag nem fertőzőképes, ezt egy nemrégiben lezárult tudományos kutatás is igazolja. Egyelőre az óvszer használata az egyetlen megbízható, egyben elégséges védekezés a HIV-fertőzés ellen.

- Tudja-e hogy ki fertőzte meg? Hogyan értesült e betegségéről? A partnere szólt, vagy valamilyen egyéb vizsgálaton derült ki ez?

Tudom, hogy kitől kaptam el a fertőzést, de ez ma már nem nagyon érdekel. Vajon mit változtatna ez az én állapotomon, vagy az övén? Nem szándékosan fertőzött meg, hanem egy volt azon ezrek közül, akik a megfelelő tájékoztatás hiányában nem járnak el rendszeresen tesztre és nem tudják magukról, hogy HIV-fertőzöttek.

Mivel nekem egyértelmű tüneteim voltak a fertőzés elején (ami nem törvényszerű vagy általános, de nem is meglepő), én célzottan mentem el HIV-szűrésre. A HIV-fertőzést csak HIV-teszttel lehet kimutatni, semmilyen más vizsgálat nem utal a fertőzés meglétére az első néhány évben (!). A szokásos vérvizsgálatok már csak a fertőzés előrehaladott stádiumában mutatnak gyanús eltéréseket. Viszont a HIV-teszt ingyenes, és kérésre anonim módon készítik el. A szűrőhelyek listája megtalálható a www.hivpozitiv.hu oldalon. Egyéb kérdéseket és javaslatokat a Facebookon is szívesen fogadok, ott is Shivamantra néven.


interjú

az elmúlt hetekben két újság is megkeresett, hogy adjak interjút a blogomról, magamról és a HIV-fertőzésről. mindkét felkérésnek örömmel eleget tettem, ám egyik interjú sem jelent meg. ezért most én ide kirakom a kérdéseket és a válaszokat, hogy ne érezzem, teljesen hiába dolgoztam a megírásukkal. először tehát a napi ásznak adott válaszok következnek.

Van pár alapinfo amit tudok rólad, javíts ki, ha rosszul. Jelenleg 43 éves
férfi vagy, hét éve élsz HIV-vel és egy férfitől kaptad el a betegséget.
Igen, ezeket pontosan idézed, vagyis most már 8. éve vagyok HIV-fertőzött, és kb. hét éve szedek gyógyszert.
A cikkben milyen keresztnévvel említhetlek (nem muszáj, hogy tényleg a
sajátod legyen)? Természetesen leírom a blogos neved is.
Ha így kényelmesebb, akkor legyen Péter.
Mi volt az első gondolatod, amikor megtudtad, hogy beteg vagy?
A diagnózisomat egy hétfő reggel kaptam meg, és mivel éppen munkába mentem, nem nagyon volt időm különösebben gondolkodni. Azon a reggelen csak az járt a fejemben, hogy semmiképpen nem késhetek el, és hogy muszáj jól teljesítenem, mert egy csomó ember munkája múlik az én munkámon. Aztán lassan kezdtem feldolgozni a hírt. Hiába tudja az ember, hogy egyszer ez is bekövetkezhet (hiszen azért járunk el tesztre), amikor mégis kiderül, akkor elsőre nagyon ijesztő. Ráadásul nekem az első értékeim is nagyon rosszak voltak, de erről később kiderült, hogy csak laborhiba volt, a helyzet távolról sem olyan rossz, az immunrendszerem nagyon jó állapotban volt, a fertőzés elején kerültem orvoshoz. Sokat sírtam, sokat gondolkodtam, és felkerestem egy szakértő pszichológust is az első napokban.
A legelső dolog, ami eszembe jutott, az volt, hogy mindenképpen élnem kell még: rengeteg dolgom van. Van körülöttem egy csomó ember, aki számít rám, és hogy nincs más megoldás, mint folytatni, csak majd most máshogy. Azonnal elkezdtem tanulni a betegségemről, hetekig csak olvastam, mindent, amit el lehetett érni. Akkoriban magyarul még nagyon kevés információ volt elérhető, és az is igen elavult volt. Nagyon hamar megszületett az az elhatározásom is, hogy ezeket az információkat közzéteszem magyarul - ekkor kezdtem el tervezni és csinálni a www.hivpozitiv.hu oldalt, és a blogomat is. Aztán eltelt még egy év, mire ezek meg is jelentek.
Mit gondolsz azokról, akik azt mondják, hogy biztos öngyilkosok lennének
hasonló esetben?
Butaságnak tartom. Ezek a gondolatok alapvetően abból a téves és ma már nagyon elavult képzetből erednek, hogy a HIV-fertőzés maga a halálos ítélet, hogy azzal már nem is érdemes tovább élni. Ez súlyos tévedés. A ma rendelkezésre álló, és Magyarországon is hiánytalanul elérhető gyógyszerek segítségével a HIV-fertőzöttek szinte teljes értékű életet élhetnek. Ugyanúgy lehet dolgozni, tanulni, sportolni, szeretni, nevetni, élni, mint enélkül.
De semmiképpen nem akarom elbagatellizálni a betegséget. Nagyon is komoly dologról van szó, nyilván én rövidebb ideig fogok élni, mintha nem lennék fertőzött, a gyógyszerek szedése nagy önfegyelmet és odafigyelést igényel, mert időre kell szedni őket és soha nem szabad kihagyni egy adagot sem, a mellékhatások néha nagyon megviselik az embert. De ami a legnehezebb benne, az az a stigma, ami miatt olyan sokan teljesen indokolatlanul rettegnek a HIV-fertőzöttektől és gyűlölik őket.
Azt is gondolom, hogy ahogy minden betegség, a HIV is éppen elég nagy baj annak, aki ebben szenved. Miért tetézzük ezt még gyűlölettel és butaságokkal?
Szóval HIV-fertőzés miatt nem érdemes öngyilkosnak lenni. Inkább élni kell, csak kicsit máshogy, mint addig: fokozott felelősséggel tartozol magadért és a társaidért.
Mit szóltak a barátaid illetve a szüleid, esetleg a párod amikor elmondtad
nekik, hogy HIV+ vagy?
Nagyon jól fogadták, de persze nekik is nehéz volt. Volt, aki nagyon megijedt, volt, aki haragudott rám, hogy miért nem vigyáztam jobban. Volt, aki ennek hatására elment tesztre és végiggondolta, vajon kellően óvatos volt-e a kapcsolataiban. Olyan is volt, aki hónapokig a széltől is óvni akart, amíg meg nem értettük, hogy mit jelent HIV-vel élni, hogyan kell azt. Szerencsés vagyok, hogy a barátaim és a családom erős és okos emberekből áll. A párom végigcsinálta velem az egészet, és nagyon derekasan viselkedett, azóta is együtt élünk.
Az ember persze megválogatja, hogy kinek mondja el, hogy HIV-fertőzött. Nincs ebben semmi meglepő, főleg ha meggondolod, hogy mennyi stigma és megkülönböztetés ragadt erre a betegségre az elmúlt két évtizedben. Ugyanakkor más betegségről sem szoktunk feltétlenül beszélgetni - az ilyesmi magánügy.
Félsz az AIDS-es stádiumtól, a haláltól?
Azt gondolom, hogy a haláltól a legtöbb ember fél - én miért lennék kivétel? Abban azonban a tudomány mai állása mellett viszonylag biztos lehetek, hogy nem AIDS-ben fogok meghalni. A gyógyszerek, amiket szedek, megakadályozzák az AIDS kialakulását. A jelenlegi kutatások és statisztikai eredmények azt mutatják, hogy a gyógyszeres kezelésben részesülő HIV-fertőzöttek többnyire ugyanolyan okokból haláloznak el, mint a nem fertőzöttek. Ha eltekintünk a balesetektől, ezek a különféle rákos betegségek (tüdőrák, méhnyakrák, gyomorrák, májrák), illetve életmódbetegségek (dohányzás okozta betegségek, cukorbetegség, elhízás, szívproblémák). Ezeken a betegségeken és állapotokon a HIV-fertőzés ront, ezért fokozott figyelemre és óvatosságra van szükség. De gyógyszeres kezelés mellett majdnem azonos élettartam várható, mint anélkül, éppen ezért a jelenlegi kutatások egyik legfontossabb fókusza a HIV és az öregedés kérdése.
Lelkileg mit változtatott meg benned a betegség?
Nem pontosan tudom, hogy mit értesz ez alatt. Én előtte is viszonylag józan férfi voltam, ez nem változott. Időközben az identitásom része lett, hogy HIV-fertőzött vagyok. Igyekszem másoknak is segíteni, dolgozom aktivistaként, készítek anyagokat, találkozom emberekkel, de ez korábban is így volt, csak nem a HIV területén voltam aktív.
A mának élsz vagy gondolsz a jövőre?
Mikor hogy. Természetesen gondolok a jövőre, vannak terveim, amkről tudom, hogyan fogom megvalósítani őket, dolgozom folyamatosan, megtakarításaim vannak, igyekszem minél jobb minőségű életet élni és gyarapodni szellemi és anyagi szempontból egyaránt. Életbiztosításom nincs, mert a biztosítók technikailag máris halottnak tartanak, ezért nem kötnek velem biztosítást. Közben pedig ugyanúgy fizetek adót, mint bárki, teszem a dolgomat. A legtöbb HIV-fertőzött ugyanígy él.
Régebben, amikor még nem voltak gyógyszerek és viszonylag biztos volt, hogy pár éven belül meghal a HIV-fertőzött beteg, elég sok ember felszámolta az egzisztenciáját, felélte tartalékait. Közülük sokan viszont életben maradtak (a HIV-fertőzés nem egyenlő a biztos halállal), és most komoly gondjaik vannak: leszázalékoltatták magukat, nem dolgoznak, tartalékaik nincsenek, és vissza kell találniuk a munka világába, hiszen a fizikai egészségük helyreállt. Ezeknek az embereknek a sorsával jelenleg kiterjedt szociológiai vizsgálat foglalkozik Európában.
Pontosan hány darab gyógyszert kell szedned naponta?
Jelenleg 6 tablettát kell bevennem naponta egyszer, este, valamennyi étellel. De van már olyan gyógyszer is, amiből csak egyet kell bevenni naponta, én azt sajnos nem szedhetem. A HIV kezelése úgynevezett kombinációs terápiával történik, melynek során egyszerre három különböző hatóanyag gátolja a HIV szaporodását a beteg vérében különféle mechanizmusokon keresztül. Azért van erre szükség, mert a HIV könnyen mutálódik és rezisztens lesz egy-egy gyógyszerre. Három gyógyszerre azonban már nem tud rezisztens lenni egyszerre. Ezeket a kombinációkat sok évig lehet változatlanul szedni, csak arra kell figyelni, hogy az ember betartsa az utasításokat. A legtöbben kb. 4-5 tablettát szednek vagy naponta egyszer, vagy kétszer. A napi 4-5 bevétel ideje már sok éve elmúlt.
Mit gondolsz arról, hogy a negatívok szerint a HIV ,illetve az AIDS
melegbetegség?
Ez részben igaz csak. Európának ezen a részén valóban főként melegek HIV-fertőzöttek, de ez a kép némileg torz. Egyrészt Magyarországon ijesztően és elképesztően alacsony a szűrések aránya, úgy értem, az emberek nem mennek el tesztre. Viszont a melegek rendszeresebben és többen járnak tesztre, mert jobban félnek a HIV-től, többet tudnak róla - nem csoda tehát, ha közöttük nagyobb arányban vannak fertőzöttek: hamarabb kiderül. A magukat heteroszexuálisnak valló, de életmódjukban, nemi preferenciáikban kockázatosan élő emberek többsége nem jár el tesztre - minden évben több olyan eset kerül felszínre, ahol nagyon kései stádiumú, gyógyíthatatlan AIDS-beteg kerül kórházba úgy, hogy éveken keresztül soha senkinek nem jutott eszébe HIV-tesztet csináltatni vele. Pontosan ezért nagyon fontos a háziorvosok és az egészségügyi személyzet képzése. Meg kell értetni minél több emberrel, hogy HIV-fertőzött bárki lehet, aki egy állandó partnernél többel él nemi életet és nem védekezik.
A világ többi részén ma már többségben vannak a heteroszexuális fertőzöttek, és összességében közel ugyanannyi nő fertőzött, mint férfi.
Mindazonáltal régiónként eltérő a járvány jellege, szerkezete. Közép-Európában főleg a melegek (illetve olyan férfiak, akik más férfiakkal fekszenek le - nem biztos, hogy melegnek vallják magukat!), de pl. Romániában nagyon sok olyan beteg van, akik vérátömlesztéssel és oltási kampányokban fertőződtek gyermekkkorban a nyolcvanas évek elején. Kelet-Európában, Oroszországban és a Balti országokban pl. az intravénás droghasználók fertőződnek főként.
Jelenleg van párod? Ha igen, gondolom elképesztően nehéz lehetett
elmondani a terhed.
Igen, van élettársam. Ugyanúgy élünk, mint bármilyen más párkapcsolatban.
A HIV+-ok élhetnek biztonságosan nemi életet?
Természetesen. A szex elengedhetetlenül fontos része az egészséges életnek. A HIV-fertőzöttek esetében ugyanolyan elvárás a biztonságos szex, mint egyébként. Az óvszerhasználat és a kockázatos szexuális praktikák kerülése elegendő védelmet nyújt, hiszen a HIV semmiképpen nem terjed hétköznapi érintkezéssel (törölköző, evőeszközök, rovarcsípés, közös edények stb.). Ha olyan könnyen lehetne HIV-fertőzést szerezni, ahogy azt sokan tévesen képzelik, akkor már kihaltunk volna mind.
Tehát minden körülmények között óvszert kell használni. Folynak kísérletek már módszerekkel is (vaginális zselék, vaginális óvszerek, anális kúpok stb.), de ezek egyelőre nincsenek kereskedelmi forgalomban.
Komolyan gondolod, hogy szerencsésebb vagy HIV-vel, mint ha cukorbeteg
vagy rákos lennél?
Nem szerencsés ez az összehasonlítás, már bánom, hogy ezt írtam régebben. Mintha létezne valamiféle verseny a betegségek között! Mindazonáltal fontos azt tudni, hogy a jelenlegi kezelések mellett gyakorlatilag változatlanul lehet élni, dolgozni, sporolni, utazni vagy bármit csinálni, mint HIV nélkül. Statisztikailag a kezelésben részesülő és a gyógyszert előírás szerint szedő HIV-fertőzöttek hosszabb aktív életre számíthatnak, mint más, elterjedtebb és kevésbé diszkriminált betegségekben szenvedők.
Szerinted mi a legnagyobb tévhit a HIV-vel kapcsolatban?
Több ilyen is van. Először is, a HIV nem terjed hétköznapi érintkezéssel, tehát nem lehet elkapni villamoson, közös edényektől vagy eldobott zsebkendőtől. A HIV csak fertőzött vérrel, ondóval vagy hüvelyváladékkal, esetleg anyatej útján terjed.
Az is közkeletű tévhit, hogy a HIV-fertőzés esetében biztos a lassú, kínos halál. Erről hosszabban írtam fentebb.
Elterjedt tévhit nálunk is, hogy a HIV és az AIDS nem létezik, hanem valamiféle összeesküvés csupán, hogy a gyógyszergyárak eladják a gyógyszereket. Ez annyira képtelen, hajmeresztő gondolat, hogy nem is lenne érdemes rá szót vesztegetni, ha nem lennének újra és újra olyanok, akik azért nem mennek el tesztre, illetve nem veszik be a gyógszereiket, mert elhiszik ezt a marhaságot.
Fontos tudni még, hogy a HIV-fertőzést csak a HIV-teszt mutatja ki. Nem lehet következtetni semmilyen matekozással (ha megcsókoltam, és előtte fogat mostam, de volt a szájában egy seb, és akkor most fertőzött vagyok-e; ha fáj a torkom három napja, akkor fertőzött vagyok-e) meg egyéb vizsgálatokkal (amikor a szokásos vérvizsgálatból kiderül valami, akkor már régen beteg az ember), hanem el kell menni HIV-tesztre. Mindenkinek azt javasoljuk, aki rendszeresen él nemi életet, és egy állandónál több partnerrel van dolga, hogy hathavonta menjen el tesztre, akkor is ha meleg, akkor is, ha heteró. Az időben felfedezett HIV-fertőzés megnyugtatóan és könnyen kezelhető, ha nem is gyógyítható. A HIV-teszt ingyenes, és kérésre anonim módon készítik el. A szűrőhelyek listáját megtaláljátok a www.hivpozitiv.hu oldalon.
Ha bármilyen további kérdésed van, írj. Kérlek szépen, hogy hivatkozz a www.shivamantra.freeblog.hu blogra, és most már a Facebookon is megtalálsz ugyancsak Shivamantra néven.

Van pár alapinfo amit tudok rólad, javíts ki, ha rosszul. Jelenleg 43 éves férfi vagy, hét éve élsz HIV-vel és egy férfitől kaptad el a betegséget.

Igen, ezeket pontosan idézed, vagyis most már 8. éve vagyok HIV-fertőzött, és kb. hét éve szedek gyógyszert.

A cikkben milyen keresztnévvel említhetlek (nem muszáj, hogy tényleg a sajátod legyen)? Természetesen leírom a blogos neved is.

Ha így kényelmesebb, akkor legyen Péter.

Mi volt az első gondolatod, amikor megtudtad, hogy beteg vagy?

A diagnózisomat egy hétfő reggel kaptam meg, és mivel éppen munkába mentem, nem nagyon volt időm különösebben gondolkodni. Azon a reggelen csak az járt a fejemben, hogy semmiképpen nem késhetek el, és hogy muszáj jól teljesítenem, mert egy csomó ember munkája múlik az én munkámon. Aztán lassan kezdtem feldolgozni a hírt. Hiába tudja az ember, hogy egyszer ez is bekövetkezhet (hiszen azért járunk el tesztre), amikor mégis kiderül, akkor elsőre nagyon ijesztő. Ráadásul nekem az első értékeim is nagyon rosszak voltak, de erről később kiderült, hogy csak laborhiba volt, a helyzet távolról sem olyan rossz, az immunrendszerem nagyon jó állapotban volt, a fertőzés elején kerültem orvoshoz. Sokat sírtam, sokat gondolkodtam, és felkerestem egy szakértő pszichológust is az első napokban. A legelső dolog, ami eszembe jutott, az volt, hogy mindenképpen élnem kell még: rengeteg dolgom van. Van körülöttem egy csomó ember, aki számít rám, és hogy nincs más megoldás, mint folytatni, csak majd most máshogy. Azonnal elkezdtem tanulni a betegségemről, hetekig csak olvastam, mindent, amit el lehetett érni. Akkoriban magyarul még nagyon kevés információ volt elérhető, és az is igen elavult volt. Nagyon hamar megszületett az az elhatározásom is, hogy ezeket az információkat közzéteszem magyarul - ekkor kezdtem el tervezni és csinálni a www.hivpozitiv.hu oldalt, és a blogomat is. Aztán eltelt még egy év, mire ezek meg is jelentek.

Mit gondolsz azokról, akik azt mondják, hogy biztos öngyilkosok lennénekhasonló esetben?

Butaságnak tartom. Ezek a gondolatok alapvetően abból a téves és ma már nagyon elavult képzetből erednek, hogy a HIV-fertőzés maga a halálos ítélet, hogy azzal már nem is érdemes tovább élni. Ez súlyos tévedés. A ma rendelkezésre álló, és Magyarországon is hiánytalanul elérhető gyógyszerek segítségével a HIV-fertőzöttek szinte teljes értékű életet élhetnek. Ugyanúgy lehet dolgozni, tanulni, sportolni, szeretni, nevetni, élni, mint enélkül. De semmiképpen nem akarom elbagatellizálni a betegséget. Nagyon is komoly dologról van szó, nyilván én rövidebb ideig fogok élni, mintha nem lennék fertőzött, a gyógyszerek szedése nagy önfegyelmet és odafigyelést igényel, mert időre kell szedni őket és soha nem szabad kihagyni egy adagot sem, a mellékhatások néha nagyon megviselik az embert. De ami a legnehezebb benne, az az a stigma, ami miatt olyan sokan teljesen indokolatlanul rettegnek a HIV-fertőzöttektől és gyűlölik őket. Azt is gondolom, hogy ahogy minden betegség, a HIV is éppen elég nagy baj annak, aki ebben szenved. Miért tetézzük ezt még gyűlölettel és butaságokkal? Szóval HIV-fertőzés miatt nem érdemes öngyilkosnak lenni. Inkább élni kell, csak kicsit máshogy, mint addig: fokozott felelősséggel tartozol magadért és a társaidért.

Mit szóltak a barátaid illetve a szüleid, esetleg a párod amikor elmondtadnekik, hogy HIV+ vagy?

Nagyon jól fogadták, de persze nekik is nehéz volt. Volt, aki nagyon megijedt, volt, aki haragudott rám, hogy miért nem vigyáztam jobban. Volt, aki ennek hatására elment tesztre és végiggondolta, vajon kellően óvatos volt-e a kapcsolataiban. Olyan is volt, aki hónapokig a széltől is óvni akart, amíg meg nem értettük, hogy mit jelent HIV-vel élni, hogyan kell azt. Szerencsés vagyok, hogy a barátaim és a családom erős és okos emberekből áll. A párom végigcsinálta velem az egészet, és nagyon derekasan viselkedett, azóta is együtt élünk. Az ember persze megválogatja, hogy kinek mondja el, hogy HIV-fertőzött. Nincs ebben semmi meglepő, főleg ha meggondolod, hogy mennyi stigma és megkülönböztetés ragadt erre a betegségre az elmúlt két évtizedben. Ugyanakkor más betegségről sem szoktunk feltétlenül beszélgetni - az ilyesmi magánügy.

Félsz az AIDS-es stádiumtól, a haláltól?

Azt gondolom, hogy a haláltól a legtöbb ember fél - én miért lennék kivétel? Abban azonban a tudomány mai állása mellett viszonylag biztos lehetek, hogy nem AIDS-ben fogok meghalni. A gyógyszerek, amiket szedek, megakadályozzák az AIDS kialakulását. A jelenlegi kutatások és statisztikai eredmények azt mutatják, hogy a gyógyszeres kezelésben részesülő HIV-fertőzöttek többnyire ugyanolyan okokból haláloznak el, mint a nem fertőzöttek. Ha eltekintünk a balesetektől, ezek a különféle rákos betegségek (tüdőrák, méhnyakrák, gyomorrák, májrák), illetve életmódbetegségek (dohányzás okozta betegségek, cukorbetegség, elhízás, szívproblémák). Ezeken a betegségeken és állapotokon a HIV-fertőzés ront, ezért fokozott figyelemre és óvatosságra van szükség. De gyógyszeres kezelés mellett majdnem azonos élettartam várható, mint anélkül, éppen ezért a jelenlegi kutatások egyik legfontossabb fókusza a HIV és az öregedés kérdése.

Lelkileg mit változtatott meg benned a betegség?

Nem pontosan tudom, hogy mit értesz ez alatt. Én előtte is viszonylag józan férfi voltam, ez nem változott. Időközben az identitásom része lett, hogy HIV-fertőzött vagyok. Igyekszem másoknak is segíteni, dolgozom aktivistaként, készítek anyagokat, találkozom emberekkel, de ez korábban is így volt, csak nem a HIV területén voltam aktív.

A mának élsz vagy gondolsz a jövőre?

Mikor hogy. Természetesen gondolok a jövőre, vannak terveim, amkről tudom, hogyan fogom megvalósítani őket, dolgozom folyamatosan, megtakarításaim vannak, igyekszem minél jobb minőségű életet élni és gyarapodni szellemi és anyagi szempontból egyaránt. Életbiztosításom nincs, mert a biztosítók technikailag máris halottnak tartanak, ezért nem kötnek velem biztosítást. Közben pedig ugyanúgy fizetek adót, mint bárki, teszem a dolgomat. A legtöbb HIV-fertőzött ugyanígy él. Régebben, amikor még nem voltak gyógyszerek és viszonylag biztos volt, hogy pár éven belül meghal a HIV-fertőzött beteg, elég sok ember felszámolta az egzisztenciáját, felélte tartalékait. Közülük sokan viszont életben maradtak (a HIV-fertőzés nem egyenlő a biztos halállal), és most komoly gondjaik vannak: leszázalékoltatták magukat, nem dolgoznak, tartalékaik nincsenek, és vissza kell találniuk a munka világába, hiszen a fizikai egészségük helyreállt. Ezeknek az embereknek a sorsával jelenleg kiterjedt szociológiai vizsgálat foglalkozik Európában.

Pontosan hány darab gyógyszert kell szedned naponta?

Jelenleg 6 tablettát kell bevennem naponta egyszer, este, valamennyi étellel. De van már olyan gyógyszer is, amiből csak egyet kell bevenni naponta, én azt sajnos nem szedhetem. A HIV kezelése úgynevezett kombinációs terápiával történik, melynek során egyszerre három különböző hatóanyag gátolja a HIV szaporodását a beteg vérében különféle mechanizmusokon keresztül. Azért van erre szükség, mert a HIV könnyen mutálódik és rezisztens lesz egy-egy gyógyszerre. Három gyógyszerre azonban már nem tud rezisztens lenni egyszerre. Ezeket a kombinációkat sok évig lehet változatlanul szedni, csak arra kell figyelni, hogy az ember betartsa az utasításokat. A legtöbben kb. 4-5 tablettát szednek vagy naponta egyszer, vagy kétszer. A napi 4-5 bevétel ideje már sok éve elmúlt.

Mit gondolsz arról, hogy a negatívok szerint a HIV illetve az AIDS melegbetegség?

Ez részben igaz csak. Európának ezen a részén valóban főként melegek HIV-fertőzöttek, de ez a kép némileg torz. Egyrészt Magyarországon ijesztően és elképesztően alacsony a szűrések aránya, úgy értem, az emberek nem mennek el tesztre. Viszont a melegek rendszeresebben és többen járnak tesztre, mert jobban félnek a HIV-től, többet tudnak róla - nem csoda tehát, ha közöttük nagyobb arányban vannak fertőzöttek: hamarabb kiderül. A magukat heteroszexuálisnak valló, de életmódjukban, nemi preferenciáikban kockázatosan élő emberek többsége nem jár el tesztre - minden évben több olyan eset kerül felszínre, ahol nagyon kései stádiumú, gyógyíthatatlan AIDS-beteg kerül kórházba úgy, hogy éveken keresztül soha senkinek nem jutott eszébe HIV-tesztet csináltatni vele. Pontosan ezért nagyon fontos a háziorvosok és az egészségügyi személyzet képzése. Meg kell értetni minél több emberrel, hogy HIV-fertőzött bárki lehet, aki egy állandó partnernél többel él nemi életet és nem védekezik. A világ többi részén ma már többségben vannak a heteroszexuális fertőzöttek, és összességében közel ugyanannyi nő fertőzött, mint férfi. Mindazonáltal régiónként eltérő a járvány jellege, szerkezete. Közép-Európában főleg a melegek (illetve olyan férfiak, akik más férfiakkal fekszenek le - nem biztos, hogy melegnek vallják magukat!), de pl. Romániában nagyon sok olyan beteg van, akik vérátömlesztéssel és oltási kampányokban fertőződtek gyermekkkorban a nyolcvanas évek elején. Kelet-Európában, Oroszországban és a Balti országokban pl. az intravénás droghasználók fertőződnek főként.

Jelenleg van párod? Ha igen, gondolom elképesztően nehéz lehetett elmondani a terhed.

Igen, van élettársam. Ugyanúgy élünk, mint bármilyen más párkapcsolatban.

A HIV+-ok élhetnek biztonságosan nemi életet?

Természetesen. A szex elengedhetetlenül fontos része az egészséges életnek. A HIV-fertőzöttek esetében ugyanolyan elvárás a biztonságos szex, mint egyébként. Az óvszerhasználat és a kockázatos szexuális praktikák kerülése elegendő védelmet nyújt, hiszen a HIV semmiképpen nem terjed hétköznapi érintkezéssel (törölköző, evőeszközök, rovarcsípés, közös edények stb.). Ha olyan könnyen lehetne HIV-fertőzést szerezni, ahogy azt sokan tévesen képzelik, akkor már kihaltunk volna mind. Tehát minden körülmények között óvszert kell használni. Folynak kísérletek már módszerekkel is (vaginális zselék, vaginális óvszerek, anális kúpok stb.), de ezek egyelőre nincsenek kereskedelmi forgalomban.

Komolyan gondolod, hogy szerencsésebb vagy HIV-vel, mint ha cukorbetegvagy rákos lennél?

Nem szerencsés ez az összehasonlítás, már bánom, hogy ezt írtam régebben. Mintha létezne valamiféle verseny a betegségek között! Mindazonáltal fontos azt tudni, hogy a jelenlegi kezelések mellett gyakorlatilag változatlanul lehet élni, dolgozni, sporolni, utazni vagy bármit csinálni, mint HIV nélkül. Statisztikailag a kezelésben részesülő és a gyógyszert előírás szerint szedő HIV-fertőzöttek hosszabb aktív életre számíthatnak, mint más, elterjedtebb és kevésbé diszkriminált betegségekben szenvedők.

Szerinted mi a legnagyobb tévhit a HIV-vel kapcsolatban?

Több ilyen is van. Először is, a HIV nem terjed hétköznapi érintkezéssel, tehát nem lehet elkapni villamoson, közös edényektől vagy eldobott zsebkendőtől. A HIV csak fertőzött vérrel, ondóval vagy hüvelyváladékkal, esetleg anyatej útján terjed. Az is közkeletű tévhit, hogy a HIV-fertőzés esetében biztos a lassú, kínos halál. Erről hosszabban írtam fentebb. Elterjedt tévhit nálunk is, hogy a HIV és az AIDS nem létezik, hanem valamiféle összeesküvés csupán, hogy a gyógyszergyárak eladják a gyógyszereket. Ez annyira képtelen, hajmeresztő gondolat, hogy nem is lenne érdemes rá szót vesztegetni, ha nem lennének újra és újra olyanok, akik azért nem mennek el tesztre, illetve nem veszik be a gyógyszereiket, mert elhiszik ezt a marhaságot. Fontos tudni még, hogy a HIV-fertőzést csak a HIV-teszt mutatja ki. Nem lehet következtetni semmilyen matekozással (ha megcsókoltam, és előtte fogat mostam, de volt a szájában egy seb, és akkor most fertőzött vagyok-e; ha fáj a torkom három napja, akkor fertőzött vagyok-e) meg egyéb vizsgálatokkal (amikor a szokásos vérvizsgálatból kiderül valami, akkor már régen beteg az ember), hanem el kell menni HIV-tesztre. Mindenkinek azt javasoljuk, aki rendszeresen él nemi életet, és egy állandónál több partnerrel van dolga, hogy hathavonta menjen el tesztre, akkor is ha meleg, akkor is, ha heteró. Az időben felfedezett HIV-fertőzés megnyugtatóan és könnyen kezelhető, ha nem is gyógyítható. A HIV-teszt ingyenes, és kérésre anonim módon készítik el. A szűrőhelyek listáját megtaláljátok a www.hivpozitiv.hu oldalon.

Ha bármilyen további kérdésed van, írj. Kérlek szépen, hogy hivatkozz a www.shivamantra.freeblog.hu blogra, és most már a Facebookon is megtalálsz ugyancsak Shivamantra néven.


fiatalok

a guardian cikke ismét felhívja a figyelmet arra a jelenségre, amiről évek óta beszélünk, és ami magyarországon is egyre nyomasztóbb: egyre inkább a fiatal meleg férfiak körében terjed a hiv. ezt a jelenséget egész európában továbbra is (évek óta) erős szifiliszjárvány kíséri. ezek arra vallanak, hogy a fiatal férfiak, akik férfiakkal szexelnek, nem használnak óvszert.

eddig jellemzően az volt a közvélekedés, hogy a hiv-járvány elsődleges motorjai az afrikai bevándorlók, akik heteroszexuális kapcsolatokban és intravénás szerhasználat útján terjesztik a hiv-et. azonban a friss fertőzöttek túlnyomó része b típusú vírussal fertőzött, ami afrikában igen ritka, fehér, fiatal és főleg férfi. a szerhasználók és a heteroszexuális kapcsolatok esetében kiegyenlítettebb lenne a nemek aránya.

minden jel szerint ennek a hiányos vagy téves információk miatti nagyobb kockázatvállalás az oka a szexben. a fiatal meleg férfiak hamarabb és könnyebben mennek bele kockázatosabb szexuális gyakorlatba, és a körükben a szerhasználat és az alkoholfogyasztás is gyakoribb.

mindezen nem segít az a téves, de sajnos egyre terjedő elképzelés, hogy a hiv-fertőzés már nem is olyan nagy ügy, "legfeljebb beveszem a gyógyszert". ennél pedig jóval nagyobb a hatása: a hiv-fertőzés továbbra is gyógyíthatatlan betegség, és akkor is nehéz vele együttélni, ha többen igyekszünk úgy tenni, mintha nem lenne az.

(a kép csak csalétek.)


vissza

figyeljetek, körülbelül négy borzalmas hónap után most újra nekifutok ennek a dolognak. közben rengeteg minden történt, el sem tudom mondani. voltak benne jó meg rossz dolgok egyaránt, de a lényeg az, hogy részben önszántamból, részben a körülmények folytán megszabadultam egy sor kötelezettségemtől, és most megint lesz időm írni.

egyben lassan visszavonulok a tevékeny aktivizmustól, mert fáraszt, és nem vagyok benne különösebben sikeres. ez volt az egyik legnagyobb tanulság az elmúlt hónapokban: ezt a munkát csak úgy lehet végezni, ha gyakorlatilag minden idődet rászánod, amit én most nem tudok megtenni. lehet, hogy nem is akarom.

de ismeretet terjeszetni, segíteni, tanácsot adni továbbra is akarok és tudok, úgyhogy arra fogok koncentrálni.


megint lipó

valahogy az utóbbi hetekben sokan kérdeztek a lipóról megint. egy időben ez nem volt annyira divatban, hanem mindenki a rezisztencia miatt parázott.

egyrészről itt már régen összefoglaltam elég alaposan, amit erről tudni lehet/kell. de a rövid változatot most idemásolom, amit levélben elküldtem többeknek. ha kérdésetek van, csak bátran.

a lipóval az a helyzet, hogy ha egyszer kialakult, akkor visszacsinálni nem lehet, de egyrészt meg lehet állítani a gyógyszerkombináció megváltoztatásával, másrészt pedig bizonyos technikákkal lehet javítani a megjelenéseden, azon, ahogy a tested kinéz. de sajnos azt le kell szögezni, hogy a lipót meggyógyítani, visszacsinálni nem lehet.

a lipodisztrófia vagy lipoatrófia (röviden mindkettő lipó) kialakulásáról, okairól nincsenek még pontos orvosi magyarázatok, nem értik az orvosok, hogy milyen mechanizmusok okozzák. egyes feltételezések szerint maga a HIV-fertőzés is kiválthatja, mások azt igyekeznek bizonyítani, hogy csak a gyógyszerek, vagy a kettő együttes hatása okozza.

a zsírsejtek eloszlása a szervezetben kora csecsemőkorban alakul ki, azt genetikai tényezők és az életmód befolyásolja. a szervezeteden belül a zsírsejtek eloszlása, tehát, hogy hol mennyi van, nagyjából egész életeden át állandó marad. ami változik, az a sejtekben tárolt zsír mennyisége. ezek a sejtek a térfogatuk sokszorosára tudnak dagadni, ekkor hízol. a zsírsejtek akkor osztódnak (szaporodnak), ha elérik az eredeti térfogatuk néygszeresét és nem tudnak több zsírt felvenni. szükség szerint ezt a zsírt leadják, cukorrá alakítják - ekkor fogysz.

a lipó ezt a rendet borítja fel. a kutatók továbba sem értik, hogy miért, de ilyenkor  a zsírsejtekben tárolt zsír mennyisége úgy változik, hogy a bőr alatti sejtek nem tárolnak zsírt, sőt maguk a sejtek vándorolnak át a bőr alól a belső szervek, főleg az emésztőszervek falára, ahol több zsír rakódik le a továbbiakban. ettől van az, hogy a testsúly esetleg változatlan marad, a fenék ellaposodik, ugyanakkor a has körfogata nő, de a zsír nem a bőr alatt van.

mindez azonban sok év alatt alakul ki. általában legalább 5-6 évnek kell eltelnie az első tünetek megjelenésééig. a legtöbben csak kb. 10 év után tapasztalnak ilyet, ha egyáltalán bekövetkezik. én magam 6 éve szedek gyógyszert, és eddig semmilyen lipós tünetem nincs. az is igaz, hogy minden nap sportolok és nagyon odafigyelek arra, hogy mit eszem.

a képen pufi zsírsejtek láthatók.


azon

azon goldolkodom, hogy tulajdonképpen miről is kellene ide írnom.

sajnos a gyógyszerfejlesztésben éppen nem nagyon történik semmi érdekes. elég jól el vagyunk látva mindennel, ami kell, azt meg továbbra sem tudjuk, hogy hosszabb távon mi lesz.

ami a magyarországi fejleményeket illeti, szintén nincsen semmi különösebben bíztató. a pluss egyesület szervez különféle klubdélutánokat, és lesz rekreációs hétvége is. ha van kedvetek, lépjetek be. engem továbbra is intenzíven gyűlölnek, mert nem vagyok kedves.

nemzetközileg meg mindenki az aids2010 konferenciára készül, ami bécsben lesz. nyomogassátok meg ezt a honlapot, és menjetek el a felvonulásra meg a civil falut megnézni, oda nem kell regisztráció, és ingyen is van. biztos érdekes lesz. én valószínűleg nem tudok elmenni.

sajnos megöregedtem.


elpusztíthatatlan

úgy tűnik, örökké fogok élni. :)

a cd4-em 960, a százalékom 36%. vagyis ugyanolyanok az értékeim, mintha nem lennék hiv-fertőzött. kifejezetten örülök. ráadásul igazán nem panaszkodhatom a mellékhatásokra is, mert bár időről időre még mindig megy a hasam, mégis sokkal jobb a helyzet, mint akár egy évvel ezelőtt volt.

még mindig azt szedem, hogy prezista (darunavir), norvir (ritonavir), epivir (3tc) és epivir (tenofovir). naponta egyszer veszem be az egészet, az hét tabletta, de simán egybe lenyelem. nem lehetett biztosan tudni, hogy ez jó lesz-e, de nagyon bevált.

közben verka (akinek alszik most a blogja, pedig milyen jó volt, amíg volt) egy csomó dolgot küldött nekem. van ez a hír arról, hogy a gazdasági válság hogyan rontja a hiv elleni harc esélyeit és eredményeit. sajnos ez valóban igaz. elég csak megnézni a balti országokat, ahol a központi költségvetés katasztrofális helyzete miatt gyakran előfordul, hogy a hiv-fertőzöttek nem jutnak gyógyszerhez. több nemzetközi szervezet tiltakozása és közbenjárása sem segített sokat. a civilszervezetek finanszírozása is nagyon megszenvedi a pénzszűkét

ez a hír arról szól, hogy egyes vallásos szervezetek kiállnak a hiv-fertőzöttek támogatása mellett. természetesnek tűnhetne, de igazi változást jelent ez a lépés, mert sok vallásos szervezet (jobbára felekezetre való tekintet nélkül) nehezen fordul a hiv felé a kapcsolódó stigma és tabuk miatt. a hiv sok helyen továbbra is droghasználatot, homoszexualitást, szegénységet, kirekesztést jelent (magyarországon is). ehhez képest fontos változás ez.

ez az írás azt mutatja be, hogy miért fontos az egyesült államokban a küszöbön álló egészségügyi reform a hiv-fertőzöttek szempontjából. a jelenlegi rendszerben ha nincs egészségbiztosításod, akkor nagy eséllyel halálra vagy ítélve, ugyanis a havi kb. 1000 dolláros kezelést aligha tudod kifizetni. ehhez jönnek még a rendszeres tesztek, vizsgálatok. a biztosítás erre is fedezetet nyújthat a jövőben.

régebben nagyon sok aggodalom merült fel a gyógyszerrezisztencia és a rezisztens fertőzések miatt. ez az új brit vizsgálat azt mutatja, hogy nyolc évnyi antiretrovirális terápia alatt mindössze a betegek 17%-ában alakult ki rezisztencia. ez sokkal alacsonyabb, mint amire mindenki számított. az is kiderült, hogy a proteáz inhibitorok hatékonyabban előzik meg a rezisztenciát, mint az nnrti vegyületek. mindez persze csak akkor igaz, ha rendesen szeded a gyógyszeredet. feltéve persze, hogy van gyógyszer. sajnos ez még az eu-tagországok esetében sem mindig garantált.


hírharang

HIV – Hepatitisz - Szifilisz szűrés a Magnumban és a Pocok Klubban! 

Az Anonym AIDS Tanácsadó Szolgálat ismét ingyenes anonim szűrést és tanácsadást tart
2010. április 2-án  pénteken este 18 – 20 óra között a Magnum Szaunában.

Ezen kívül a Pocok Klubban 2010. március 27-én szombaton a Sas utca 6-ban, szintén 18-20 óra között.

Az AATSZ már sokadik alkalommal szervezi meg az ingyenes anonim szűrést és tanácsadást a Magnumban. Most is, mint eddig minden alkalommal a szauna egy elkülönített helyiségében az AATSZ orvosai vesznek vért az önként jelentkezőktől.  

Semmilyen személyi adat nem kerül felvételre!  

A szűrésre nem csak a szauna vendégeit várják, hanem azokat is, akik kimondottan csak szűrésre jönnek! Számukra a belépés ingyenes!  

AZ AATSZ FELHÍVJA A FIGYELMET, HOGY A MELEGEK KÖZÖTT IS TERJEDŐ VESZÉLYES HEPATITISZ-B FERTŐZÉS ELLEN LÉTEZIK VÉDŐOLTÁS! ELŐZETES SZŰRÉS UTÁNI HÁZIORVOSSAL TÖRTÉNŐ BEADATÁSÁT MINDENKINEK JAVASOLJUK!

HASZNÁLJ ÓVSZERT ÉS VIZES ALAPÚ SÍKOSÍTÓT, JÁRJ SZŰRÉSRE ÉS TARTSD BE A BIZTONSÁGOS SZEX SZABÁLYAIT!  

Dr. Balogh Attila - Dr. Feleki Attila  
AATSZ, 1113 Budapest, Karolina út 35/B.  
Tel/Fax: 06-1-466 9283  
http://www.anonimaids.hu
http://www.magnumszauna.hu


gumi nélkül

nagyon érdekes írás, vagy inkább olvasói levél ez arról, hogy mi a helyzet a gumi nélküli szexszel.

a válaszadó véleménye szerint az óvszer nélküli szex olyan szándékos kockázatkeresés, ami mélyebb pszichológiai problémákat jelez. a védekezés nélküli szex különös izgalma és kockázata pótlékként működik a hiányzó intimitás, gyengédség és figyelem helyett. illetve felveti azt is, hogy egyesek számára a védekezés nélküli szex az omnipotencia és sérthetetlenség érzését kölcsönözheti.

mindeközben most már egyre több hivatalos orvosi vélemény és vizsgálat állítja, hogy a legalább fél éve folyamatosan gyógyszert szedő, kimutathatatlan vírusmennyiséggel rendelkező személy védekezés nélküli szexben gyakorlatilag nem fertőzőképes. igazából nem is emiatt szoktuk erőltetni az óvszert, hanem a többi nemi betegség miatt.

a hiv mellett ugyanis a többi nemi úton terjedő fertőzés megnehezítheti a helyzetet: a gyengébb immunrendszer nehezebben bánik el a fertőzésekkel. és budapesten a melegek között továbbra is szifiliszjárvány van.

az anonim aids tanácsadó szolgálat továbbra is ingyenes szűréssel várja mindazokat a melegeket, akik kíváncsiak, nem szenvednek-e valamilyen nemi fertőzésben.


facebook

figyeljetek, az a helyzet, hogy nekem valahogy itt ez nehezen megy. nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam/kapok erről a blogról, és ez sok erőt is ad, de valahogy most nem tartom érdekesnek a blogírást.

hanem a facebookon csináltam egy shivamantra oldalt, ott megtaláltok. pakolom oda a híreket, és ott is lehet kommentelni, kérdezni meg minden. ha névtelen akarsz maradni ott, akkor csinálj magadnak egy másik felhasználót és csatlakozz azzal. ha bizalmas dolgot akarsz kérdezni, akkor továbbra is javaslom az email írását.

aztán biztos fogok még majd ide is írni. tulajdonképpen most megint van kedvem...


keserédes

képzeljétek el, hogy május elsején két éve kezdtem blogot írni. tegnap kellett volna megemlékeznem erről, de nem volt rá lehetőségem. azóta összesen 440 meg 115 bejegyzést írtam ezzel együtt, megszámlálhatatlan komment született, és több száz levélre válaszoltam mindenféle embereknek, főleg nem fertőzötteknek, akik félnek, hogy azok lehetnek (jobbára ok nélkül). fertőzöttek ritkán keresnek meg, ami egy kicsit elszomorít, de valamiért ez így alakult, mindegy.

közben teljesen részeg vagyok, de ennek nincs sok köze a blogíráshoz, hanem inkább, hogy az van, hogy nagyon sokat dolgozom, de nem úgy tűnik, mintha mennék előre, hanem csak egy helyben toporgok, és hiába ez a sok munka meg blogírás, aktivizmus és segítés, én már nem leszek egészséges soha, szóval azt gondolom, hogy sokszor nagyon nehéz nekem hiv-fertőzöttnek lenni, egyáltalán nem olyan egyszerű, mint amit itt sokszor mutatok. sokat félek a haláltól és az öregedést is rosszul bírom - egy hiú vénasszony kezdek lenni.

ilyen smirnoff izét iszom, fertelmes íze van, és lassan beesek az asztal alá, mert már nagyon sokat ittam összevissza, de minden hiába, nem lesz jobb. sajnos kényszerneurotikus is vagyok és kínosan pedáns (amivel az őrületbe kergetem a pasimat), és ezért még ilyen állapotban is rémesen ügyelek a helyesírásomra, amitől átkozottul lassan halad ez a tetves kis bejegyzés.

az apukám kigyógyult a rákbetegségéből egy év kemény küzdelem árán - csodálatos hír, nem? de irigy vagyok rá, mert én nem tudok kigyógyulni a hiv-fertőzésemből, csak úgy tudok tenni, mintha nem lenne semmi bajom, de az hazugság. most éppen nem kell gyógyszert szednem, de hamarosan megint kell. most mit igyak még? ez a szar elfogyott.

vegyétek tudomásul, hogy nagyon igazságtalannak érzem, hogy hiv-fertőzött lettem, mert egyáltalán nem is voltam olyan rossz, ismerek olyanokat, akik sokkal több emberrel feküdtek le, fűvelfával, esztelenül, én mindössze három hónapig éltem úgymond vad életet, közben is szar volt, mert rémesen magányos és melós is, folyton szépnek kell lenni, izmosnak és barnának és potensnek, és ez nagyon kimerítő, de most mégis hiányzik. és nem tudom, mit akarok mondani, de az a lényeg, hogy alig éltem valamit így, előtte nagyon hiperrendes voltam, utána meg fénylénnyé nemesültem, shivamantra segít mindenkin, baszki, rajtam meg nem segít csak a pasim, de neki meg soha nem tudom meghálálni, visszaélek a türelmével. nade mit is akarok mondani?

erősen kell hánynom.

most akkor merre tovább? csinálok még egy érdekes dolgot, azt hamarosan meglátjátok; és van pár ötletem, de azokból nem lehet megélni, a segítéssel meg tele a tököm, de nem tudom nem csinálni. mi legyen, mi legyen? 


szokott?


nektek szokott olyan lenni, hogy semmi, de egyáltalán semmi nem jut eszetekbe? 

 


remélem

remélem, esztek sok sonkát és tojást meg fehérkenyeret. ez mind dögletesen egészségtelen, de asszem, ez most nem számít. zsír, koleszterin, csekély mennyiségű élelmi rost, és lehetőleg rengeteg pálinka. ne tagadjátok - átlátok a szitán!

azért nagyon jól esik az a sok kedves szó és bátorítás, amit a kommentek között és levélben írtok. köszönöm szépen.

namost találtam ezt az írást arról, hogy milyen kétségbeejtő eredménye volt az eddigi két legnagyobb vakcinakísérletnek. a the washinton post írása (regisztrálni kell, hogy olvasni tudd, de ingyen van, és csak egy percig tart) beszámol arról, hogy a STEP és a phambili vakcinakísérletek tökéletesen eredménytelenek voltak, tehát a kísérletben résztvevők pontosan ugyanolyan eséllyel és gyakorisággal fertőződtek meg, mint akik nem kaptak vakcinát. ráadásul a kísérletbe bevont személyek tulajdonképpen gyakrabban fertőződtek meg, mivel a kísérlet miatt kevésbé voltak elővigyázatosak, és nem figyeltek a biztonságos szexre. a kudarc eredményeként az eddig folyó mind a hét hasonló kísérletet leállították. minden jel szerint (az elemzések még folynak) a vakcina megnövelte a kísérletben résztvevők esélyét a fertőződésre: ahelyett, hogy védettséget adott volna, inkább "rámelegítette" az immunrendszert a vírus befogadására, és ezek a személyek kétszer (!) akkora eséllyel fertőződtek meg. van olyan kutató is, aki a bostoni croi konferencián kerek perec kijelentette, hogy "egyszerűen nem tudunk még eleget arról, hogy hogyan kell működőképes vakcinát készíteni". 

az egészben az a szomorú, hogy mindkét kísérlet borzalmasan sok pénzbe került, és most minden befektető és kormányhivatal menekül erről a területről, mert eléggé kilátástalannak tűnik.

az egyik legérdekesebb mondat ez:

"While scientists hoped the Merck vaccine might prevent some infections, its chief purpose was to stimulate "cell-mediated" immunity to produce a less severe illness. Specifically, the vaccine was expected to lower the "viral load" of HIV in the bloodstream, which in turn would both prolong survival and lessen the chance the person would infect others."

vagyis "míg a kutatók persze remélték, hogy a merck vakcina megakadályozza majd a fertőzések egy részét, de a legfontosabb cél mégis azt volt, hogy stimulálja a "sejtes" immunitást, és így kevésbé legyen súlyos a betegség. konkrétan arra számítottak, hogy a vakcina csökkenti majd a hiv vírusmennyiségét a vérben, ami viszont kitolhatja a túlélés idejét, és csökkentheti annak esélyét, hogy az illető megfertőzhet másokat".

ez a stratégia nem vált be, és senki sem pontosan érti egyelőre, hogy miért. senki semmilyen nyilvánvaló hibát nem követett el, a kísérleteket éveken át tervezték, elképesztő mennyiségű ember vizsgálta felül, hagyta jóvá, bírálta felül (köztük az a szervezet is, ahol én is dolgozom), és mégis más lett az eredmény, mint amire számított mindenki. hadd emlékeztesselek titeket arra, hogy a mindenki által oly nagy reménységgel figyelt tapasz ugyanilyen módszerrel dologozik, még akkor is, ha a vakcina a hiv-fehérjéket a bőrön keresztül juttatja be és nem injekcióval. 


plakát

ezt egy idejáró vendégtől kaptam. szubtilis.


riport

pár nappal ezelőtt megjelent az origón ez a cikk, ami a hiv-fertőzöttek helyzetével foglalkozik. iderakom nektek, és mellé azt a hosszabb levelet is, amit a cikk szerzőjének írtam. az történt ugyanis, hogy engem is megkeresett, mondanám el a véleményemet és válaszolnék a kérdéseire, de annyira sokat kellett dolgoznom, hogy kicsúsztam a határidőből.

ezt az írást kicsit vitairatnak is szánom, hálás lennék, ha elmondanátok róla a véleményeteket, bár tudom, hogy semmit nem olvastok el szívesen, ami hat sornál hosszabb, de ha kevesen is válaszoltok, akkor is hálás leszek. nosza hát!


vége

vége van a karácsonynak, most lehet megint értelmes dolgokat csinálni. búcsúztassuk a télapót, egy évig azt csinál, amit akar.

innen szereztem a képet: fabulon


egyél

régóta adós vagyok egy olyan összefoglalóval, hogy mit egyen a hiv-fertőzött, ha el akarja kerülni (amennyire egyáltalán lehet) az olyan mellékhatásokat, mint a lipodiszrófia vagy a cukorbetegség. igaz ugyan, hogy csak a táplálkozási fegyelemmel nem biztos, hogy ezek a mellékhatások tökéletesen kivédhetők, de az elmúlt egy évtized tapasztalatai és a jelenleg is folyó vizsgálatok azt mutatják, hogy fontos hatása van annak, hogy mit eszel és hogyan. az itt leírtakat donna tinnerello táplálkozástudománnyal foglalkozó orvos itt közzétett tanácsai alapján állítottam össze.

a nagymamám is mindig mondta, hogy "amit eszel, abból leszel". na tessék.

ide kell kattinatni, és akkor megnyílik. az egyszerűség kedvéért ugyanezt felteszem a www.hivpozitiv.hu oldalra is.

 


hogyan nevezzelek?

még több közvélemény!

 

IDE KELL KATTINTANI!

és itt van egy lenyűgöző kérdőív arról, hogy szerinted minek mi a neve. fasz vagy pöcs? pina vagy punci? és hogy minek nevezed azt, amikor dugsz. vagy te nem dugsz, hanem baszol? lehet azt is. tessék, tessék! figyelem, két oldal van, közben kell nyomni a "next", a végén meg a "done" gombot! a századik kitöltő után elemezni fogom az eredményeket. a kérdőív végén nincs visszajelzés, de ne keseredj el, hamarosan közzé teszem a tanulságokat.


válasz

megígértem, hogy válaszolok antibabynek erre a bejegyzésére. hozzáteszem, még mindig magyarázattal tartoztok, hogy mi az a "fütyis kéz".

Rendszeresen találkozom azzal a kérdéssel, hogy miféle betegségeket lehet elkapni a nyilvános vécékben. Az emberekben valamiért az a téves képzet él, hogy a nyilvános vécék a különféle rettenetes betegségek melegágyai, hogy az egyszerű gombás fertőzéstől a HIV-fertőzésig mindent össze lehet szedni, ha az ember történetesen leül a vécére, vagy akár ha megfogja a lehúzót, a kilincset vagy bármit.

És ugyanehhez a – jórészt megalapozatlan – rettegéshez kapcsolódik a kézmosás szinte vallásos tisztelete és megkövetelése. Aki nem mos kezet pisilés/kakilás után, azt mocskos, civilizálatlan, beteg ember. Ezzel részben egyet értek én is, de nem azért, mert a nyilvános vécék valóban a kórokozók melegágyai lennének. A valóság sokkal egyszerűbb.

A vécéülőke nem gyakori transzmissziós vektor a fertőzések esetében. Ha az ember a szokásos módon használja, tehát ráül, és nem nyalogatja, akkor rendkívül valószínűtlen, hogy bármilyen fertőzést el lehessen kapni. Egészen bizonyos, hogy sem HIV-, sem pedig hepatitisz-fertőzést nem lehet így szerezni, hiszen ezek máshogyan terjednek.

Vannak olyan organizmusok, amik előfordulhatnak a vécéülőkén, ilyen a streptococcus vagy a staphilococcus. Ezek a baktériumok gyakorlatilag mindannyiunk bőrén előfordulnak. A legtöbb ilyen baktérium semmilyen betegséget vagy tünetet nem okoz. Ha mégis, akkor a fertőzéshez olyan nagyobb mennyiségű baktérium szükséges, ami a vécéülőkén nem fordulhat elő. Egyébként a baktériumok és vírusok élőlények, és rémesen rosszul érzik magukat a kemény, hideg és érdektelen vécédeszkán. Nincs nekik ott mit enniük, nem tudnak szaporodni és fáznak is. Úgyhogy az a kevés, ami esetleg odakerül, hamar el is pusztul.

Sokkal nagyobb kockázatot jelent a nyilvános vécékben még ritkán, de előforduló törölköző. A nedves anyagon valóban meg tudnak telepedni és tenyésznek a különféle kórokozók, ezeket tehát kerüld. Inkább használd a kézszárítót vagy papír kéztörlőt. Első sorban is kötőhártya-gyulladást lehet összeszedni ilyen módon. Nem egyértelmű, hogy mennyire veszélyes a kilincs vagy a csap használata, de nem lehet kétséges, hogy ezek is főleg akkor jelentenek veszélyt, ha leszopogatod őket. Ne tedd, ne vedd a szádba a kilincset vagy a csapot!

Logikusnak tűnhet, hogy a nyilvános vécék terjesztik a különféle fekáliával (ürülék, közismert nevén szar) terjedő betegségeket, mint a gasztroenteritiszt okozó Norwalk vírust, vagy a vérhast okozó shigellát vagy amőbát. Csakhogy ezek csak akkor fertőznek, ha az emésztőrendszerbe kerülnek, amihez az kell, hogy valaki nem tiszta kézzel érjen hozzá az ételhez, amit megeszik (ő vagy valaki más). Ezért fontos, hogy az ember étkezés előtt kezet mosson, és ezért fontos az is, hogy aki étellel dolgozik, az kezet mosson székelés után. Ilyen fertőzéses esetek Magyarországon már rendkívül ritkák. Ráadásul megint csak igaz az, hogy nagyobb mennyiségre van szükség ezekből ahhoz, hogy bajt okozzanak.

Sokan esküsznek a vécéülőkére helyezett papír áldásos hatására. Ez kényelmesebbé teheti a dolgot, de csak akkor van értelme, ha az ülőke egyébként száraz. Inkább van értelme letörölni az ülőkét, aztán rácsüccsenni, hiszen ha nincs nyílt seb a fenekeden, akkor semmit nem fogsz elkapni az ülőkétől. Miközben a nedves ülőke valóban gusztustalan, és mindenféle rossz dolog jut róla eszébe az embernek, fontos azt tudni, hogy az egészséges ember vizelete gyakorlatilag steril.

A legtöbb nemi betegség kórokozója nem bírja ki a szabad levegőn egy percig sem, a herpesz vírus az egyetlen kivétel, ami pár óráig fertőzőképes, de a nyálkahártyáddal kell érintkeznie, és a hepatitisz B, ami azonban csak vérrel terjed. Valószínűtlen, hogy egy pillanatnál tovább maradnál egy olyan vécében, ahol véres a deszka, ugyebár, és ha igen, akkor is a vírusnak a véredbe kell kerülnie. Javaslom, hogy ne üldögélj a vécén tömegmészárlás vagy vonatkatasztrófa közben.

A szappanos kézmosás teljesen elegendő, hogy megvédd magad, de nem feltétlenül szükséges. Igaza van azoknak is, akik a vécé használata előtt mosnak kezet, ugyanis az utcán meg itt-ott összeszedett kórokozókat így nem kenik magukra/magukba a vécén. Ha pedig úgy gondolod, hogy azért kell feltétlenül kezet mosnod a vécé használata után, mert az altested mocskos és fertőzött, akkor javaslom, hogy azonnal fordulj nőgyógyászhoz vagy urológushoz. A legtöbb ilyen fertőzés könnyen, gyorsan gyógyítható antibiotikummal, és sokat segít az is, ha rendszeresen tisztálkodsz, akkor nem fogod úgy érezni, hogy a puncid vagy a farkad mocskos.

A HIV nem terjed csak vérrel, ondóval, anyatejjel és hüvelyváladékkal, a levegőn másodpercekig életképes csupán. Nem terjed nyállal, vizelettel, széklettel, verítékkel vagy könnyel. A hepatitisz A vírus széklettel terjed, ellene oltással lehet védekezni. A fertőzéshez nagyobb mennyiségű kórokozónak kell a szervezetbe kerülnie, általában a nem tiszta ivóvíz okozza, vagy a nem megfelelően tisztán tartott konyha. Ne igyál a nyilvános vécéből, mert az nem egészséges! A hepatitisz B és C csak vérrel terjed. Egyéb és nemi betegségekhez a nyálkahártyák fertőződése szükséges.

Nagyjából következtethetsz a saját viselkedésedből másokéra is: ha a te nyálkahártyáid (ánusz, az előbőr alatti bőrfelület, a húgycső, a vagina belső oldalai, az orrban lévő nyálkahártyák, a száj belső oldalai stb.) nem érintkeznek a vécéülőkével, akkor valószínűleg a másoké sem érintkezik.

Természetesen mindenki annyit és ott mos kezet, ahányszor és ahol akar. Mindenképpen támogatom a gyakori kézmosást, mert az a hosszú élet és egészség egyik titka. A másik titka azonban az, ha nem aggódsz felesleges hülyeségek miatt. 

Források:

http://www.intelihealth.com/IH/ihtIH/WSIHW000/8799/9154/360344.html?d=dmtContent

http://en.wikipedia.org/wiki/Hepatitis_A

http://en.wikipedia.org/wiki/Hepatitis_B 

http://en.wikipedia.org/wiki/Hepatitis_C

http://health.ivillage.com/infectious/0,,63h0,00.html 

http://www.livescience.com/health/060603_popsci_toilet_seats.html

http://en.wikipedia.org/wiki/Human_urine

http://www.livescience.com/health/050311_soap_wash.html 

http://www.answerbag.com/q_view/3733