influenza

ha HIV-fertőzött vagy, és 350 felett van a CD4-es számod, akkor idén is mindenképpen oltasd be magad influenza ellen. a tavalyi oltás nem elegendő. a lászló kórházban ingyenesen megkapod az influenza elleni oltást, de ajánlatos előtte betelefonálni.

350 CD4 alatt nem ajánlatos beoltatni magad, mert nem biztos, hogy az immunrendszered kibírja.

zsebkendőbe köhögj, tüsszents!


látens

évek óta nem sok minden történik a HIV/AIDS kutatás területén, mert mindenki arra hivatkozik, hogy a jelenleg létező gyógyszerek kínálata egyelőre elegendő.

ez az új próbálkozás a Merck gyógyszergyár részéről megpróbálja egy már régóta meglévő rák elleni gyógyszer alkalmazásával reaktiválni a HIV-fertőzött, látens sejteket, amik eddig megakadályozták a vírus teljes kiirtását. ha ezeket a sejteket sikerül reaktiválni és kihajtani a véráramba, akkor a gyógyszerek már sikeresen tudják felvenni a harcot a vérben keringő vírusokkal.


facebook

ide kattintva csatlakozhatsz a shivamantra oldalhoz a facebookon.

 


vissza

figyeljetek, körülbelül négy borzalmas hónap után most újra nekifutok ennek a dolognak. közben rengeteg minden történt, el sem tudom mondani. voltak benne jó meg rossz dolgok egyaránt, de a lényeg az, hogy részben önszántamból, részben a körülmények folytán megszabadultam egy sor kötelezettségemtől, és most megint lesz időm írni.

egyben lassan visszavonulok a tevékeny aktivizmustól, mert fáraszt, és nem vagyok benne különösebben sikeres. ez volt az egyik legnagyobb tanulság az elmúlt hónapokban: ezt a munkát csak úgy lehet végezni, ha gyakorlatilag minden idődet rászánod, amit én most nem tudok megtenni. lehet, hogy nem is akarom.

de ismeretet terjeszetni, segíteni, tanácsot adni továbbra is akarok és tudok, úgyhogy arra fogok koncentrálni.


megint lipó

valahogy az utóbbi hetekben sokan kérdeztek a lipóról megint. egy időben ez nem volt annyira divatban, hanem mindenki a rezisztencia miatt parázott.

egyrészről itt már régen összefoglaltam elég alaposan, amit erről tudni lehet/kell. de a rövid változatot most idemásolom, amit levélben elküldtem többeknek. ha kérdésetek van, csak bátran.

a lipóval az a helyzet, hogy ha egyszer kialakult, akkor visszacsinálni nem lehet, de egyrészt meg lehet állítani a gyógyszerkombináció megváltoztatásával, másrészt pedig bizonyos technikákkal lehet javítani a megjelenéseden, azon, ahogy a tested kinéz. de sajnos azt le kell szögezni, hogy a lipót meggyógyítani, visszacsinálni nem lehet.

a lipodisztrófia vagy lipoatrófia (röviden mindkettő lipó) kialakulásáról, okairól nincsenek még pontos orvosi magyarázatok, nem értik az orvosok, hogy milyen mechanizmusok okozzák. egyes feltételezések szerint maga a HIV-fertőzés is kiválthatja, mások azt igyekeznek bizonyítani, hogy csak a gyógyszerek, vagy a kettő együttes hatása okozza.

a zsírsejtek eloszlása a szervezetben kora csecsemőkorban alakul ki, azt genetikai tényezők és az életmód befolyásolja. a szervezeteden belül a zsírsejtek eloszlása, tehát, hogy hol mennyi van, nagyjából egész életeden át állandó marad. ami változik, az a sejtekben tárolt zsír mennyisége. ezek a sejtek a térfogatuk sokszorosára tudnak dagadni, ekkor hízol. a zsírsejtek akkor osztódnak (szaporodnak), ha elérik az eredeti térfogatuk néygszeresét és nem tudnak több zsírt felvenni. szükség szerint ezt a zsírt leadják, cukorrá alakítják - ekkor fogysz.

a lipó ezt a rendet borítja fel. a kutatók továbba sem értik, hogy miért, de ilyenkor  a zsírsejtekben tárolt zsír mennyisége úgy változik, hogy a bőr alatti sejtek nem tárolnak zsírt, sőt maguk a sejtek vándorolnak át a bőr alól a belső szervek, főleg az emésztőszervek falára, ahol több zsír rakódik le a továbbiakban. ettől van az, hogy a testsúly esetleg változatlan marad, a fenék ellaposodik, ugyanakkor a has körfogata nő, de a zsír nem a bőr alatt van.

mindez azonban sok év alatt alakul ki. általában legalább 5-6 évnek kell eltelnie az első tünetek megjelenésééig. a legtöbben csak kb. 10 év után tapasztalnak ilyet, ha egyáltalán bekövetkezik. én magam 6 éve szedek gyógyszert, és eddig semmilyen lipós tünetem nincs. az is igaz, hogy minden nap sportolok és nagyon odafigyelek arra, hogy mit eszem.

a képen pufi zsírsejtek láthatók.


azon

azon goldolkodom, hogy tulajdonképpen miről is kellene ide írnom.

sajnos a gyógyszerfejlesztésben éppen nem nagyon történik semmi érdekes. elég jól el vagyunk látva mindennel, ami kell, azt meg továbbra sem tudjuk, hogy hosszabb távon mi lesz.

ami a magyarországi fejleményeket illeti, szintén nincsen semmi különösebben bíztató. a pluss egyesület szervez különféle klubdélutánokat, és lesz rekreációs hétvége is. ha van kedvetek, lépjetek be. engem továbbra is intenzíven gyűlölnek, mert nem vagyok kedves.

nemzetközileg meg mindenki az aids2010 konferenciára készül, ami bécsben lesz. nyomogassátok meg ezt a honlapot, és menjetek el a felvonulásra meg a civil falut megnézni, oda nem kell regisztráció, és ingyen is van. biztos érdekes lesz. én valószínűleg nem tudok elmenni.

sajnos megöregedtem.


elpusztíthatatlan

úgy tűnik, örökké fogok élni. :)

a cd4-em 960, a százalékom 36%. vagyis ugyanolyanok az értékeim, mintha nem lennék hiv-fertőzött. kifejezetten örülök. ráadásul igazán nem panaszkodhatom a mellékhatásokra is, mert bár időről időre még mindig megy a hasam, mégis sokkal jobb a helyzet, mint akár egy évvel ezelőtt volt.

még mindig azt szedem, hogy prezista (darunavir), norvir (ritonavir), epivir (3tc) és epivir (tenofovir). naponta egyszer veszem be az egészet, az hét tabletta, de simán egybe lenyelem. nem lehetett biztosan tudni, hogy ez jó lesz-e, de nagyon bevált.

közben verka (akinek alszik most a blogja, pedig milyen jó volt, amíg volt) egy csomó dolgot küldött nekem. van ez a hír arról, hogy a gazdasági válság hogyan rontja a hiv elleni harc esélyeit és eredményeit. sajnos ez valóban igaz. elég csak megnézni a balti országokat, ahol a központi költségvetés katasztrofális helyzete miatt gyakran előfordul, hogy a hiv-fertőzöttek nem jutnak gyógyszerhez. több nemzetközi szervezet tiltakozása és közbenjárása sem segített sokat. a civilszervezetek finanszírozása is nagyon megszenvedi a pénzszűkét

ez a hír arról szól, hogy egyes vallásos szervezetek kiállnak a hiv-fertőzöttek támogatása mellett. természetesnek tűnhetne, de igazi változást jelent ez a lépés, mert sok vallásos szervezet (jobbára felekezetre való tekintet nélkül) nehezen fordul a hiv felé a kapcsolódó stigma és tabuk miatt. a hiv sok helyen továbbra is droghasználatot, homoszexualitást, szegénységet, kirekesztést jelent (magyarországon is). ehhez képest fontos változás ez.

ez az írás azt mutatja be, hogy miért fontos az egyesült államokban a küszöbön álló egészségügyi reform a hiv-fertőzöttek szempontjából. a jelenlegi rendszerben ha nincs egészségbiztosításod, akkor nagy eséllyel halálra vagy ítélve, ugyanis a havi kb. 1000 dolláros kezelést aligha tudod kifizetni. ehhez jönnek még a rendszeres tesztek, vizsgálatok. a biztosítás erre is fedezetet nyújthat a jövőben.

régebben nagyon sok aggodalom merült fel a gyógyszerrezisztencia és a rezisztens fertőzések miatt. ez az új brit vizsgálat azt mutatja, hogy nyolc évnyi antiretrovirális terápia alatt mindössze a betegek 17%-ában alakult ki rezisztencia. ez sokkal alacsonyabb, mint amire mindenki számított. az is kiderült, hogy a proteáz inhibitorok hatékonyabban előzik meg a rezisztenciát, mint az nnrti vegyületek. mindez persze csak akkor igaz, ha rendesen szeded a gyógyszeredet. feltéve persze, hogy van gyógyszer. sajnos ez még az eu-tagországok esetében sem mindig garantált.


tbc

ezen a hétvégén a tbc-vel foglalkozunk az ecab ülésén. (az ecab címkére kattintva megtalálod, hogy az micsoda.)

a gümőkór, tüdővész, tbc egyre súlyosabb problémát jelent megint világszerte. rohamosan terjed ugyanis főleg ázsiában és afrikában, de kelet-európa is súlyosan érintett. a tbc világnapján kiderült ugyan, hogy magyarország azon kevés ország egyike, ahol az új megbetegedések száma csökken, de ez inkább kivételes. a tbc nem csak a tüdőt támadja meg, hanem előfordulhat a gerincvelőben, izmokban is.

a diagnózis sokszor megnehezíti, hogy annak ellenére, hogy kb. 10.000 éve élünk együtt ezzel a baktériummal, még mindig nagyon nehéz a klinkai tünetek alapján egyértelműen megállapítani, ha valaki beteg. a szokásos tünetek (láz, köhögés, fogyás, éjszakai izzadás) egy sor más fertőzésre is jellemzők, miközben tbc-ről beszélni egyelőre továbbra is nagyon erősen stigmatizál: a legtöbben a szegénységgel, rossz szociális státusszal, hiv-fertőzéssel társítják.

különösen súlyos probléma a tbc a hiv-fertőzöttek esetében. egyelőre nem tisztázott, hogy a hiv-fertőzöttek könnyebben fertőződnek-e meg tbc-vel, de az bizonyos, hogy a betegség lefolyása gyorsabb és súlyosabb. sok országban az aktív tbc-t gyakorlatilag a hiv-fertőzés indikátoraként kezelik, tehát olyan opportunista fertőzésnek minősül, aminél automatikusan feltételezhető, hogy a beteg hiv-fertőzött, tesztet kell csináltatni nála. az is gondot jelent, hogy hiv-fertőzöttek gyakran produkálnak negatív tesztet kenetből. főleg akkor, ha a legyengült immunrendszer miatt nem képződik elég köpet, vagy az nem tartalmaz elég baktériumot a betegség kimutatásához. ezekben az esetekben a tenyésztés lehet a megoldás, de az sokáig tart.

a tbc kezelése viszonylag egyszerű, de nagyon sokáig tart. a kezelés költsége szinte elenyésző, sokkal inkább az jelent problémát, hogy a betegnek 6-9 hónapig, egyes esetekben 12 hónapig kell minden nap, szigorú rend szerint és következetesen szedni a gyógyszereket. mivel ez sok betegnél külső vagy belső okok miatt lehetetlen vagy rendkívül nehéz, a túl korán megszakított vagy nem rendszeresen folytatott terápia a gyógyszerrezisztens tbc kialakulásának elsődleges oka. a sokszorosan rezisztens tbc (DR vagy XRD TB) általában már nem kezelhető, halálos betegség. az egyik legnagyobb probléma, hogy maguk az orvosok is sokszor azt hiszik, hogy az első negatív(nak tűnő) lelet után a beteg gyógyult, pedig sajnos a baktérium kiirtásához sokkal hosszabb idő szükséges.

évtizedekig hittük, hogy a tbc már történelem, de erről sajnos szó sincs. zsebkendőbe köhögj, tüsszents!


hírharang

HIV – Hepatitisz - Szifilisz szűrés a Magnumban és a Pocok Klubban! 

Az Anonym AIDS Tanácsadó Szolgálat ismét ingyenes anonim szűrést és tanácsadást tart
2010. április 2-án  pénteken este 18 – 20 óra között a Magnum Szaunában.

Ezen kívül a Pocok Klubban 2010. március 27-én szombaton a Sas utca 6-ban, szintén 18-20 óra között.

Az AATSZ már sokadik alkalommal szervezi meg az ingyenes anonim szűrést és tanácsadást a Magnumban. Most is, mint eddig minden alkalommal a szauna egy elkülönített helyiségében az AATSZ orvosai vesznek vért az önként jelentkezőktől.  

Semmilyen személyi adat nem kerül felvételre!  

A szűrésre nem csak a szauna vendégeit várják, hanem azokat is, akik kimondottan csak szűrésre jönnek! Számukra a belépés ingyenes!  

AZ AATSZ FELHÍVJA A FIGYELMET, HOGY A MELEGEK KÖZÖTT IS TERJEDŐ VESZÉLYES HEPATITISZ-B FERTŐZÉS ELLEN LÉTEZIK VÉDŐOLTÁS! ELŐZETES SZŰRÉS UTÁNI HÁZIORVOSSAL TÖRTÉNŐ BEADATÁSÁT MINDENKINEK JAVASOLJUK!

HASZNÁLJ ÓVSZERT ÉS VIZES ALAPÚ SÍKOSÍTÓT, JÁRJ SZŰRÉSRE ÉS TARTSD BE A BIZTONSÁGOS SZEX SZABÁLYAIT!  

Dr. Balogh Attila - Dr. Feleki Attila  
AATSZ, 1113 Budapest, Karolina út 35/B.  
Tel/Fax: 06-1-466 9283  
http://www.anonimaids.hu
http://www.magnumszauna.hu


gumi nélkül

nagyon érdekes írás, vagy inkább olvasói levél ez arról, hogy mi a helyzet a gumi nélküli szexszel.

a válaszadó véleménye szerint az óvszer nélküli szex olyan szándékos kockázatkeresés, ami mélyebb pszichológiai problémákat jelez. a védekezés nélküli szex különös izgalma és kockázata pótlékként működik a hiányzó intimitás, gyengédség és figyelem helyett. illetve felveti azt is, hogy egyesek számára a védekezés nélküli szex az omnipotencia és sérthetetlenség érzését kölcsönözheti.

mindeközben most már egyre több hivatalos orvosi vélemény és vizsgálat állítja, hogy a legalább fél éve folyamatosan gyógyszert szedő, kimutathatatlan vírusmennyiséggel rendelkező személy védekezés nélküli szexben gyakorlatilag nem fertőzőképes. igazából nem is emiatt szoktuk erőltetni az óvszert, hanem a többi nemi betegség miatt.

a hiv mellett ugyanis a többi nemi úton terjedő fertőzés megnehezítheti a helyzetet: a gyengébb immunrendszer nehezebben bánik el a fertőzésekkel. és budapesten a melegek között továbbra is szifiliszjárvány van.

az anonim aids tanácsadó szolgálat továbbra is ingyenes szűréssel várja mindazokat a melegeket, akik kíváncsiak, nem szenvednek-e valamilyen nemi fertőzésben.


« Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére »