
két fontos és érdekes dolog is van, amit most gyorsan idepakolok.
egyrészt nézzétek meg a tasz filmjét az oroszországi helyzetről, vagyis arról, hogy miért nincs oroszországban szubsztitúciós terápia. tudjátok, mi a szubsztitúciós terápia? ez a neve annak, amikor a függő intravénás droghasználók ellenőrzött körülmények között metadont vagy buprenorfint kapnak, amivel lassan le tudnak jönni a cuccról. mindez azért fontos, mert a hiv terjedésének egyik fontos útja a közös tűhasználat intravénás droghasználók esetében. a lancet című folyóiratban a napokban megjelent vizsgálat tanúsága szerint alaposan feltehető, hogy az egész világon minden ötödik intravénás droghasználó hiv-fertőzött.
másrészt pedig olvassátok el a 168 óra idevágó cikkét, amit mesterszakácstól kaptam. ez is érdekes. bár egyre csak elmarad az "aids-robbanás", de balgaság lenne azzal áltatnunk magunkat (ahogy ezt unásig ismétlem), hogy a nyitott határokon minden átjön, csak pont a hiv nem. félre ne értsetek, nem a határok nyitottságával van bajom, hanem a prevenció teljes hiányával.
(a képen orosz medve került leábrázolásra.)
iderakom a tévéegyben elhangzott interjút bánhegyi dénessel (köszönöm annak, aki elküldte), és egyben érdekes feladatot is adok nektek. nekem több dolog is nagyon furcsa volt ebben a műsorban, és kíváncsi vagyok, hogy nektek mi(k) tűnik(tűnnek) fel. a kommentekbe írjátok bele, hogy ti mit gondoltok.
valószínűleg a mexikói konferenciának és a nyári hírhiánynak köszönhető, hogy egyszerre csak ilyen sok hír van hiv-ről, aids-ről. majd meglátjuk, mi marad ebből a lelkesedésből.
de mindegy, jöjjön dr. bánhegyi dénes és a néni a tévéből. feszülten várom a véleményeteket. (annak, aki nem látja itt a videót: ide kell kattintani.)