kerdoiv bejegyzései

kérdőív

kedves écces kartársak! ide rakom ezt a kérdőívet (angolul van, kb. 10 perc), amit kérem, töltsön ki minden olyan hiv-fertőzött, aki már szed gyógyszert, még nem szed gyógyszert, már szedett, de most nem szed, vagy csak gondolkodik, hogy szedni fog, vagy abbahagyja, vagy bármi. kell tudni hozzá angolul.

az eredmények alapján egy kollegám tart majd előadást arról a glasgow-i aids konferencián, hogy a hiv-vel élők hogyan gondolkodnak a gyógyszerekről, a gyógyszerszünetről és a mellékhatásokról. ezért kifejezetten fontos, hogy csak fertőzöttek töltsék ki (mondjuk másoknak semmi értelme nincs).

nagyon köszönöm, ha szántok erre 10 percet. 


oj

sajnos az van, hogy soha nem látott mennyiségű munkám van, és csak kapkodok fűhöz-fához meg levegő után. feltételezem, hogy egy csomó fontos ésérdekes dolog történik a világban, de én ezekből mit sem érzékelek. abban bízom, hogy talán holnap vissza tudok térni, és akkor írok valami igazit. addig viselkedjetek rendesen!

rendezek egy gyors szimpátia-szavazást pusztán énerősítő jelleggel. többet is lehet választani.


helyzet

a blogomat az élet írja.

(azért hamarosan én is fogom.)


közvéleményeredmények

GYŐZÖTT A PUNCI ÉS A FAROK!

összesen százan töltöttétek ki a tesztet, ebből 73-an válaszoltatok az összes kérdésre. az első tanulság tehát, hogy nem érdemes több oldalon rendszerezni a kérdéseket, mert nem nyomtok tovább. a válaszokból érezhető volt, hogy a kötelező válaszadás többeket felingerelt, türelmetlenné tett. ugyanakkor lefegyverző az őszinteségetek, amiért igazán hálás vagyok. bizonyos szempontból az eredmények igazolják a várakozásaimat, bizonyos szempontból meglepőek is. különösen az utolsó, kissé "kakukktojás" kérdés volt tanulságos, hiszen páran nagyon beszédesen vallottatok arról, hogy mit hallanátok szívesen az ágyban. a válaszok két nagyobb csoportra oszthatók: érzelmes, de realista vágyak, mint

  • "csak téged szeretlek"
  • "próbáljunk ki valami újat"
  • "hatalmas a farkad"
  • "kúrj szét, baby!"
  • "szeretlek"
  • "basszál még!"
  • "felejthetetlen velem a szex"
  • "még egy menet?"
  • "mocskolódást"
  • "aludj csak, majd én elmosogatok"
  • "hogy szép vagyok"
  • "cuncimókuskám"
  • "istennő"

és a többre vágyó, de szégyenlősebb vágyak:

  • "hát ezt nem írom azért ide"
  • ""most úgy megraklak, mint Winetou a tábortüzet" - inverz válasz, a válaszadó szeretné ezt mondani.
  • "kapsz ötmilliót, ha végeztünk"
  • "várj, hívom az ikertestvéremet is"
  • "wow, a nyakamba tudod tenni a lábadat?"
  • "nem bírom, hagyd abba! FÁÁJJJ!"
  • "jövő heti lottószámok"
  • "aszta milyen rohadt szépek és nagyok a melleid, hogy tudsz erre melltartót venni, mindjárt elélvezek tőled (75B-t hordok)"
  • "nem baj, hogy telemorzsáztad"
  • "...utána pedig hozok egy big macet, hogy te is élvezd"

vegyétek észre, hogy ezekben a válaszokban megjelenik a szex fogalmával szinte összeforrott két további fogalomkör, a pénz (hatalom) és az evés (élvezetszerzés). mindkét képzettársításra alapos és kiterjedt pszichológiai elemzések léteznek, de ezektől most megkíméllek titeket.

lássuk most a számokat! mivel sokszori próbálkozásom ellenére sem sikerült fizetősen regisztrálnom a surveymonkey-nál, ahol a kérdőív van, kénytelen voltam az eredményeket ósdi módon képként elmentve belepakolni egy dokumentumba, amit itt tölthetsz le vagy nyithatsz meg.

minek nevezed a férfi nemi szervet?

  • farok - 51,0%
  • fasz - 13,0%
  • fütyi - 9,0%
  • kuki - 6,0%
  • pénisz - 5,0%
  • pöcs - 2,0%
  • további javaslatok: fallosz, dákó, nudli, döngető, óriáskígyó, izé, farkinca, sehogy (?), rudacska, Yoko, kukac

Minek nevezed a női nemi szervet?

  • punci - 47,0%
  • pina - 19,0%
  • nuni - 5,0%
  • vagina - 3,0%
  • muff - 3,0%
  • odalent - 3,0%
  • picsa - 2,0%
  • puni - 2,0%
  • bibe - 1,0%
  • suna - 1,0%
  • puncó - 1,0%
  • nuna - 1,0%
  • további javaslatok: sufni, puna, izé, illatos virágszálam kertje, nuszi, cuna, női nemi szerv

hogyan nevezed a szeretkezést?

  • dugás - 31,5%
  • szeretkezés - 30,1%
  • baszás - 6,9%
  • kefélés - 5,5%
  • kúrás - 4,1%
  • kufircolás - 4,1%
  • további javaslatok: zacskózás, döngetés, szexelés, izélés, életfenntartó differenciális egyesülés, kuffantás, közösülés, huncutkodás

a többit inkább olvassátok el a táblázatokból, az is rendkívül érdekes.

mik a tanulságok (a teljesség igénye nélkül)?

a dugásnál a válaszok nagyjából két pólus között oszlanak meg. mindkettő ugyanazt a denotátumot jelöli, tehát azonos az extenziója, de annak különböző jellegzetességei kerülnek be a szójelentésbe. vagyis eltérőek a motivációk, ennyiben az intenzionális jelentés különböző. ez annak alapján történik, hogy aki meg akarja nevezni a nyelven kívüli valóság adott elemét, az milyen jellemzőket tart fontosnak.

tehát a dugás esetében konstitutív a testiség (egy nemi szervet bedugunk a másikba), ennyiben denotatív jellegű. ugyanakkor a konnotatív jelleget is figyeljük meg: a dugás szó enyhén vulgáris. ezzel szemben a szeretkezés szó, ami ugyanazt az aktust (a nyelven kívüli valóság azonos elemét) jelöli, nem a testiséget helyezi előtérbe, hanem az érzelmi töltetet. a szójelentésnél morfematikus motivációról is beszélhetünk, amennyiben a "szeret" szó jelentése kerül a fókuszba.

a szopás esetében sokan választottátok a szopást, a többi szóra nagyon kevés választás esett. ennek az is lehet az oka, hogy viszonylag neutrális alternatíva nem szerepelt a lehetőségek között, ez talán a kísérlettervezés hibája. feltehető, hogy a "szopás" érzelmileg kevésbé foglalt, inkább technikai jellegű.

a segg és a fenék esetében is hasonló kettősséget láthatunk, mint a dugásnál. az okok talán mégis különbözőek. a fenék jelentése inkább egy testrész, amire ülünk, amire ruhát veszünk, sokkal társaságképesebb, elfogadottabb, mint a segg. a segg szó inkább minőséget jelöl és nem megnevez. a fenék picsának nevezése hasonlóságon alapuló, metaforikus szóhasználat, és viszonylag gyakori. a hasonlóság nem csupán azon alapul, hogy mindkét testrész egy testnyílást jelöl, hanem hogy mindkét testnyílásba be lehet hatolni szexuális szándékkal. nem véletlen, hogy a meleg férfiak szókincsében a feneket gyakorta jelöli a picsa szó. a kontextusban minden esetben kiderül, hogy a "picsa" az adott esetben mit jelent. ugyanakkor a "fenék" vagy "segg" soha nem jelöli a női nemi szervet - ez tehát aszimmetrikus eloszlás. az "úristen, mekkora picsája van annak a nőnek" mondatból senki nem következtet arra, hogy az illető nőnek hatalmas nemi szerve van. sejtésem szerint fontos tényező, hogy a két testrész közel van egymáshoz, ugyanakkor a fogalmak hárítás által motivált összecsúszását is megfigyelhetjük.

általános tapasztalatként elmondható, hogy a kicsinyítő képzős vagy gyereknyelvi szavak gyakori előfordulása (cici, kuki, fütyi, kukac, popsi, nudli, farkinca, rudacska) távolítást jelölnek, és megkönnyítik a kínos tárgy megnevezését. ugyanakkor beszédesen jelölik a nyelvhasználó viszonyát a testhez és a helyzethez.

érdekes lenne a továbbiakban megvizsgálni, hogy ezek a válaszok nagyobb mintán hogyan oszlanak el nők és férfiak, hetero- és homoszexuális egyének között. ezeknek a szavaknak a használatával ugyanis nem folyik nyílt diskurzus, vagy ha igen, akkor az csak a politikai korrektség (és az úgynevezett erkölcs) által meghatározott keretek között zajlik.

akartok még?


hogyan nevezzelek?

még több közvélemény!

 

IDE KELL KATTINTANI!

és itt van egy lenyűgöző kérdőív arról, hogy szerinted minek mi a neve. fasz vagy pöcs? pina vagy punci? és hogy minek nevezed azt, amikor dugsz. vagy te nem dugsz, hanem baszol? lehet azt is. tessék, tessék! figyelem, két oldal van, közben kell nyomni a "next", a végén meg a "done" gombot! a századik kitöltő után elemezni fogom az eredményeket. a kérdőív végén nincs visszajelzés, de ne keseredj el, hamarosan közzé teszem a tanulságokat.


megkérdezem

lefeküdnél-e valakivel, aki - szex előtt - őszintén bevallja neked, hogy hiv-fertőzött? természetesen kéznél van az óvszer is.

 


véradás

a kérdőív végén elküldött üzenetek között ketten is említettétek, hogy nem jártok hiv-tesztre, de rendszeresen adtok vért, és akkor abból kiderül, ha az ember hiv-fertőzött.

nem helyeslem ezt a stratégiát, már csak azért sem, mert szerintem külön kell tartani a dolgokat. az meber vért ad, vagy hiv-tesztre megy. a kettőnek nem kellene, hogy köze legyen egymáshoz. de mindegy is, hiszen a tavaly a vérellátóban elvégzett 500.000 szűrés között egy sem volt pozitív, erről itt írok alaposabban, ugyanis ez az adat a nemzeti aids bizottság júliusi ülésén hangzott el. amiből arra következtethetünk, hogy mégsem a kockázati csoport megy el véradásra. ha biztosat akarsz tudni, akkor menj el hiv-tesztre, én azt mondom.

különben meg nagyon sokat dolgozom, és egyáltalán nincs időm éccesnek lenni, ami persze egyben tökjó is, de eléggé fáradt vagyok.


eredmények

eddig 98-an töltöttétek ki a tesztet. nagyon köszönöm mindenkinek, aki rászánt pár percet.

a válaszadók 57,1%-a nő, 42,9%-a férfi. összesen 81,4% vallja magát heteroszexuálisnak. 65,0%-nak állandó partnere van. 71,9%-a a válaszadóknak monogám kapcsolatban él, feltehetően nem kúr félre. ellentmondásosnak látszik, hogy valakinek nincs állandó partnere, de monogám kapcsolatban él. igaz, nem volt olyan opció, hogy valaki nem fekszik le senkivel. két alkalmi kapcsolata a válaszadók 16,7%-ának, három alkalmi kapcsolata 3,1%-ának, háromnál több vagy tíz körüli kapcsolata 4,2%-ának volt. olyan nem volt, aki a számát se tudta volna, hogy hány emberrel feküdt le. (kérdeztetek volna engem pár évvel ezelőtt... de erre nem biztos, hogy büszke vagyok.)

a válaszadók 85,3%-a nem mindig használ óvszert. erre a kérdésre ketten nem válaszoltak. 52,1%-nyi válaszadónak volt része védekezés nálküli szexben. később - megjegyzések között - volt olyan is, aki akut gyerekcsinálással magyarázta az óvszer mellőzését. az ilyesmi természetesen elfogadható kifogás. :-)

a válaszadók 97,9%-a tudja, hogyan terjed a hiv, 2,1% nem biztos benne. a 94,8% tudja, hogyan lehet védekezni a hiv-fertőzés ellen, 1% nem tudja, 4,2% nem biztos benne, hogy tudja.

namost itt egy kicsit elege lett már hat embernek, ők a továbbiakban nem válaszoltak. 71,7% nem jár el hiv-tesztre. 5,4%-a a válaszadóknak hiv-fertőzött. érdekes, azt gondoltam, több hiv-fertőzött jár ide, de persze lehet, hogy ebből nem kellene ilyen következtetéseket levonnom.  válaszadók 57,8%-a még soha nem volt hiv-teszten, 11,1% eljár félévente (ők győztek!), míg 18,9% egyszer, régen volt teszten, és teljes hülyeség volt az a választás, hogy minden pasi/nő előtt elmegyek, ezt nem is választotta senki. azt kellett volna felajánlanom, hogy együtt megyünk el (mármint tesztre).

a megjegyzések a végén is nagyon jók voltak. ezek nagyon izgalmas kérdéseket vetettek fel, amikre egyenként fogok válaszolni inkább.

érdekelne a véleményetek, de még én is fogok elemezgetni. egyes szempontokat érdemes lehet tovább vizsgálni.


kérdezősködés

ezt töltsétek ki, nagyon kíváncsi vagyok.

 

IDE KELL KATTINTANI

és ott egy teszt(ecske) van a biztonságos szexről, részben angolul van, de ne ijedj meg, mert a kérdések nincsenek angolul és válaszok sem, hanem azok magyarul vannak, csak a tesztgép angol. jaj, de bonyolult az élet.