
percek alatt körbeszaladt az interneten persze az a marhaság, amit a pápa mondott kétségbeesett igyekezetében, hogy ne tűnjön örökre úgy, mintha a 18. században élne.
nem véletlenül linkelem ide a daily telegraph cikkét és nem a reuterst vagy az indexet, mert ebben nem sikkad el egy fontos részlet, ami miatt megint gyűlölni lehet a ratzingert.
vedd észre, hogy azt a példát hozza, hogy akkor indokolt lehet az óvszer használata, ha egy FÉRFI prostituált így igyekszik kivédeni a HIV terjedését, amivel azt is mutatja, hogy felelősen viselkedik embertársaival szemben.
megjegyzése egyszerre homofób és kirekesztő, azt sugallja ugyanis, hogy a meleg prostituáltak terjesztik a HIV-et. nyilvánvaló, hogy a férfi prostituált ebben az esetben meleg kapcsolatra utal, hiszen a férfi szexmunkások túlnyomó többsége meleg kapcsolatokban keresi a pénzét. (azt most hagyjuk is, hogy a prostituált szó már régen nem politikailag korrekt, hanem szexmunkást mondunk, de ezt most itt nem magyarázom el, hogy miért.) egyben azt is sugallja persze, hogy a melegek általában tehetnek a HIV-ről, ami természetesen régen nem igaz: a fertőzőttek többsége nem meleg, nő és nem feltétlenül szexuális úton fertőződik.
emelett a HIV-fertőzés rettenetes voltáról beszél - tudjuk jól, hogy pont az ilyen butaságon alapuló ijesztgetés tart vissza rengeteg embert attól, hogy elmenjen tesztre, pedig kellene. a diagnózis nélküli HIV-fertőzés a legveszélyesebb dolog.

a guardian cikke ismét felhívja a figyelmet arra a jelenségre, amiről évek óta beszélünk, és ami magyarországon is egyre nyomasztóbb: egyre inkább a fiatal meleg férfiak körében terjed a hiv. ezt a jelenséget egész európában továbbra is (évek óta) erős szifiliszjárvány kíséri. ezek arra vallanak, hogy a fiatal férfiak, akik férfiakkal szexelnek, nem használnak óvszert.
eddig jellemzően az volt a közvélekedés, hogy a hiv-járvány elsődleges motorjai az afrikai bevándorlók, akik heteroszexuális kapcsolatokban és intravénás szerhasználat útján terjesztik a hiv-et. azonban a friss fertőzöttek túlnyomó része b típusú vírussal fertőzött, ami afrikában igen ritka, fehér, fiatal és főleg férfi. a szerhasználók és a heteroszexuális kapcsolatok esetében kiegyenlítettebb lenne a nemek aránya.
minden jel szerint ennek a hiányos vagy téves információk miatti nagyobb kockázatvállalás az oka a szexben. a fiatal meleg férfiak hamarabb és könnyebben mennek bele kockázatosabb szexuális gyakorlatba, és a körükben a szerhasználat és az alkoholfogyasztás is gyakoribb.
mindezen nem segít az a téves, de sajnos egyre terjedő elképzelés, hogy a hiv-fertőzés már nem is olyan nagy ügy, "legfeljebb beveszem a gyógyszert". ennél pedig jóval nagyobb a hatása: a hiv-fertőzés továbbra is gyógyíthatatlan betegség, és akkor is nehéz vele együttélni, ha többen igyekszünk úgy tenni, mintha nem lenne az.
(a kép csak csalétek.)
nagyon érdekes írás, vagy inkább olvasói levél ez arról, hogy mi a helyzet a gumi nélküli szexszel.
a válaszadó véleménye szerint az óvszer nélküli szex olyan szándékos kockázatkeresés, ami mélyebb pszichológiai problémákat jelez. a védekezés nélküli szex különös izgalma és kockázata pótlékként működik a hiányzó intimitás, gyengédség és figyelem helyett. illetve felveti azt is, hogy egyesek számára a védekezés nélküli szex az omnipotencia és sérthetetlenség érzését kölcsönözheti.
mindeközben most már egyre több hivatalos orvosi vélemény és vizsgálat állítja, hogy a legalább fél éve folyamatosan gyógyszert szedő, kimutathatatlan vírusmennyiséggel rendelkező személy védekezés nélküli szexben gyakorlatilag nem fertőzőképes. igazából nem is emiatt szoktuk erőltetni az óvszert, hanem a többi nemi betegség miatt.
a hiv mellett ugyanis a többi nemi úton terjedő fertőzés megnehezítheti a helyzetet: a gyengébb immunrendszer nehezebben bánik el a fertőzésekkel. és budapesten a melegek között továbbra is szifiliszjárvány van.
az anonim aids tanácsadó szolgálat továbbra is ingyenes szűréssel várja mindazokat a melegeket, akik kíváncsiak, nem szenvednek-e valamilyen nemi fertőzésben.
stan küldte el ezt a videót. korábban már említettem a h&m akcióját, amiben popsztárok terveznek valami ruhát, és a bevételeket az aids/hiv elleni harcra fordítják. ez a kampány jelenleg is folyik, és a cuccokat már lehet kapni európában, gondolom, hamarosan pesten is, bár én hetek óta nem jártam arrafelé. és ti?
most kaptam ezt a hírt, ami az indexen jelent meg, amiről pedig megint eszembe jutott ez a másik hír 2000-ből, ami arról szól, hogy emelkedik a hiv-fertőzött katolikus papok száma, amiről meg az jutott eszembe, hogy a katolikus egyházfő továbbra is ellenzi az óvszer használatát, és helyette az absztinenciát javasolja védekezési módszerként, mondván, hogy az óvszer elérése ösztönzi a promiszkuitást.
a tesztben a megjegyzések között felmerült az a kérdés, hogy mit csináljon az, aki allergiás a gumióvszerre. az óvszerben két dolgora lehet allergiásnak lenni: a latexre, amiből az óvszer készül (ez nem is olyan ritka) és a nonoxynol-9 spermicid vegyületre, amivel bekenik az óvszert, hogy elölje a speriumokat. ez az anyag nem véd a nemi úton terjedő fertőzések ellen, csak a nem kívánt terhességtől óvhat meg, viszont néhányan allergiásak rá.
nem latexből készült óvszer magyarországon is hozzáférhető, csak nehezen. ilyen pl. a durex avanti vagy a trojan supra. ezeket érdemes szexboltokban is keresni, mert a gyógyszertárakban ma csak bután pislogtak a nénik, amikor megkérdeztem. ha minden kötél szakad, javaslom, hogy rendelj az internetről, minél nagyobb tételben rendeled, annál olcsóbb. az amazon is szállít óvszereket magyarországra. nem túl drága, és megéri. a poliuretán kondom egyébként vékonyabb is, mint a latex, és ugyanolyan biztonságos.
nonoxynol-9 nélküli óvszert elég könnyű találni, csak nézegessétek meg a dobozt a boltban.
ezt is olvassátok el a régi blogomból, ugyanerről szól.