
figyeljetek, már megint elutazom külföldre, de hamarosan hazajövök. különben sem történik semmi érdekes, nagy nyári pangás van.
azazhogy az mégis történt, hogy az egyesült államok szenátusa visszavonta a hiv-fertőzöttek beutazási tilalmára vonatkozó, régóta rendkívül vitatott rendelkezést. a törlést még egy bizottság tárgyalja meg, majd utána az elnök elé kerül végső aláírásra. nem volt tehát hiába az a sok vényi harc, amivel olyan sokan igyekeztek elérni, hogy megsemmisítsék ezt az igazságtalan, embertelen és felesleges rendelkezést.
majd jövök, ne aggódjatok.
képzeljétek el, hogy május elsején két éve kezdtem blogot írni. tegnap kellett volna megemlékeznem erről, de nem volt rá lehetőségem. azóta összesen 440 meg 115 bejegyzést írtam ezzel együtt, megszámlálhatatlan komment született, és több száz levélre válaszoltam mindenféle embereknek, főleg nem fertőzötteknek, akik félnek, hogy azok lehetnek (jobbára ok nélkül). fertőzöttek ritkán keresnek meg, ami egy kicsit elszomorít, de valamiért ez így alakult, mindegy.
közben teljesen részeg vagyok, de ennek nincs sok köze a blogíráshoz, hanem inkább, hogy az van, hogy nagyon sokat dolgozom, de nem úgy tűnik, mintha mennék előre, hanem csak egy helyben toporgok, és hiába ez a sok munka meg blogírás, aktivizmus és segítés, én már nem leszek egészséges soha, szóval azt gondolom, hogy sokszor nagyon nehéz nekem hiv-fertőzöttnek lenni, egyáltalán nem olyan egyszerű, mint amit itt sokszor mutatok. sokat félek a haláltól és az öregedést is rosszul bírom - egy hiú vénasszony kezdek lenni.
ilyen smirnoff izét iszom, fertelmes íze van, és lassan beesek az asztal alá, mert már nagyon sokat ittam összevissza, de minden hiába, nem lesz jobb. sajnos kényszerneurotikus is vagyok és kínosan pedáns (amivel az őrületbe kergetem a pasimat), és ezért még ilyen állapotban is rémesen ügyelek a helyesírásomra, amitől átkozottul lassan halad ez a tetves kis bejegyzés.
az apukám kigyógyult a rákbetegségéből egy év kemény küzdelem árán - csodálatos hír, nem? de irigy vagyok rá, mert én nem tudok kigyógyulni a hiv-fertőzésemből, csak úgy tudok tenni, mintha nem lenne semmi bajom, de az hazugság. most éppen nem kell gyógyszert szednem, de hamarosan megint kell. most mit igyak még? ez a szar elfogyott.
vegyétek tudomásul, hogy nagyon igazságtalannak érzem, hogy hiv-fertőzött lettem, mert egyáltalán nem is voltam olyan rossz, ismerek olyanokat, akik sokkal több emberrel feküdtek le, fűvelfával, esztelenül, én mindössze három hónapig éltem úgymond vad életet, közben is szar volt, mert rémesen magányos és melós is, folyton szépnek kell lenni, izmosnak és barnának és potensnek, és ez nagyon kimerítő, de most mégis hiányzik. és nem tudom, mit akarok mondani, de az a lényeg, hogy alig éltem valamit így, előtte nagyon hiperrendes voltam, utána meg fénylénnyé nemesültem, shivamantra segít mindenkin, baszki, rajtam meg nem segít csak a pasim, de neki meg soha nem tudom meghálálni, visszaélek a türelmével. nade mit is akarok mondani?
erősen kell hánynom.
most akkor merre tovább? csinálok még egy érdekes dolgot, azt hamarosan meglátjátok; és van pár ötletem, de azokból nem lehet megélni, a segítéssel meg tele a tököm, de nem tudom nem csinálni. mi legyen, mi legyen?
ezt a szépséges reklámot (vagy minek kell ezt nevezni? propagandafilm?) hs küldte nekünk a kommentek között. tudom, hogy nem mindenki szeret kommenteket olvasni, úgyhogy iderakom nektek.
szép, nem? húzzatok óvszert minden faszra! azonnal!
olvastam ezt a hírt, amiről az jutott eszembe, hogy vajon ti mit gondoltok, kötelezővé kellene-e tenni a hiv-szűrést terhes nők esetében, vagy sem. new jersey-ben most megszavazták azt a jogszabályt, ami szerint a terhes nőknek és az újszülötteknek kötelező hiv-szűrésen kell átesniük. a rendelkezés célja, hogy növeljék a biztonságot és a túlélés esélyét, valamint hogy csökkentsék a fertőzéssel járó stigmát. ha mindenkit szűrnek ugyanis, akkor kevésbé kínos és zavarbaejtő a szűrés külön kérése, elrendelése. a jogvédő szervezetek természetesen tiltakoznak, és a személyiségi jogok védelmére hivatkoznak. ugyanakkor a kötelező szűrést a terhesség első és a harmadik trimeszterében csak akkor végzik el, ha az érintett nő nem kéri kifejezetten annak elhagyását.
ti mit gondoltok erről?
haladunk tovább a hiv-vel élő vagy aids-betegségben elhúnyt művészek bemutatásával. most lássunk egy olyan énekesnőt, akinek a halálhíre és kapcsolata az aids-szel sokakat megdöbbentett. ofra haza mélyen vallásos, hagyománytisztelő, jemenita zsidó nőként igazán nem volt tipikus áldozata a betegségnek. sokáig igyekeztek titkolni, hogy voltaképpen mi is volt a baja. ma már egyenesen azzal vádolják őt, hogy sokkal előbbre tartana a hiv-prevenció és a stigmatizáció elleni harc izraelben, ha annak idején merte volna felvállalni a betegségét, és nem titkolózik. feltehetően kábítószerfüggő férje fertőzte meg. ugyanakkor tapasztalatból mondom, hogy a hiv-fertőzés felvállalása még mindig szinte viselhetetlen tehernek tűnik sokunknak. ezúttal nem az unalomig ismert im nin'alu című dalt választottam nektek, hanem a hagyományos (és zsidók számára olyan sokat jelentő) yerushalaim shel zahav című dalt, amiben igazán csillog a hangja. arany jeruzsálem.
ma délelőtt a boehringer ingelheim gyógyszergyár képviselőivel találkoztunk az ecab ülésén. az első előadás és vita a nevirapine (NVP, viramune) NNRTI szedhetőségéről szólt szülőképes korban lévő anyák esetében. az eddigi adatok alapján úgy tűnik, hogy az NVP esetében esetleg előforduló hiperszenzitivitás esetén a kezelést abba kell hagyni, mert bár feltehető, hogy sem a gyógyszer, sem a hiperszenzitivitási reakció nem károsítja közvetlenül a magzatot, ez biztosan mégsem zárható ki. további gondot jelent, hogy a nevirapine alkalmazási előírásai között kifejezetten szerepel, hogy nők 250 cd4-es szám felett (míg férfiak 400 cd4-es szám felett) nem szedhetik, mert olyankor erősen megnő a hiperszenzitivitási reakció (HSR) esélye. ez tovább komplikációkat jelenthet a terhesség tervezésében.
ugyanakkor a régóta kezelt betegek esetében az NVP-re történő átállás általában nem okoz nehézséget a cd4-es számtól függetlenül. a vizsgálatok azt is világosan megmutatták, hogy az első három hónap eltelte után a HSR esélye nem nő. tehát ha az első három hónap eltelik a HSR-re jellemző tünetek (súlyosabb kiütéses bőrképletek és erősen megemelkedett májenzim-értékek) nélkül, akkor annál később (akár évek múlva) ilyen reakció már nem várható.
további érdekes megfigyelés, hogy a nevirapine viszonylag nagy mértékben megemeli a vérben a HDL koleszterin szintjét (ez a "jó" koleszterin, ami - a rossz LDL koleszterinnel szemben - lassítja az érelmeszesedési folyamatot). az NVP csak a HDL-szintet növeli, de nem csökkenti az LDL-szintet. különösen fontos lehet ez azoknak, akik amúgy (akár PI tartalmú, akár NRTI tartalmú kombináció miatt) magas LDL koleszterinszinttől szenvednek.
a longitudinális vizsgálatok azt is világosan mutatják, hogy az NVP nagyon tartósan használható gyógyszer: a betegek statisztikailag hosszabb ideig tartanak ki az NVP mellett, mint pl. az efavirenz (EFV, stocrin/sustiva) vagy bármilyen PI tartalmú kombináció mellett.
további megbeszélés tárgya volt a hiperszenzitivitási reakció természete és okai. úgy tűnik, hogy számtalan vizsgálat és mérés ellenére sem lehet egyelőre pontosan megállapítani, hogy mi okozza a HSR-t. az eddig elért magyarázat tehát annyi, hogy egyesek így reagálnak, mások pedig nem. a jelenleg nagyon nagy kohortokon folytatott elemzésekből remélhetőleg kiderül valami több is, de sajnos eddig semmilyen olyan markert nem sikerült találni, ami előre jelezhetné, vagy megmagyarázhatná a HSR megjelenését a betegek egy részében. az bizonyos, hogy a NVP okozta reakció jellegében és okaiban teljesen más természetű, mint az abacavir (ABC, ziagen) okozta reakció, ami sokkal inkább allergiás reakcióként írható le.
délután az international partnership for microbicides (mikrobicidek kutatására létrejött nemzetközi együttműködés) mutatta be a jelenleg folyó kísérleteket. non-profit szervezetként az IPM felelős a különféle gyógyszergyárak által megelőző mikrobicid kifejlesztésére átadott vegyületek kezeléséért és a vizsgálatok lebonyolításáért. több érdekes kísérlet is folyik jelenleg, de egyenlőre semmi eredményt nem tudnak felmutatni. egy év múlva talán többet tudunk majd. a legjobb esélyeket a dapivirine (TMC-120) vegyület vaginális zselé és vaginális gyűrű formájában történő alkalmazása tűnik a legígéretesebbnek.
végül kora este a global campaign for microbicides nevű szervezet (az EATG-hez hasonló nemzetközi NGO) képviselője tartott előadást a mikrobicidák alkalmazásáért folytatott nemzetközi kampányról. na és akkor azt tudtuk meg, hogy a szubszaharai afrikában mind a mai napig élő hagyomány az úgynevezett száraz szex. ennek során a nő szexuális aktus előtt és közben mesterségesen kiszárítja a vagináját, hogy a férfi behatolás közben száraznak és szűkebbnek érezze azt. ez a gyakorlat a nők számára rendkívül fájdalmas és kényelmetlen, és nagyságrendekkel megnöveli a különféle sérülések (feldörzsölődés, horzsolások, szakadások) és ezzel a legszörnyűbb fertőzések esélyét. természetesen a százaz szex gyakorlata lehetetlenné teszi az óvszer használatát, illetve az óvszer szinte biztosan kiszakad behatolás közben. szerintem ez a női körülmetélés mellett az egyik legiszonyúbb dolog.
GYŐZÖTT A PUNCI ÉS A FAROK!
összesen százan töltöttétek ki a tesztet, ebből 73-an válaszoltatok az összes kérdésre. az első tanulság tehát, hogy nem érdemes több oldalon rendszerezni a kérdéseket, mert nem nyomtok tovább. a válaszokból érezhető volt, hogy a kötelező válaszadás többeket felingerelt, türelmetlenné tett. ugyanakkor lefegyverző az őszinteségetek, amiért igazán hálás vagyok. bizonyos szempontból az eredmények igazolják a várakozásaimat, bizonyos szempontból meglepőek is. különösen az utolsó, kissé "kakukktojás" kérdés volt tanulságos, hiszen páran nagyon beszédesen vallottatok arról, hogy mit hallanátok szívesen az ágyban. a válaszok két nagyobb csoportra oszthatók: érzelmes, de realista vágyak, mint
és a többre vágyó, de szégyenlősebb vágyak:
vegyétek észre, hogy ezekben a válaszokban megjelenik a szex fogalmával szinte összeforrott két további fogalomkör, a pénz (hatalom) és az evés (élvezetszerzés). mindkét képzettársításra alapos és kiterjedt pszichológiai elemzések léteznek, de ezektől most megkíméllek titeket.
lássuk most a számokat! mivel sokszori próbálkozásom ellenére sem sikerült fizetősen regisztrálnom a surveymonkey-nál, ahol a kérdőív van, kénytelen voltam az eredményeket ósdi módon képként elmentve belepakolni egy dokumentumba, amit itt tölthetsz le vagy nyithatsz meg.
minek nevezed a férfi nemi szervet?
Minek nevezed a női nemi szervet?
hogyan nevezed a szeretkezést?
a többit inkább olvassátok el a táblázatokból, az is rendkívül érdekes.
mik a tanulságok (a teljesség igénye nélkül)?
a dugásnál a válaszok nagyjából két pólus között oszlanak meg. mindkettő ugyanazt a denotátumot jelöli, tehát azonos az extenziója, de annak különböző jellegzetességei kerülnek be a szójelentésbe. vagyis eltérőek a motivációk, ennyiben az intenzionális jelentés különböző. ez annak alapján történik, hogy aki meg akarja nevezni a nyelven kívüli valóság adott elemét, az milyen jellemzőket tart fontosnak.
tehát a dugás esetében konstitutív a testiség (egy nemi szervet bedugunk a másikba), ennyiben denotatív jellegű. ugyanakkor a konnotatív jelleget is figyeljük meg: a dugás szó enyhén vulgáris. ezzel szemben a szeretkezés szó, ami ugyanazt az aktust (a nyelven kívüli valóság azonos elemét) jelöli, nem a testiséget helyezi előtérbe, hanem az érzelmi töltetet. a szójelentésnél morfematikus motivációról is beszélhetünk, amennyiben a "szeret" szó jelentése kerül a fókuszba.
a szopás esetében sokan választottátok a szopást, a többi szóra nagyon kevés választás esett. ennek az is lehet az oka, hogy viszonylag neutrális alternatíva nem szerepelt a lehetőségek között, ez talán a kísérlettervezés hibája. feltehető, hogy a "szopás" érzelmileg kevésbé foglalt, inkább technikai jellegű.
a segg és a fenék esetében is hasonló kettősséget láthatunk, mint a dugásnál. az okok talán mégis különbözőek. a fenék jelentése inkább egy testrész, amire ülünk, amire ruhát veszünk, sokkal társaságképesebb, elfogadottabb, mint a segg. a segg szó inkább minőséget jelöl és nem megnevez. a fenék picsának nevezése hasonlóságon alapuló, metaforikus szóhasználat, és viszonylag gyakori. a hasonlóság nem csupán azon alapul, hogy mindkét testrész egy testnyílást jelöl, hanem hogy mindkét testnyílásba be lehet hatolni szexuális szándékkal. nem véletlen, hogy a meleg férfiak szókincsében a feneket gyakorta jelöli a picsa szó. a kontextusban minden esetben kiderül, hogy a "picsa" az adott esetben mit jelent. ugyanakkor a "fenék" vagy "segg" soha nem jelöli a női nemi szervet - ez tehát aszimmetrikus eloszlás. az "úristen, mekkora picsája van annak a nőnek" mondatból senki nem következtet arra, hogy az illető nőnek hatalmas nemi szerve van. sejtésem szerint fontos tényező, hogy a két testrész közel van egymáshoz, ugyanakkor a fogalmak hárítás által motivált összecsúszását is megfigyelhetjük.
általános tapasztalatként elmondható, hogy a kicsinyítő képzős vagy gyereknyelvi szavak gyakori előfordulása (cici, kuki, fütyi, kukac, popsi, nudli, farkinca, rudacska) távolítást jelölnek, és megkönnyítik a kínos tárgy megnevezését. ugyanakkor beszédesen jelölik a nyelvhasználó viszonyát a testhez és a helyzethez.
érdekes lenne a továbbiakban megvizsgálni, hogy ezek a válaszok nagyobb mintán hogyan oszlanak el nők és férfiak, hetero- és homoszexuális egyének között. ezeknek a szavaknak a használatával ugyanis nem folyik nyílt diskurzus, vagy ha igen, akkor az csak a politikai korrektség (és az úgynevezett erkölcs) által meghatározott keretek között zajlik.
akartok még?
még több közvélemény!
IDE KELL KATTINTANI!
és itt van egy lenyűgöző kérdőív arról, hogy szerinted minek mi a neve. fasz vagy pöcs? pina vagy punci? és hogy minek nevezed azt, amikor dugsz. vagy te nem dugsz, hanem baszol? lehet azt is. tessék, tessék! figyelem, két oldal van, közben kell nyomni a "next", a végén meg a "done" gombot! a századik kitöltő után elemezni fogom az eredményeket. a kérdőív végén nincs visszajelzés, de ne keseredj el, hamarosan közzé teszem a tanulságokat.
engedek a közvélemény nyomásának, és akkor most a nyalásról lesz szó.
nyalni lehet puncit és segget. ne hörögjön senki, a cunnilingus mellett az anilingus is nagyon elterjedt módja az orális kényeztetésnek. kezdjük azonban a valószínűleg elterjedtebb pinanyalásnál, amelynek során az alábbi dolgokra érdemes figyelni.
BREAKING NEWS! most rájöttem, hogy az origó tabu rovatában ez nagyon jól le van írva, úgyhogy idemásolom. én soha nem írnék ilyen negédesen, de a lényeg jól benne van.
"Hogy milyen póz a nyerő, egyrészt szituációfüggő, másrészt persze egyéne válogatja. A leghagyományosabb, mikor a nő szétterpesztett lábakkal helyezkedik el, akár hanyatt fekve, akár ágynak, asztalnak vagy egyéb tereptárgynak támaszkodva - az örök kedvenc elmerülés a szeméremajkak között. Ezáltal ér célba legkönnyebben a partner, és így kezdhet neki legmagabiztosabban a vénuszdomb mögött húzódó, kincsként őrzött hely feltérképezésének. Ekkor lassan lehet tapogatózni, kóstolgatni, széttárogatni az immár remélhetőleg kellőképpen nyirkos és duzzadt szeméremajkakat, vagy hogy egy VII. századi kínai író szóhasználatával éljünk, megkezdődhet a "nyíló bazsarózsa" nyalogatása. Persze egy igazán intenzív nyalakodásban nem nélkülözhető a kezek, különösen a mutató- és középső- vagy akár a hüvelykujjak szelíd bevetése sem a szeméremnyílás egész területén. Az ekkorra rendszerint vérrel megtelt, vörösen pulzáló csikló és az alatta lévő gát szabad préda, lehet dörzsölgetni, szopogatni, nyelv hegyével rezegtetni, birizgálni, csak a fantáziától és a partnernői igényektől függ, hol a határ. Fontos itt is megjegyeznünk, ahogy azt mindig meg is tesszük majd rovatunk anyagaiban, hogy egyedi érzéseit mindig a partnereddel érdemes megbeszélned. Ha csak ezt az egyet el tudjuk fogadtatni veled, szinte mindent tudsz ahhoz, hogy nemi életed egyre teljesebbé és örömtelibbé váljon."
tömény giccs, de azért tartsátok magatokat ehhez. én majd inkább elmondom, hogy ne harapj! és természetesen a puncinyalással is el lehet kapni egy halom betegséget, de pont hiv-et nem nagyon. bár a vaginális váladék fertőző lehet, de orálisan csak akkor lehet megfertőződni, ha a szájüregben, nyelven, ajkakon friss, vérző seb van. létezik valóban a női kondom, ami megfelelő védelmet nyújt, de őszintén megmondom, hogy én sok évnyi prevenciós és aktivista munka alatt sem találkoztam olyannal, aki szeretné a női kondomot (vagy akár csak elviselné azt). nálunk egyelőre nem kapható, de az interneten könnyen rendelhető. alapvetően úgy kell elképzelni, mintha egy óvszer anyagból készült zacskót helyeznél fel a hüvelybe, amit a szerelmeskedés után el kell távolítani:
How To Use Female Condom - Watch the best video clips here
minden egyéb, szokásos nemi betegség terjed a puncinyalással is, nem is részletezem. odavissza, szájból puncira, ánuszra, onnan szájra satöbbi. gonorrhea, szifilisz, chlamydia, herpes simplex, herpes genitalis és hát persze az örök sláger: a hepatitisz a és b (a c-hez vér kell, úgyhogy menzesz közben annak is van esélye). ja, és a molluscum contagiosum, ami már nem nagyon van, de azért még lehet az is.
aztán nézzük az anilingust, a seggnyalást. sokáig gondolkodtunk a barátaimmal, hogy a "nyasgem" (nyald ki a seggem) kifejezés miért lett olyan pejoratív, amikor pedig sokan szeretik az orális szexnek ezt a formáját. mindegy is, a lényeg, hogy a melegek között "rimming" néven ismert technika, az anusz szájjal, nyelvvel történő izgatása a hiv-fertőzés szempontjából gyakorlatilag veszélytelen. azonban el lehet kapni a gonorrheát, a humán papillomavírust, és főleg az a típusú hepatitiszt, ami széklettel terjed. még a frissen megmosott fenék is tartalmazhat fertőző baktériumokat, vírusokat, úgyhogy csak óvatosan. itt se harapj! egyáltalán ne harapj, mert az fáj, és a nyálkahártyák könnyen sérülnek.
ahogy most ezt elolvasom, úgy tűnhet, mintha el akarnálak ijeszteni titeket attól, hogy az ágyban (konyhában, zuhany alatt, vasúti kocsiban, reptéri vécében) használjátok a fantáziátokat és az összes testrészeteket egyszerre a dugáshoz. nem, nem! csak szeretném, ha először is megismernétek a testeteket, aztán a kockázatokat, és aztán használnátok az eszeteket meg az óvszert.
summa summárum: orális szexszel szinte egyáltalán nem lehet hiv-fertőzést szerezni, mindegy, mit csinálsz. viszont más nemi betegségek ilyen módon is terjedhetnek, ezekkel légy óvatos.
na megmondom nektek, mi az a keresőoptimalizálás.
időről időre meg szoktam nézni, hogy az olvasók mit írnak bele a gúgelbe, hogy aztán megtaláljanak engem vagy a http://www.hivpozitiv.hu/ oldalt. azt hiszem, ezt sokan csinálják, és sok mókás posztot olvastam már ezzel kapcsolatban. én nem mindig nevetek, mert egészen elképesztő dolgokat olvasok. kicsit sorra veszem, de hogy lássátok, mennyire jófej vagyok, én mindent szó szerint veszek, és igyekszem segíteni, ahol csak tudok.
tehát kezdjük azzal, hogy "anyu puncija". itt mindjárt nem tudok segíteni, mert tudnom kellene, hogy kinek az anyuja, akinek a puncija.
aztán arra, hogy "figyelek elek teszt", megint csak értetlenül pislogok, mert nem nagyon értem. ha valaki tudna segíteni, megköszönném.
arra a kérdésre, hogy "mit jelent, hogy hetero", nagyon szívesen válaszolok. heterónak nevezzük azt az embert (férfit vagy nőt), aki más neműekkel létesít szexuális kapcsolatot. ellentéte a homoszexuális vagy féligmeddig ellentéte a biszexuális, erről azok sem tudják eldönteni, akik érintettek.
a "sok jó fasz" szintagmával kapcsolatban ajánlom a gayromeót vagy a pornotube meleg részlegét.
a "viagra amfetamin" kombinációról írtam már itt, nem ajánlott, mert infarktust okozhat.
végezetül pedig lehet körülmetélés után szoláriumozni, ezt üzenem annak, akit illet.
nagyot haladtunk, ugye?