
azt hittétek, vége az aids-es vagy hiv-fertőzött művészeket bemutató sorozatnak, mi? hát nincs vége! hanem még mindig van néhány olyan alkotó, akit be szeretnék mutatni nektek.
korábban már említettem james huctwith kanadai festőművészt, akinek modern-klasszikus képei nekem nagy kedvenceim. breughel és tom of finland, hieronymus bosch és reneszánsz oltárképek egyszerre. elképesztően fest szerintem. szerencsére ő él, nem tagadja vagy titkolja hiv-fertőzését, sőt, aktivistaként is dolgozik. nem is szaporítom a szót, hanem - előzékeny engedélye mellett - csak iderakom néhány képét.
hogy egy kicsit a peremterületekkel is foglalkozzunk, találtam pár érdekes dolgot az elmúlt napok termésében. az egyik hír szerint az erekciós problémák kezelésére kínált gyógyszerek használata esetében több esetben tapasztaltak hirtelen halláskárosodást, a hallás teljes elveszítését az egyik vagy mindkét fülben, amely erős fűlzúgással párosult, és az esetek egyharmadában ideiglenes, máskor pedig maradandó. a jelenséget szédülés, hányinger kíséri. köztudomású, hogy a homoszexuális kultúrában, és különösen a hiv-fertőzöttek között nagyon széles körben elterjedt az úgynevezett impotencia elleni gyógyszerek (viagra, levitra, cialis) szedése. a hiv-fertőzöttek esetében a gyakori merevedési zavar ellen, amit a hiv-gyógyszerek okozhatnak, máskor pedig csupán rekreációs céllal. a már eddig is számos mellékhatás mellé most ezt is tudomásul kell venni: egy jó dugásnak esetleg süketség lesz az ára.
a következő hír azt mondja, hogy egy nemrégiben elvégzett francia elemzés bebizonyította: a rezisztencia miatt már nem teljesen hatékony terápia is jelentősen csökkenti az aids-állapot bekvetkezésének esélyét még nagyon alacsony cd4-es szám (kevesebb, mint 200) mellett is. ez azt jelenti, hogy kimutatható vírusmennyiség és bizonyított rezisztencia mellett is érdemes folytatni az optimálisan leghatékonyabb kombináció szedését, mert az egyértelműen csökkenti a megbetegedés esélyét.
a ucla 1984 óta gyűjtött adataiból kiderült, hogy a rekreációs drogok használata (akár rendszeres használata) nincs mérhető befolyással a használó személy immunstátuszára. vagyis a kokain, amfetamin, poppersz vagy marihuána nem csökkenti kimutatható mértékben a cd4-es és a cd8-as sejtek számát. a vizsgálat hiv-fertőzött és nem fertőzött férfiakra terjedt ki, akik homoszexuális kapcsolatokat tartanak fenn és rendszeresen használnak rekreációs drogokat. ezzel egy régi álláspont látszik megdőlni: főleg a popperszről és az amfetaminról eddig úgy tudtuk, hogy számottevően rontják az immunállapotot. a gyakoribb fertőződés oka ebben az esetben valószínűleg a szerek okozta könnyelműség és figyelmetlenség lehet.
már nem sok ember van hátra a sorozatban, amiben hiv-vel élő vagy aids-ben meghalt művészeket, alkotókat, gondolkodókat mutattam be (meg) nektek. ma fela kuti van soron, az afrikai eredetű popzene és jazz egyik első, nigériai származású főpapja, aki európában és amerikában hatalmas sikerrel ismertette meg az eredeti afrikai népzenét és ritmusokat, és több generációt tanított meg tökéletesen segget rázni. a zenélés mellett a politika volt az, ahol nagyot alkotott.
ez az érdekes hír a new york timesban jelent meg ma, arról szól, hogy a kutatók (többek között az a gallo professzor, aki annak idején többedmagával felfedezte a hiv-et) megállapította, hogy a hiv összesen 273 fehérjét használ annak érdekében, hogy fennmaradjon és szaporodjon a szervezeten belül. ezek közül eddig csak 36 volt ismert. azt is tudjuk ma már, hogy a hiv mindössze 15 olyan fehérjét állít elő saját maga (tehát ezekhez rendelkezik genetikai kóddal), ami a kész vírus összeállításához szükséges. a többit az emberi fehérvérsejtek természetes szaporodása során "veszi kölcsön". ennek alapján tehát lehetséges lehet újabb gyógyszerosztályok kidolgozása, hiszen a kutatók eddig csak a hiv-specifikus fehérjék gátlására koncentráltak (a reverz transzkriptáz vagy a proteáz ilyen). az új felfedezéssel kapcsolatban a legfőbb aggály egyelőre az, hogy vajon az ilyen saját fehérjék gátlása/kiiktatása milyen következményekkel jár a szervezetre nézve, hiszen ezek nyilván szükségesek valamire, nem véletlenül vannak ott. ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a legtöbb rákellenes kemoterápia hasonló módon működik: egyes sejttípusok szaporodását gátolja, és ezek között vannak rákos és nem rákos sejtek egyaránt. mégis az előnyök nagyobbak, mint a hátrányok.
lássuk csak, ki maradt ki eddig a sorozatban! a filozófus, gondolkodó michel foucault következik. azt hiszem, reménytelen lenne megpróbálnom összefoglalni, hogy miért és hogyan volt ő fontos a modern (posztmodern), posztstrukturalista filozófiában, olvassatok inkább utána. itt magyarul is vannak dolgok.
(a kopasz a foucault.)
már egy ideje átveszi az írásaimat az origo új magazinja, a cotcot. például most ezt is, amit pár nappal ezelőtt írtam ide. egész sokan olvassák, ennek persze örülök. kicsit úgy tűnik, mintha az origo sokkal jobban menne a minőségre, az index meg az ő velvetje még mindig csak toporog a bulvár körül.
majd holnap folytatom, sajnos nagyon sokáig néztem a tévét.
azért még iderakom a rend kedvéért rudolf nureyevet, vagy nyurejevet, nem is tudom, hogyan kellene, talán Рудольф Хаметович Нуриев. zseniális táncos volt, kibírhatatlan szörnyeteg, elképesztő élete volt, olvassátok el. megszökött a szovjetunióból, úgy hogy kirov balett, aztán párizsból nem ment haza a vendégszereplésről. az utolsó pillanatig táncolt, az utolsó pillanat után pedig még karmesterként dolgozott rövid ideig.
meg kell mondjam, hogy ezt a bejegyzést már egyszer megírtam, de megnyomtam egy nemjó gombot, és az egész odalett. akkor annyira felbosszantottam magam, hogy nem írtam meg újra, hanem helyette elmentem otthonról sokat enni, és az sokkal jobb volt nekem. na de így meg felgyűltek a hírek nagyon.
gondolom, mostanra mindenki kipihente a szilvesztert, és azt is remélem, hogy fogyott az óvszer rendesen az ünnepek alatt. én egészen jól túléltem, szűk családi körben, különösebb felhajtás nélkül. sajnos teljesen rá vagyok kattanva jack bauerre, azért a családom is csak a monitorom hátulját látja belőlem, ahogy rettegve reszketek fél éjszakákon át ölemben a laptoppal (a rendes tévén rendes filmeket néznek a többiek...). borzalmasan tudok félni és sírni mindenféle filmen (az oroszlánkirályon is).
kezdjük mindjárt ezzel a új összefoglalóval, ami az origón jelent meg pár nappal ezelőtt. nagyon józan és összeszedett írás, és annak külön örülök, hogy végre nincs benne az esztelen hat hónapos ablakperiódus. a modern tesztek valóban már 2-4 hét után megbízható eredményt adnak, és elenyészően ritka az olyan eset (szinte csak elméletileg létezik), hogy valaki ne kezdjen ellenanyagot termelni, amit a teszt kimutathat.
aztán többen felhívtátok a figyelmemet erre a hírre, ami judit közreműködésével terjedt el főként azokban a médiákban, ahol ő megjelenik. én azt mondom, hogy szeretném megvárni, amíg megjelenik az epinfo és benne a hivatalos számok. abból sokkal alaposabb áttekintést kaphatunk a helyzetről.
egy olvasó küldte el nekem ezt a hírt, egy-két héttel ezelőtt kapott szárnyra, bár már korábban is ismert volt. arról van itt szó, hogy a kockázatos szexuális viselkedésminták miatt újra meredenen emelkedik a szifiliszfertőzések száma európában. a szifilisz amúgy könnyen gyógyítható penicillinnel, az igazi baj vele az, ha nem veszik észre, és idővel, lassan pusztító neurológiai betegséggé álakul. további gond, hogy a szifilisz és a hiv-fertőzés nagyon gyakran jár együtt - ennek immunológiai okai is vannak. a két fertőzés kölcsönösen felerősíti egymást, kölcsönösen megkönnyítik egymás dolgát. magyarországon is évek óta egyre emelkedik az új szifiliszes esetek száma - erről újhelyi eszter is folyamatosan beszél.
a sorozatban pedig ma liberace következik. a félig lengyel származású zongorista sokkal inkább fellépésével tűnt ki, mint a zongoratudásával. ő úgy fogalmazott, hogy klasszikusokat játszik az uncsi részek nélkül. a kor hagyományainak megfelelően mindig tagadta, hogy homoszexuális, de ez gyakorlatilag nyílt titok volt, ahogy az is, hogy az aids végzett vele 1987-ben. az ötvenes és a hetvenes évek között liberace volt az egyik kulcsfontosságú szereplője és megteremtője a las vegasi szórakoztatás hagyományának: gyémántgombok a zakón, milliós gázsik, vad bulizás, közben pedig tartós, megbízható minőség.
mindenképpen vegyétek észre, hogy sammy davis jr. cigivel a kezében konferál. ó, azok a boldog hatvanas évek!
lassan vége a karácsonynak, hullafáradt vagyok. volt minden: ajándékok, eszegetés, autóbaleset, tüdőgyulladás, még több ajándék, bor, ajándék, totálkár, eddig egymást nem ismerő rokonok összeeresztése, sírás, nevetés. sajnos alvás nem nagyon volt, de talán a következő napokban.
momentán nincsenek különösebben hírek, már ami a hiv/aids területet illeti. nem baj, addig is folytatódik a sorozat. rock hudson van most soron. a nem feltétlenül tehetségéről ismert, de szívdöglesztő mosolyával női szívek ezreit öszetörő filmszínész a végsőkig titkolta homoszexualitását. hollywood akkoriban még távolról sem volt olyan toleráns, mint ma. története egyszerre izgalmas és tragikus: egy sor férfiszerető mellett kamu házasság egy leszbikus nővel, orgiák, férfiprostituáltak, egy egész focicsapat... mikozben végig kínosan őrizte a szélsőségesen egészséges, férfias, hiteles amerikai hím képét, aminek évekig a szimbóluma volt. végül hudson volt az aids első olyan áldozata, akire felfigyelt a világ. egészen addig reagan amerikai elnök a szájára sem vette a betegség nevét, jóllehet tizezrek haltak már meg. hudson azonban a barátja és kollegája volt. nagyjából a halálától számítjuk tehát az egyesült államokban a hivatalos hiv/aids politika megjelenését.
az alábbi rövid videóban rock hudson azt csinálja, amihez a legjobban értett: bájos.
azt olvastam itt, hogy a depresszió rontja a gyógyszeres hiv-kezelés sikerességét. minden 10 hiv-fertőzöttből több mint 4 klinikailag depressziósnak minősül, állítja egy amerikai vizsgálat. ugyanakkor az is kiderült, hogy az antidepresszánsok szedése nemcsak a kedélyt, de a kezelés sikerét is javítja. elsőre azt gondolhatnánk, hogy a probláma oka az, hogy a depressziós hiv-fertőzöttek rosszabbul képesek betartani a gyógyszerfegyelmet, és ezért kevésbé hatékony a terápiájuk. ez részben igaz is. de érdekes módon az is kiderült, hogy a gyógyszerfegyelmet szigorúan betartó, de depressziós betegek esetében is lassabban csökken a vírusszám. hogy ez miért lehet, arról fogalmuk sincs a kutatóknak.
a hiv-vel élő ismertségek sorozatában ma egy új fiú következik: andreas lundstedt. az alcazar nevű svéd popegyüttes énekese pár nappal ezelőtt vallotta meg a nagy nyilvánosság előtt, hogy hiv-fertőzött. azt is elmondta, hogy a betegség korai szakaszában van még, és hogy ez semmiben nem befolyásolja a mindennapi életét. andreas mindennapi életének például szerves része, hogy sírdogál a diszkóban, amint az az alábbi rövidfilmből is kiderül. (figyelem! érzékenyeknek: rémeszene-veszély!)
a h&m és egy rakás divattervező meg sztárzenész kampányt indított a hiv/aids felvilágosítás és megelőzés ösztönzésére. ide kattintva a vogue tudósítását olvashatjátok. a rihanna, timbaland, scissor sisters és mások által támogatott kampányban a művészek pólókat, atlétákat és kapucnis pulóvereket terveznek majd. egyrészről maguk a minták is az üzenetnek megfelelőek lesznek, másrészt a bevétel 25%-a a megelőzéssel foglalkozó szervezeteket illeti meg.
mai híres emberünk isaac asimov, a tudományos fantasztikus irodalom nagyapja, az alapítvány sorozat, és olyan nagyhatású könyvek szerzője, mint az én, robot, vagy a kétszáz éves ember. ő is aids-ben halt meg, egy vérátömlesztés során kapott fertőzött vért. akkoriban nagyon sokan jártak így, azóta viszont mindenütt európában és az egyesült államokban is nagyon szigorú szabályok garantálják a vérkészítmények tisztaságát.
ebben az interjúrészletben asimov a számítógépek jelentőségéről beszél: arról, hogy hogyan forradalmasítja majd ezek használata mindennapi életünket. feltételezése szerint a számítógép lehetővé teszi, hogy az ember megszabaduljon a "megalázó" feladatoktól, és az agyunkat mostantól csak kreatív és gyönyörű dolgokra tartogathatjuk.
először is cranberries azt kérdezte a kommentek között, hogy lesz-e atripla magyarországon 2008-ban. fogalmam sincs. mindenesetre eszerint a hír szerint az atripla nem kerül majd többe sehol, mint a három felhasznált gyógyszer egyesített ára. ennek alapján lehetséges, hogy sikerül megállapodni a forgalmazó és az egészségpénztár között. egyelőre sajnos azt sem lehet pontosan tudni, hogy a bristol myers squibb és a gilead között hogyan oszlik meg a forgalmazás joga európában.
többen is felhívtátok a figyelmemet erre a hírre, ami arról szól, hogy judit találkozott horváth ágnes egészségügyi miniszterrel. szerintem ez jó hír. egy csomó ideig nem sikerült rendesen beszélni a minisztériummal a hiv-fertőzöttek közösségének. a nemzeti aids bizottság se mozgatta a füle botját sem. hát ha juditnak sikerül valamit elérnie, az csak jó mindenkinek. vagyis majd meglátjuk.
na és akkor klaus nomi. a berlini hentesből lett alternatív pop-kontratenor viszonylag korán (és nagyon fiatalon) halt meg aids-ben, de rövidke életműve a mai napig hat. én a magam részéről az összes dalt fejből nyomom a zuhany alatt. és egy olyan műanyagöltönyt mindig akartam.
tanult rendesen énekelni is, kicsivel a halála előtt, nagyon betegen így ment neki:
na, ki tudja, miből van ez a részlet?