
remélem, esztek sok sonkát és tojást meg fehérkenyeret. ez mind dögletesen egészségtelen, de asszem, ez most nem számít. zsír, koleszterin, csekély mennyiségű élelmi rost, és lehetőleg rengeteg pálinka. ne tagadjátok - átlátok a szitán!
azért nagyon jól esik az a sok kedves szó és bátorítás, amit a kommentek között és levélben írtok. köszönöm szépen.
namost találtam ezt az írást arról, hogy milyen kétségbeejtő eredménye volt az eddigi két legnagyobb vakcinakísérletnek. a the washinton post írása (regisztrálni kell, hogy olvasni tudd, de ingyen van, és csak egy percig tart) beszámol arról, hogy a STEP és a phambili vakcinakísérletek tökéletesen eredménytelenek voltak, tehát a kísérletben résztvevők pontosan ugyanolyan eséllyel és gyakorisággal fertőződtek meg, mint akik nem kaptak vakcinát. ráadásul a kísérletbe bevont személyek tulajdonképpen gyakrabban fertőződtek meg, mivel a kísérlet miatt kevésbé voltak elővigyázatosak, és nem figyeltek a biztonságos szexre. a kudarc eredményeként az eddig folyó mind a hét hasonló kísérletet leállították. minden jel szerint (az elemzések még folynak) a vakcina megnövelte a kísérletben résztvevők esélyét a fertőződésre: ahelyett, hogy védettséget adott volna, inkább "rámelegítette" az immunrendszert a vírus befogadására, és ezek a személyek kétszer (!) akkora eséllyel fertőződtek meg. van olyan kutató is, aki a bostoni croi konferencián kerek perec kijelentette, hogy "egyszerűen nem tudunk még eleget arról, hogy hogyan kell működőképes vakcinát készíteni".
az egészben az a szomorú, hogy mindkét kísérlet borzalmasan sok pénzbe került, és most minden befektető és kormányhivatal menekül erről a területről, mert eléggé kilátástalannak tűnik.
az egyik legérdekesebb mondat ez:
"While scientists hoped the Merck vaccine might prevent some infections, its chief purpose was to stimulate "cell-mediated" immunity to produce a less severe illness. Specifically, the vaccine was expected to lower the "viral load" of HIV in the bloodstream, which in turn would both prolong survival and lessen the chance the person would infect others."
vagyis "míg a kutatók persze remélték, hogy a merck vakcina megakadályozza majd a fertőzések egy részét, de a legfontosabb cél mégis azt volt, hogy stimulálja a "sejtes" immunitást, és így kevésbé legyen súlyos a betegség. konkrétan arra számítottak, hogy a vakcina csökkenti majd a hiv vírusmennyiségét a vérben, ami viszont kitolhatja a túlélés idejét, és csökkentheti annak esélyét, hogy az illető megfertőzhet másokat".
ez a stratégia nem vált be, és senki sem pontosan érti egyelőre, hogy miért. senki semmilyen nyilvánvaló hibát nem követett el, a kísérleteket éveken át tervezték, elképesztő mennyiségű ember vizsgálta felül, hagyta jóvá, bírálta felül (köztük az a szervezet is, ahol én is dolgozom), és mégis más lett az eredmény, mint amire számított mindenki. hadd emlékeztesselek titeket arra, hogy a mindenki által oly nagy reménységgel figyelt tapasz ugyanilyen módszerrel dologozik, még akkor is, ha a vakcina a hiv-fehérjéket a bőrön keresztül juttatja be és nem injekcióval.
itt azt írja az index, hogy nem lesz egyhamar hiv-vakcina. mondjuk, én megmondtam előre. nem marad más egyelőre, csak az óvszer.