
ahogy közeledik az aids világnap (december 1.), úgy szaporodnak a külföldi tévécsatornákon a hiv/aids ellenes, prevenciós és felvilágosító filmecskék, reklámok, kampányok. sajnos magyarországon nem történik egyelőre semmi, főleg a pénz hiánya, az odafigyelés hiánya és az ész hiánya miatt. a nemzeti aids bizottság ugyan működik, de semmit nem csinál. egyszer meghívtak engem is, de aztán már nem, hiába kértem, mégsem. gondolom, egy hiv-fertőzött csak útban lenne a nemzeti aids bizottságban - én ezt meg is értem. addig is, amíg az embereknek megjön az esze magyarországon, és ismét lesz prevenció, figyelmezzünk más országokra. hiszen amúgy is éppen az a magyar hiv/aids-helyzet egyik legbutább jellemzője, hogy mindenki azt hiszi, ez nálunk nem történhet meg. jelentem: történik minden percben. mindaddig, amíg a magnumban és a 69-ben gumi nélkül kúrják egymást a fiúk, mindaddig, amíg a coxx-ban bármikor percek alatt szerezhetsz faszt óvszer nélkül, mindaddig amíg olyan kérdéseket kapok, amilyeneket, én egészen biztos vagyok benne, hogy a gyanútlan hiv-fertőzöttek itt mászkálnak közöttünk. nem is sejtik, aztán csak putty, meghalnak.
nézegessetek külföldi példákat! a francia aides kampányában rugby-sztárok tanítanak arra, hogy az aids ellen kell harcolni, nem az aids-esek ellen.
a nike kampánya arról szól, hogy a legnagyobb ellenséged láthatatlan:
ez a holland filmecske pedig arról szól, hogy az óvszer nélküli szerelmeskedésen kívül lehet más, hatékonyabb hülyeségeket is csinálni:
megígértem, hogy válaszolok antibabynek erre a bejegyzésére. hozzáteszem, még mindig magyarázattal tartoztok, hogy mi az a "fütyis kéz".
Rendszeresen találkozom azzal a kérdéssel, hogy miféle betegségeket lehet elkapni a nyilvános vécékben. Az emberekben valamiért az a téves képzet él, hogy a nyilvános vécék a különféle rettenetes betegségek melegágyai, hogy az egyszerű gombás fertőzéstől a HIV-fertőzésig mindent össze lehet szedni, ha az ember történetesen leül a vécére, vagy akár ha megfogja a lehúzót, a kilincset vagy bármit.
És ugyanehhez a – jórészt megalapozatlan – rettegéshez kapcsolódik a kézmosás szinte vallásos tisztelete és megkövetelése. Aki nem mos kezet pisilés/kakilás után, azt mocskos, civilizálatlan, beteg ember. Ezzel részben egyet értek én is, de nem azért, mert a nyilvános vécék valóban a kórokozók melegágyai lennének. A valóság sokkal egyszerűbb.
A vécéülőke nem gyakori transzmissziós vektor a fertőzések esetében. Ha az ember a szokásos módon használja, tehát ráül, és nem nyalogatja, akkor rendkívül valószínűtlen, hogy bármilyen fertőzést el lehessen kapni. Egészen bizonyos, hogy sem HIV-, sem pedig hepatitisz-fertőzést nem lehet így szerezni, hiszen ezek máshogyan terjednek.
Vannak olyan organizmusok, amik előfordulhatnak a vécéülőkén, ilyen a streptococcus vagy a staphilococcus. Ezek a baktériumok gyakorlatilag mindannyiunk bőrén előfordulnak. A legtöbb ilyen baktérium semmilyen betegséget vagy tünetet nem okoz. Ha mégis, akkor a fertőzéshez olyan nagyobb mennyiségű baktérium szükséges, ami a vécéülőkén nem fordulhat elő. Egyébként a baktériumok és vírusok élőlények, és rémesen rosszul érzik magukat a kemény, hideg és érdektelen vécédeszkán. Nincs nekik ott mit enniük, nem tudnak szaporodni és fáznak is. Úgyhogy az a kevés, ami esetleg odakerül, hamar el is pusztul.
Sokkal nagyobb kockázatot jelent a nyilvános vécékben még ritkán, de előforduló törölköző. A nedves anyagon valóban meg tudnak telepedni és tenyésznek a különféle kórokozók, ezeket tehát kerüld. Inkább használd a kézszárítót vagy papír kéztörlőt. Első sorban is kötőhártya-gyulladást lehet összeszedni ilyen módon. Nem egyértelmű, hogy mennyire veszélyes a kilincs vagy a csap használata, de nem lehet kétséges, hogy ezek is főleg akkor jelentenek veszélyt, ha leszopogatod őket. Ne tedd, ne vedd a szádba a kilincset vagy a csapot!
Logikusnak tűnhet, hogy a nyilvános vécék terjesztik a különféle fekáliával (ürülék, közismert nevén szar) terjedő betegségeket, mint a gasztroenteritiszt okozó Norwalk vírust, vagy a vérhast okozó shigellát vagy amőbát. Csakhogy ezek csak akkor fertőznek, ha az emésztőrendszerbe kerülnek, amihez az kell, hogy valaki nem tiszta kézzel érjen hozzá az ételhez, amit megeszik (ő vagy valaki más). Ezért fontos, hogy az ember étkezés előtt kezet mosson, és ezért fontos az is, hogy aki étellel dolgozik, az kezet mosson székelés után. Ilyen fertőzéses esetek Magyarországon már rendkívül ritkák. Ráadásul megint csak igaz az, hogy nagyobb mennyiségre van szükség ezekből ahhoz, hogy bajt okozzanak.
Sokan esküsznek a vécéülőkére helyezett papír áldásos hatására. Ez kényelmesebbé teheti a dolgot, de csak akkor van értelme, ha az ülőke egyébként száraz. Inkább van értelme letörölni az ülőkét, aztán rácsüccsenni, hiszen ha nincs nyílt seb a fenekeden, akkor semmit nem fogsz elkapni az ülőkétől. Miközben a nedves ülőke valóban gusztustalan, és mindenféle rossz dolog jut róla eszébe az embernek, fontos azt tudni, hogy az egészséges ember vizelete gyakorlatilag steril.
A legtöbb nemi betegség kórokozója nem bírja ki a szabad levegőn egy percig sem, a herpesz vírus az egyetlen kivétel, ami pár óráig fertőzőképes, de a nyálkahártyáddal kell érintkeznie, és a hepatitisz B, ami azonban csak vérrel terjed. Valószínűtlen, hogy egy pillanatnál tovább maradnál egy olyan vécében, ahol véres a deszka, ugyebár, és ha igen, akkor is a vírusnak a véredbe kell kerülnie. Javaslom, hogy ne üldögélj a vécén tömegmészárlás vagy vonatkatasztrófa közben.
A szappanos kézmosás teljesen elegendő, hogy megvédd magad, de nem feltétlenül szükséges. Igaza van azoknak is, akik a vécé használata előtt mosnak kezet, ugyanis az utcán meg itt-ott összeszedett kórokozókat így nem kenik magukra/magukba a vécén. Ha pedig úgy gondolod, hogy azért kell feltétlenül kezet mosnod a vécé használata után, mert az altested mocskos és fertőzött, akkor javaslom, hogy azonnal fordulj nőgyógyászhoz vagy urológushoz. A legtöbb ilyen fertőzés könnyen, gyorsan gyógyítható antibiotikummal, és sokat segít az is, ha rendszeresen tisztálkodsz, akkor nem fogod úgy érezni, hogy a puncid vagy a farkad mocskos.
A HIV nem terjed csak vérrel, ondóval, anyatejjel és hüvelyváladékkal, a levegőn másodpercekig életképes csupán. Nem terjed nyállal, vizelettel, széklettel, verítékkel vagy könnyel. A hepatitisz A vírus széklettel terjed, ellene oltással lehet védekezni. A fertőzéshez nagyobb mennyiségű kórokozónak kell a szervezetbe kerülnie, általában a nem tiszta ivóvíz okozza, vagy a nem megfelelően tisztán tartott konyha. Ne igyál a nyilvános vécéből, mert az nem egészséges! A hepatitisz B és C csak vérrel terjed. Egyéb és nemi betegségekhez a nyálkahártyák fertőződése szükséges.
Nagyjából következtethetsz a saját viselkedésedből másokéra is: ha a te nyálkahártyáid (ánusz, az előbőr alatti bőrfelület, a húgycső, a vagina belső oldalai, az orrban lévő nyálkahártyák, a száj belső oldalai stb.) nem érintkeznek a vécéülőkével, akkor valószínűleg a másoké sem érintkezik.
Természetesen mindenki annyit és ott mos kezet, ahányszor és ahol akar. Mindenképpen támogatom a gyakori kézmosást, mert az a hosszú élet és egészség egyik titka. A másik titka azonban az, ha nem aggódsz felesleges hülyeségek miatt.
Források:
http://www.intelihealth.com/IH/ihtIH/WSIHW000/8799/9154/360344.html?d=dmtContent
http://en.wikipedia.org/wiki/Hepatitis_A
http://en.wikipedia.org/wiki/Hepatitis_B
http://en.wikipedia.org/wiki/Hepatitis_C
http://health.ivillage.com/infectious/0,,63h0,00.html
http://www.livescience.com/health/060603_popsci_toilet_seats.html
http://en.wikipedia.org/wiki/Human_urine
http://www.livescience.com/health/050311_soap_wash.html
http://www.answerbag.com/q_view/3733
itt van ez a hír az indexről, hónyomi hívta fel rá a figyelmemet. mi tagadás, szándékosan nem vigyázni, és megfertőzni másokat hiv-vel nem szép dolog. valamiért mégis ijesztőnek tartom ezt az ügyet, és nem értem a titkos nyomozást. hallottam már ilyen esetekről, de nem ismerem az adatokat, meg kellene kérdeznem a tasz-tól, hogy ők mit tudnak. semmiképpen nem tesz jót a hiv-fertőzöttek hírének.
aztán a canopus biopharma cég új spriH nevű hiv-ellenes szerével most indulnak a második fázisú kíséreletek. nagyon érdekes mechanizmussal működik ez az új leendő gyógyzser. a terhességhez hasonlóan, amikor a megtermékenyült petesejt csökkenti az immunrendszer működésének intenzitását a kilökődés megakadályozására, a hiv is képes ugyanígy csökkenteni az immunműködést, és ezzel segíteni saját szaporodását. a spriH ebbe a folyamatba avatkozik be, és fenntartja az immunválasz intenzitását. ilyen módon monoterápiában (egyedül alkalmazott gyógyszerként) mind a friss fertőzések, mind pedig az előrehaladott aids esetében segítséget nyújthat, amennyiben megőrzi a természetes immunválaszt, és így segít elpusztítani a vírusokat.
ez az izgalmas írás pedig azt taglalja, hogy a kelet-európai orvostudomány olyan fantasztikus lehetőségeket kínál, mint amit a nyugat-európai minőségi és szolgáltatási standardok megkövetelnek, amit ugyanakkor afrikai finanszírozás, németes bürokrácia és vietnámi infrastruktúra egészít ki. kiemeli, hogy közép-ázsia mellett kelet-európában figyelhetjük meg jelenleg a leggyorsabban növekvő és duzzadó hiv-járványt. főleg oroszország és a volt szovjet államok ügye kap hangsúlyt, miközben persze tudjuk, hogy egyre jobban elsikkadnak az úynevezett low-prevalence, vagyis alacsony átfertőzöttségű országok, mint magyarország, amikre ma már a kutya sem figyel.
vegyük akkor sorra, hogy miket tanultunk az elmúlt napokban lebonyolított szavazáson. nagyon köszönöm, hogy válaszoltatok, ezzel kezdem.
nem lepődtem meg azon, hogy a nemek vannak többségben, és a nemtudom válaszokat is egy kicsit ide sorolom. érzékelem, hogy a nemtudomok mögött részben az a habozás is meghúzódik, hogy talán nem korrekt elsőre nemet mondani, mert tényleg nem lehet tudni, és az egész olyan izé... hogy most akkor mit is mondjak. és ebből arra is következtetek, hogy kellett volna egy olyan válaszlehetőség is, hogy "nem, de órákig elhúzódó, kínos beszélgetés lenne belőle", mert szerintem arra is elég nagy az esély.
akárhogy is, a sok nem válaszból arra következtetek (és ez nem is lep meg), hogy nem tudjátok, hogy a hiv-fertőzés ellen igenis nagyon hatékonyan lehet védekezni. az óvszer tökélesetesen elegendő védelmet nyújt, nincs szükség semmilyen egyéb különösebb óvintézkedésre. rendszeresen kapok olyan leveleket, hogy de mi van, ha kiszakad az óvszer. az óvszerek ma már olyan technológiával készülnek, hogy szinte soha nem szakadnak ki. sőt, külön tanulmány foglalkozik azzal a témakörrel, hogy gyakorlatilag mindegy, milyen óvszert használsz, mindegyik egyformán hatékonyan megvéd, legyen szó akár vaginális, akár anális szexről.
arról sem szabad megfeledkezni, hogy ha valaki elmondja magáról, hogy hiv-fertőzött, akkor feltehetően vigyáz is magára és rád. ha jár orvoshoz, és szed gyógyszert is, akkor máris sokkal kisebb az esély a fertőzésre. a gyógyszeres terápiában kimutathatatlan vírusmennyiséggel élő hiv-fertőzöttek fertőzőképessége igen csekély, de az óvszer használata mégis javasolt. ugyanakkor nem véletlen, hogy ma már természetes fogantatást javasoljuk olyan pároknak is, ahol az egyik fél hiv-fertőzött (persze csak orvosi felügyelet mellett).
bizony, hogy létezik olyan módszer, amivel a primer hiv-fertőzést azonnal meg lehet állítani. az úgynevezett "pep = post exposure prophylaxis" technika esetében a lehetséges fertőzés után 72 órán belül elkezdett, és egy-három hónapig folytatott gyógyszeres terápia (ugyanazokkal a gyógyszerekkel, mint amit a hiv-fertőzöttek szednek), hatékonyan és szinte minden esetben megállítja a fertőzés kialakulását. ez a kezelés magyarországon az egészségügyben minden orvosnak vagy nővérnek elérhető (véletlen tűszúrás vagy egyéb balesetek miatt), de külföldön már - bizonyos feltétlek mellett - civilek is hozzáférhetnek.
további kérdéseim is lesznek még hozzátok, annyi mindenre vagyok kíváncsi!
ugyanakkor most már egy kicsit unom a prevenciós munkát. általában is egy kicsit mindent unok. holnap vizsgázom, és lel a hideg, mert semmit nem tudok, semmit, semmit egyáltalán. csak túl akarok lenni rajta. és nekem is van sötét és romlott oldalam. és csak csokoládét akarok enni egész nap, és kávét inni. most pedig aludni fogok, mert akkor nem érzékelem, hogy szorongok.
lefeküdnél-e valakivel, aki - szex előtt - őszintén bevallja neked, hogy hiv-fertőzött? természetesen kéznél van az óvszer is.
a kérdőív végén elküldött üzenetek között ketten is említettétek, hogy nem jártok hiv-tesztre, de rendszeresen adtok vért, és akkor abból kiderül, ha az ember hiv-fertőzött.
nem helyeslem ezt a stratégiát, már csak azért sem, mert szerintem külön kell tartani a dolgokat. az meber vért ad, vagy hiv-tesztre megy. a kettőnek nem kellene, hogy köze legyen egymáshoz. de mindegy is, hiszen a tavaly a vérellátóban elvégzett 500.000 szűrés között egy sem volt pozitív, erről itt írok alaposabban, ugyanis ez az adat a nemzeti aids bizottság júliusi ülésén hangzott el. amiből arra következtethetünk, hogy mégsem a kockázati csoport megy el véradásra. ha biztosat akarsz tudni, akkor menj el hiv-tesztre, én azt mondom.
különben meg nagyon sokat dolgozom, és egyáltalán nincs időm éccesnek lenni, ami persze egyben tökjó is, de eléggé fáradt vagyok.
ma így kezdődött nap:
de aztán elmúlt.
és néha ilyen kicsinek érzem magam, például most is: .
aztán az is van, hogy tegnap valaki a tornateremben a mellettem lévő vécében valami nagyon furcsát művelt. a zajokból következtetek. azazhogy nem következtetek, mert el sem tudom képzelni, hogy mi folyt ott, de nagyon sok papír kellett hozzá, és nagy zajjal járt. arra gondoltam, hogy ha lenne egy ilyen pszichológiai/szociológiai kísérlet vagy vizsgálat, hogy miket is művelnek az emberek a vécén, akkor szerintem nagyon sokkal előbbre menne a világ.
és még azt is szeretném mondani, hogy a 300 nézhetetlen, giccses szar. más nem történt.
ezt a pettkó andrást állította rá az mdf a hiv/aids ügyekre. mondjuk, legalább ott valaki foglalkozik ezzel, mert a szocik nem nagyon (csak gurmai zita a kivétel, de ő meg eu-parlamenti képviselő), a fidesz és a kdnp tudomást sem vesz a dologról (lehet, hogy addig jó), és akkor persze még ott van az áldott léderer andrás az szdsz-nél, aki egy kicsit igyekszik, de a pettkó szoros emberfogásban tartja.
ha figyelmesen elolvassátok a cikket, akkor kiderül, hogy a jogszabályok szerint most is ez a helyzet, csak - úgymond - ezt nem tartják be. a világ legtöbb országában (és az európai unió országaiban is) letelepedni vagy tartózkodási engedélyt szerezni csak negatív hiv-teszt birtokában lehet. ennek az az egyszerű oka van, hogy az egyes országok féltik a társadalom- és egészségbiztosítási rendszereiket a költségektől. a hiv nem éppen olcsó betegség (bár még mindig sokkal olcsóbb, mint pl. bármilyen rák, amiből pedig sokkal, sokkal több van). ez sokkal fontosabb szempont, mint a járványügyi megfontolások. a hazánkba látogató dögös holland buzik, csodás ukrán prostituáltak, bohém orosz heroinisták, ropogós nigériai orvostanhallgatók és egyéb izgi dolgok egy hét alatt sokkal több embert meg tudnak fertőzni sajnos, mint az a menedékes, aki valamelyik afrikai diktátor elől menekülve itt keresi boldogulását, és nagy eséllyel már hiv-fertőzött.
olvassátok el a kommenteket is itten.