vicces bejegyzései

színvallás

teljesen nem volt időm sem lehetőségem mindenkinek boldog mindent kívánni. az új évvel még nem késtem el, úgyhogy mindenkinek boldog új évet kívánok, sok sikert meg főleg jó egészséget. namost legyünk őszinték: ez a blogírás már nem megy nekem. elfáradtam, és az egész valahogy elveszítette az értelmét is. nem jutok előbbre, sokszor úgy érzem, tényleg semmi, de semmi értelme. tudom, hogy vannak itt páran, akiket érdekel, amit írok, tudom, hogy vannak páran, akiknek tudtam segíteni egy kicsit, de mindent összevéve viszont saját magamon nem tudok segíteni, pedig azt hittem, amikor elkezdtem két és fél éve, hogy majd az lesz. de nem lett. úgyhogy most abbahagyom. összeszedtem itt nagyon sok mindenféle tudást és információt, azt itthagyom mindenki okulására. de újat most nem írok egy jó ideig, azt hiszem. sajnos elegem lett. voltak nagyon szép, érdekes részei a blogírásnak, és sok igaz, jó barátot köszönhetek annak, hogy blogger lettem. de úgy érzem, hogy nincs ebben több már. akik megszerettek, akiket megszerettem, azokkal nem veszítjük el egymást. természetesen továbbra is válaszolok minden levélre, amit hozzám intéztek. meg kell mondjam, hogy egy nagyon fontos célt nem tudtam elérni: nem sikerült a magyarországi hiv-fertőzötteknek valamiféle fórumot vagy információs bázist kialakítani. egy-két kivételtől eltekintve kizárólag olyanok keresnek meg engem levélben évek óta, akik vagy valamilyen ostoba kalandba keverednek és emiatt aggódnak, hogy hiv-fertőzöttek lettek, vagy csak simán hipochonderek vagy betegesen szoronganak, esetleg egyszerű elmebetegek. hiv-fertőzöttek a lehető legritkábban kérnek tanácsot tőlem, pedig azért tanultam ki ezt az egészet, azért ástam magam bele, hogy másoknak segíteni tudjak. mondjuk, nem biztos, hogy a megfelelő stratégiát követtem, ezt most már nem tudom. ugyanakkor nem akarok tovább ebben az értetlen sértődöttségben tapicskolni. ha valaki szeretne tudni valamit, akkor úgyis megtalál. az információs oldalak (hiv+.hu, hivgyik, shivamantra oldalai) természetesen szintén megmaradnak, és ezeket időről időre frissítem is. sokan tudjátok rólam, hogy aktivistaként is dolgozom. egy időre ezt is abbahagyom, vagy inkább erősen lecsökkentem most. továbbra is dolgozni fogok abban a nemzetközi szervezetben, ahol eddig. ám magyarországon olyan mértékig volt eredménytelen minden erőfeszítésem, és ezzel annyira sok energiám ment el, hogy semmi értelme folytatni. azt gondolom, hogy valami már elindult és azt is gondolom, hogy ahhoz volt valami közöm. ennyivel megelégszem egy időre. más dolgokat akarok csinálni most már: tanulni, élni, játszani, szeretni, ilyen egyszerű dolgokat. nagyon köszönöm, hogy velem voltatok ennyi időn át. szerintem jó móka volt.

remek

itt van ez a csodálatos hír. (köszi, stan!) szívből örülök, jóllehet nem tudom, kik ezek az emberek, a regina meg a többiek, és az aids segély alapítványról is csak néha hallok. vagy inkább soha.

de nem csüggedtem, hanem felütöttem az internetet, hogy tájékozódjak. ez nekik a honlapjuk. vagy ez? esetleg ez? kattintgassatok rajta, és mondjátok el nekem, hogy szerintem én mit gondolok erről. mondjuk értem én, hogy a megelőzés és a felvilágosítás a nadrágnál kezdődik.

jaj, már látom, ahogy majd jön a december elseje, úgy szaporodik a hülyeség is.


erdőben

kérdezte goldsgym, hogy hogy vagyok. nagyon jól, köszi. most éppen nem kínoznak a mellékhatások, hanem egészen minden rendben van, csak nagyon sokat dolgozom.

de ezt azért nézzétek/hallgassátok meg:

 


vese és tehén

a múlt héten voltam ecab ülésen brüsszelben. majdnem érdekes volt, de mindent összevéve eléggé unatkoztam.

viszont az első napon nagyon érdekes előadást/képzést hallgattunk meg corinne bagnis professzortól a vese és a hiv kapcsolatáról, illetve arról, hogy az egyes gyógyszerek milyen hatással vannak a vese működésére és egészségére.

korábban a hiv-fertőzöttek esetében nem voltak jellemzőek a veseproblémák, de ahogy nő a betegek várható élettartama és azzal együtt az átlagos kora, úgy válnak egyre gyakoribbá a vesével kapcsolatos panaszok is. feltehetően ennek több oka is van: az egyik maga a hiv-fertőzés. még nem pontosan ismert a mechanizmus, hogy hogyan, de ahogy minden krónikus fertőzés, úgy a hiv is hosszú távon károsítja a vese működését, ami egyébként a kor előrehaladtával magától is folyamatosan romlik. a hiv jelen van a vese sejtjeiben, és a vese rezervoárja, tartalék tárolója a hiv-nek. ugyanakkor, mivel egyes csak a hiv-re jellemző vesebajok eltűnőben vannak, feltehetjük, hogy a hiv gyógyszerek hatnak a vesében is (nem mindenhol hatnak ám - ez régi gond).

további ok a hosszú távon, évtizedekig szedett gyógyszerek egyelőre nem pontosan ismert mellékhatásával függ össze, bár az is igaz, hogy egyik hiv-gyógyszerről sem derült ki eddig egyértelműen, hogy károsítaná a veséket. viszont sok hiv-fertőzött, főleg azok, akiket későn diagnosztizálnak, néha egyszerre nagyon sok féle gyógyszert kénytelen szedni, és ezek már mindenképpen hátrányos hatással vannak a vesék működésére. további kockázatot jelentenek a rekreációs drogok. a kokain, az extasy és a poppersz egyaránt ártalmas a vesére nézve. az alkohol is veszélyes, mert a vérnyomást szabályozó rendszerek befolyásolásával a vese működését is érinti. a rendszeres és nem mérsékelt ivás tehát növeli a vesebetegség esélyét.

sok hiv-fertőzött szenved cukorbetegségben, amit egyrészt szintén a kor, másrészt pedig a gyógyszerek idézhetnek elő. a cukorbetegség egyik közismert komplikációja a vesefunkciók gyengülése.

ennél sokkal fondorlatosabb az a folyamat, amikor a gyógyszerek a lipidháztartás és a zsíranyagcsere felborításával (proteáz inhibitorok, főleg kaletra) bekövetkező magas vérnyomás (ami a korosodással is egyre nagyobb kockázat) a vesék is lassan tönkremennek. a magas vérnyomás a vesék legnagyobb ellensége - ezt én nem is tudtam.

legjobban mindenki a krónikus vesebajtól, veseelégtelenségtől fél, és joggal. évekkel ezelőtt, amikor még sem a diagnosztikai, sem a terápiás tudás nem állt a mai szinten, a krónikus vesebajjal nem lehetett kezdeni semmit, hanem egy idő után az ember óhatatlanul dialízisre szorult. ma már ez elkerülhető. bár a krónikus vesebaj (amit a gyógyszerek és a hiv okozhat együtt és külön) nem visszafordítható, de fokozatosan és viszonylag lassan alakul ki, és rendszeres kontrollal hamar felderíthető. ilyenkor tulajdonképpen egyszerű módszerekkel leállítható vagy erősen lelassítható a vesefunkciók további romlása. a legelső feladat a vérnyomás csökkentése. az alacsony vérnyomás soha nem gond, az jó a vesének, és az eleve alacsony vérnyomást a vérnyomáscsökkentő szerek nem befolyásolják számottevően, viszont javítják a vese esélyeit. a vérnyomás csökkentésére az első lépés a túlsúly elvesztése, a dohányzás abbahagyása és a vércukorszint csökkentése.

a legjobb megoldás tehát, ha minden évben egyszer csináltatsz egy vesevizsgálatot, ami egyszerűen bizonyos értékek mérése a vérvizsgálatkor, illetve ezt kiegészíti egy vizeletvizsgálat is. nem nagy ügy, a háziorvos is elrendelheti. főleg negyvenéves kor felett, vagy már ismert veseproblémák esetén fontos ez, hogy el lehessen kerülni a nagyobb bajt.

hosszasan beszéltünk azokról a régóta ismert aggályokról, hogy a tenofovir (viread, turavada, atripla) vesekárosodást okoz. alapos vizsgálatok azonban azt mutatják, hogy ezek az aggodalmak részben alaptalanok, illetve hogy sok esetben az orvosok már a vesefunkció legkisebb gyengülése esetén is abbahagyatják a tenofovir szedését (és így a beteg elveszít egy jó és nagyon hatékony gyógyszert), miközben nem biztos, hogy tovább romlik a helyzet, és lehet tenni is ellene. a legfontosabb ebben az esetben az lenne, hogy a beteg és az orvosa kikérje egy nefrológus, veseorvos véleményét mielőtt leteszi a tenofovirt. megoldás lehet az is, hogy csökkentjük a tenofovir adagját, hiszen már amúgy is régóta folynak vizsgálatok arról, hogy eleve túl sokat, a szükségesnél nagyobb adagot szedünk ebből a molekulából. sok hiv-fertőzött eleve csak minden második nap veszi be, mások megpróbálják eltörni a tablettákat. ez nem jó módszer, és ne próbálkozz ilyennel egyedül, hanem kérd ki az orvosod véleményét.

és végezetül szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy a kolozsi téren végre lehet kapni friss, házi tehenet. kérésre nyelvtanórákat is adnak.



eszembe

eszembe jutott ez a múltamból.

 


plakát

ezt egy idejáró vendégtől kaptam. szubtilis.


rátok fér

nem is mondok semmit.


karácsony

boldog karácsonyt mindenkinek! vegyetek példát ezekről a fiatalokról, és a karácsonyfa alatt is mindig használjatok óvszert! (vigyázat, explicit homoszexuális tartalom! [buzik dugnak.] csak saját felelőségre kattintgass!)


kulcsszavak

na megmondom nektek, mi az a keresőoptimalizálás.

időről időre meg szoktam nézni, hogy az olvasók mit írnak bele a gúgelbe, hogy aztán megtaláljanak engem vagy a http://www.hivpozitiv.hu/ oldalt. azt hiszem, ezt sokan csinálják, és sok mókás posztot olvastam már ezzel kapcsolatban. én nem mindig nevetek, mert egészen elképesztő dolgokat olvasok. kicsit sorra veszem, de hogy lássátok, mennyire jófej vagyok, én mindent szó szerint veszek, és igyekszem segíteni, ahol csak tudok.

tehát kezdjük azzal, hogy "anyu puncija". itt mindjárt nem tudok segíteni, mert tudnom kellene, hogy kinek az anyuja, akinek a puncija.

aztán arra, hogy "figyelek elek teszt", megint csak értetlenül pislogok, mert nem nagyon értem. ha valaki tudna segíteni, megköszönném.

arra a kérdésre, hogy "mit jelent, hogy hetero", nagyon szívesen válaszolok. heterónak nevezzük azt az embert (férfit vagy nőt), aki más neműekkel létesít szexuális kapcsolatot. ellentéte a homoszexuális vagy féligmeddig ellentéte a biszexuális, erről azok sem tudják eldönteni, akik érintettek.

a "sok jó fasz" szintagmával kapcsolatban ajánlom a gayromeót vagy a pornotube meleg részlegét.

  ami az "anális szex előtti tennivalókat" illeti, az sokkal fontosabb kérdés lehet, mint gondolnánk. kedvenc információs honlapom, a gmfa "hogyan baszassuk magunkat" rovata szerint igenis nagyon fontos, hogy alaposan ismerd a seggedet, és tartsd is karban, nemcsak azért, mert akkor jobb lesz a szex minősége, hanem mert így számtalan betegség ellen meg tudod védeni magadat. nagyon röviden összefoglalva: a megfelelő minőségű anális szex titka a tisztaság, a kényelem, a sok síkosító és az óvszer használata. tehát szex előtt javasolt a beöntés alkalmazása, amit némi gyakorlattal gyorsan és rutinosan el lehet végezni, úgyhogy bár kissé sérül a pillanat spontaneitása, de megéri. beöntés (anális öblítés) közben ügyelj arra, hogy ne sértsd meg az ánusz nyálkahártyáját, és ne használj túl erős vízsugarat, mert az sérülést okozhat a végbeledben. ha beöntés közben, után vérzel, akkor ne erőltesd, csak rosszabb lesz. az anális szexet megkönnyítik a különféle drogok (poppersz, ketamin stb.), de ezek ugyanakkor borzalmasan rosszat is tesznek minden másodnak, úgyhogy ne hagyatkozz ezekre. inkább esetleg igyál egy pohár valamit, az nem olyan gáz, és az is ellazít eléggé, de gondolj arra, hogy férfiak (és nők) évezredek óta kúrják egymást seggbe, miközben poppersz csak kb. egy évtizede létezik. engedd el magad, bízz a partneredben, és akkor menni fog. sose spórolj a síkosítón! használj inkább víz alapú síkosítót, amit szexboltokban vagy már drogériákban is lehet kapni. a nyál, babaolaj, vaj, margarin meg testápoló nem megfelelő anális szexhez, még akkor sem, ha sokan használnak ilyen hülyeségeket. ezek többet árthatnak, mint használnak, a testápolók sokszor túl savasak vagy lúgosak, csípnek, a babaolaj, masszázsolaj és vazelin tönkre teszi az óvszer anyagát, és az könnyebben szakad el. ugyancsak ajánlom még a szilikonos síkosítókat, ezek főleg az öklözés hívei között terjedtek el, de másoknak is jó lehet. kissé drágábbak, de nagyon kényelmesek. mindenképpen, minden esetben használj óvszert, és ragaszkodj ahhoz, hogy téged csak óvszerben lehessen megdugni. a hiv és az egyéb betegségek első sorban védekezés nélküli anális (és vaginális) szexszel terjednek. (képen brent corrigan via gaypornblog.)

a "viagra amfetamin" kombinációról írtam már itt, nem ajánlott, mert infarktust okozhat.

végezetül pedig lehet körülmetélés után szoláriumozni, ezt üzenem annak, akit illet.

nagyot haladtunk, ugye?


tévé

ezek megvannak? egy jóbarát küldte nekem.